Akit a Nap megigézett – Tehetség 2016/1

Akit a Nap megigézett – Tehetség 2016/1

GA-Tehetség2016:1Akit a Nap megigézett

 letölthető: Tehetség2016:1-1

  • Grandpierre Attila csillagász, zenész és irodalmár gondolatai –

 

Egy jó eszű fiúcska öt évesen eldöntötte, hogy egész további életében csak a Nappal foglalkozik, vagyis uralkodók által megbecsült, tudósok űzte hivatást választ, vagyis csillagász lesz. Grandpierre Attila fő hivatásaként az is lett, de mellette még híres zenész, énekes, költő, író és mély gondolkodású emberként filozófussá is vált. Ismert kutatója az ősi magyar hiedelemvilágának, jelképrendszerének és nemzeti jelképeink kozmikus rendszerét is egységbe foglalta. Korunk igazi polihisztoraként azonban fizikusként, csillagászként tudományos kutatási témái legfontosabbja, miként azt közel hatvan éve eldöntötte, a Nap maradt. Napkutatóként eredményeit nemzetközileg is jegyzik: fél tucat szakmai könyve jelent meg és 350-nél több tudományos publikációja olvasható hazai és külhoni szaklapokban. Vendégprofesszor volt az USA-ban, emellett hosszú évek óta ismert együttesekben zenél, énekel, és verseket ír. Életéről, tudományról, a tehetségek társadalomban betöltött szerepéről beszélgettem egy olyan kivételes tehetségű emberrel, aki nálunknál jobban érti és tiszteli is a Világegyetemet, a Napot, egyetlen gigantikus és örök folyamatként látva a galaktika létét, történéseit és nyughatatlanságával a földi életet folyamatosan kockáztató embert.

 

***

 

– Egy nyilatkozatából derült ki, s erre a neve is utal, hogy a Grandpierre-ek francia nemesek voltak és a hugenotta üldözések időszakában kerültek erre a vidékre. Édesapja, Grandpierre K. Endre híres író, történész és gondolkodó volt, aki bizonyára nagy hatással volt a nyiladozó értelmű, majd kamasz fiára.

– Valóban meghatározó szerepe volt a fejlődésemben. Sokat mesélt nekem az emberiség Aranykoráról, amikor az emberek együttműködtek egymással, és nagyszerű társadalmat hoztak létre, amelyben a boldogság bárki számára elérhető volt. Ötévesen kijelentettem szüleimnek, hogy csillagász leszek, mert a Nappal kell foglalkoznom.

– Ahhoz képest sok mindennel foglalkozik és mindegyik területen sikeres, egyéni meglátásai vannak, kreatívan éli meg a tudományt és az életet. A kissé poroszos elvű iskolában nem volt ebből gondja, mert – főleg az akkori oktatási gyakorlat – nem volt kedvező a kreativitással megáldott diákoknak?

Nagyon szerettem tanulni, az alsó tagozatban osztályfőnökömbe valósággal szerelmes voltam, a matematika szeretetét neki köszönhetem. Az első padba ültetett és fél kézzel mindig a vállamat fogta, mert kérdéseire ugrottam ki a padból, hogy megmondjam a választ.

Általános iskolában végig jeles vagy kitűnő volt a bizonyítványom. Zenész, később író szerettem volna lenni, mindig hosszú és tartalmas fogalmazásokat írtam. Mivel mindig volt mondanivalóm, sokszor elkanyarodtam a tárgytól. Ezért irodalomtanárom gyakran megjegyezte, hogy két ötöst érdemelnék, de mivel elkanyarodtam a tárgytól ezért egy egyest ad.

-Igen, a kreativitás, a tehetség, amit nem minden pedagógus vett jó néven diákoktól. A szürke szocialista világnak szürke egyéniségekre volt szüksége.

– Nyolcadik első felében jutottam arra a belátásra, hogy ez így nem megy tovább. Édesapám ekkor lett betiltott író. Az én irodalmi tevékenységem sem nyert elismerést, a humán tudományokban túl sok az olyan akadály, amelyben mások önkényes megítélésétől függ az értékelésem. Ezt csak a matematika, fizika terén tudom elkerülni. Váltottam. Elkezdtem lázasan tanulni a matematikát. Indultam a versenyeken, és jó eredményeket értem el.  Annyira megszerettem a matematikát, hogy nyolcadik után a nyáron egyedül megtanultam a négy éves gimnáziumi matematika tananyag nagy részét. Az I. István gimnázium matematika tagozatán folytattam a tanulmányaimat. A Középiskolai Matematikai Lapok pontversenyén is indultam, és volt olyan hónap, amikor a nagy matematikust, Lovász Lászlót, az MTA jelenlegi elnökét is megelőztem. A magaviseletem azonban túlságosan élénk volt, és emiatt el kellett hagynom a gimnáziumot, pedig nagyon szerettem, különösen Rácz János tanár urat, aki a matematikát rendkívül jól tanította. Amikor harmadikban átkerültem a Fazekas Mihály gimnázium matematika tagozatára, nem sok újat hallottam. Az órák nem kötötték le a figyelmem, emiatt ismét problémás gyereknek számítottam. Édesapámtól 16. születésnapomra kaptam egy csodálatos könyvet, Bauer Ervin írta, a címe: Elméleti biológia. Ebben azt olvastam, hogy minden élőlény attól él, hogy minden pillanatban minden energiáját arra fordítja, hogy leküzdje a romlási folyamatokat, a fizikai törvények alapján várható tehetetlenséget. Ez teljesen felvillanyozott. Rájöttem, hogy ez azt jelenti, hogy az élet örök törvényei nem hagyják a szocialista embertípus kitenyésztését, hogy soha nem tudják végképp legyőzni az embert, mert örök természeti erők állnak a minden emberben ott élő életvágy mellett! Ekkor 1967-ben, jöttem rá, hogy hosszú távon nem maradhat fenn ez a merev, felülről és rosszul vezérelt szocializmus, és hogy össze fog omlani. Negyedikes koromban a fizikatanár kijelentette, a fizika összes alaptörvénye levezethető a legkisebb hatás elvéből. A legkisebb hatás elve pedig, leegyszerűsítve, azt jelenti, hogy azok a folyamatok valósulnak meg, amelyek a legkevesebb energiát használják fel és a legrövidebb ideig tartanak. Rögtön rávágtam, hogy a fizika biztosan nem egyetemes érvényű, mert például én sem arra törekszem, hogy a lehető legkisebb energiával és a lehető legrövidebb ideig. Ellenkezőleg! Csak akkor még nem láttam, hogyan tudom ezt a gondolatot elmélyíteni és igazolni, erre csak évtizedekkel később került sor.

– Egy időben zenész akart lenni, ami kifejezetten alkotó műfaj, még akkor is, ha kottából játszik az ember, emellett nyugtat, ami egy élénk ifjúnak kifejezetten ajánlott.

– A zene is nagy hatással volt rám, sokat hallgattam. Iskola után – ami akkor nem tartott olyan sokáig, mint manapság, legkésőbb fél kettőkor mindig otthon voltam – hazamentem, bekapcsoltam a rádiót, tekergettem a világvevő gombokat, és amikor valami érdekes zenére bukkantam, teljes erőből énekeltem, táncoltam. Boldog voltam, a világ legboldogabb embere! Egy debreceni osztálykiránduláson különös zenét hallottam kiszűrődni egy ablak mögül. Teljesen beleéltem magam, a szívem egyre jobban dobogott, és egyszer csak azt vettem észre, hogy emberek állnak körül az utcán, a földön fekszem, elájultam.

A koncertjein manapság is látható, hogy milyen erős hatással van a zene Önre és ebből következően milyen hatással van előadóként a közönségre. A zene mellett a tanulás is jól ment.

– Igen, negyedikes gimnazistaként bekerültem az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen fizikából az első tíz közé, így felvételi nélkül jutottam be az ELTE fizikus-csillagász szakára, amit annak rendje-módja szerint el is végeztem. Az egyetem tartalmilag nem sok újat adott, szellemi pangást jelentett. Önálló véleményalkotással, szokatlan viselkedéssel reagáltam minderre, amit olykor botrányosnak tartottak. Egy akcióm után fel is függesztettek, így aztán a tanulásra összpontosítottam. A kvantum-elektrodinamika dolgozataim annyira jól sikerültek, hogy felajánlották, végzés után maradjak a tanszéken, de elhárítottam. Marx György órái voltak a legizgalmasabbak. Ő hívta meg 1974-ben Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biológust az egyetemre előadást tartani. Máig emlékezetes volt, amit ott hallottam. Abban, hogy az ember elég gyorsan el tudja kapni az ujját a tűztől, kulcsszerepe kell legyen az elektronoknak, mert a nagy biológiai molekulák és reakcióik túlságosan lomhák. Elkezdtem Szent-Györgyit olvasni, és a biológia ismét a vonzásába kerített. Egyetemi doktori disszertációmat a csillagok hőáramlásairól írtam. Két éven át valóságos vadászszenvedéllyel végeztem a számításokat, folyton azon törve a fejem, hogyan tudnám még hatékonyabbá tenni a programot. A disszertációm védésekor egyik opponensem Németh Judit, a hazai nehézion-fizikai kutatások egyik iskolateremtő megalapítója nem akarta elhinni, hogy egyedül, saját munkám alapján írtam a disszertációmat. A számításaim ugyanis szerinte olyanok, hogy a világ két élvonalbeli intézetében, Ausztráliában vagy az MIT-n készülhettek. Be kellett vigyem az 50 oldalas programot, amivel az egyenleteket megoldottam. Sok apró részletre rákérdezett, amiket csak akkor tudhattam, ha valóban én végeztem a munkát. Végül belátta, hogy így van, és azt javasolta, hogy pályázzak meg 3 éves ösztöndíjat a kandidátusi fokozat elnyeréséhez, amit támogat. Az aspirantúrát elnyertem, és ennek köszönhetően négy hónapig a Bjurakani Asztrofizikai Obszervatóriumban dolgozhattam. A bemutatkozó előadásomon jelen volt Viktor Ambarcumjan, a világ egyik legnagyobb tudósa, az elméleti asztrofizika egyik megalapítója, aki a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöke is volt, és az Angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmét is megkapta. Az előadásom nagyon tetszett neki, olyannyira, hogy megkért, látogassam meg minden szombat délelőtt, szeretne velem beszélgetni. Így aztán minden szombat délelőtt a dolgozószobájában találkoztunk, és kettesben elbeszélgettünk a csillagászat legizgalmasabb kérdéseiről. 1984-ben védtem meg “A flérjelenség konvekciós értelmezése” című kandidátusi disszertációmat.

Feltételezem, hogy tudományos kutatóként sem tagadta meg önmagát és mint egykor gimnazistaként, egyetemistaként, nem a szokványos módon és nem a kitaposott úton fogott bele az elméleti munkába.

– Amikor elkezdtem csillagászként dolgozni, hamarosan rájöttem, hogy számomra nem elég izgalmasak a szokásos kutatási keretek. Első, csillagászati szaklapban megjelent cikkemet nagy elismerés fogadta. Úgy tűnt, semmi sem ment meg a sikeres tudósok szokásos életétől: munka munka hátán, taposómalom, egyre több elismerés, harapófogóba szorult élet. Tiltakoztam, hiszen az igazi élet ennél sokkal több. Száraz és unalmas, adatfeldolgozás-jellegű évek fenyegettek. Rá kellett kapcsolnom, és nekivágtam a nagy kihívásoknak, a végső kérdéseknek. 1986-ban született meg első összefoglaló tanulmányom, az első kísérletem egy új, tágabb szemléletű világszemlélet és csillagászat megalapozására. Ezen az úton haladtam tovább az Élő Világegyetem és az emberi agy kapcsolatának felderítése felé. Azért válik szét a világ fizikai, biológiai és pszichológiai létsíkokra, mert ezek a valóság külön emeleteivé válnak, és biztosítják a rálátást egymásra. Amíg ez a három emelet egy síkban van, először csak a szomszédos lakásokig lehet eljutni. Amint azonban különválnak, elkülönülnek három emeletté, egy jó hátirakétával minden egyes lakásból egyből bármelyik más emeleten levő lakásba el lehet jutni. Ez a közös a Világegyetem és az emberi agy felépítési elve között. Azért tudunk bármire gondolni, mert a gondolataink más létsíkon élnek, mint a fizikai tárgyak. A lételméleti tagolódás az agyműködés alapfeltétele. A zene, a VHK, majd 2005-től az ősi népzene világához közel álló Vágtázó Csodaszarvas nevű zenekarom zenéje is sokat segített a kutatómunkámban. Ezek a zenék örökérvényű érzéseket keltettek fel bennem. Megtapasztaltam, hogy az igazi érzés a végső valóság, mélyebb és bizonyosabb, mint az anyag léte. A Világegyetemet alapvetően a természeti törvényekből fakadó érzések mozgatják, mint minden élőt, és nem a tehetetlenség törvénye, mint minden anyagot. Persze nincs is tökéletesen élettelen anyag, ez csak elvonatkoztatás a valóságtól.

Megvalósult tehát az, amire kisgyermekként vállalkozott: hivatása fő vonulataként Napkutató lett, megfejtve és matematikailag is feltárva és bizonyítva ennek a csodálatos égitestnek néhány, mindaddig rejtett titkát.

– Csillagászként a Világegyetem keletkezésével, a csillagok változásának okaival, majd a naptevékenység eredetével kezdtem foglalkozni. Valóban a Nappal kapcsolatban születtek legnagyobb felfedezéseim, ahogy öt éves koromban előre tudtam. Kimutattam, hogy a naptevékenység a Nap magjából ered. Ha a napmag egy körzete melegebb lesz, gyorsabban termeli az energiát, hiszen a magenergia termelése a hőmérséklet növekedésével hatványozottan gyorsul. Ha pedig gyorsabban termelődik az energia, akkor még melegebb lesz, még gyorsabban termelődik az energia. Egy önmagát gyorsító folyamatot fedeztem fel a Nap magjában. Megoldottam a folyamatot leíró parciális differenciálegyenlet-rendszert, és így fedeztem fel, hogy a Nap magjában forró buborékok termelődnek, amelyek képesek a felhajtóerő hatására a Nap felszíne felé gyorsulva felemelkedni. Ezek idézik elő a napkitöréseket, a napfoltokat, a naptevékenységet. A forró buborékok termelődésének feltételeit vizsgálva felfedeztem, hogy a naptevékenység ciklikus újratermelése a forró buborékok és mágneses tereik magas szintű megszervezését, összehangolását igényli. A mágneses teret az anyagáramlások termelik és szállítják a felszínre, az anyagáramlások irányítása pedig a kvantumszint mögötti szervező folyamatokat igényel, amelyek a Nap globális szerveződési szintjéről indulnak. A naptevékenység tehát valódi, a Nap, mint egész által kezdeményezett tevékenység. A Nap tehát az élőlényekre jellemző cselekvőképességgel bír. Rájöttem, hogy elméletem James Lovelock Gaia elméletéhez hasonló, amely a Föld élő voltának, önszabályozásának elmélete. Így fejlődött ki évtizedek izgalmas munkájával a Héliosz elmélet, a naptevékenység új elmélete. 2007-ben a George Mason University fizika professzora, Robert Ehrlich konkrét előrejelzésem nyomán kiszámolta a napmagban keletkező, általam felfedezett hőhullámok összeadódását. Kisebb tudományos világszenzáció volt, a New Scientist egész oldalas beszámolóban ismertette a nevem többszöri említésével, hogy a napmag hőhullámainak összegzéséből eredő periódusok megegyeznek a földi jégkorszakok periódusaival. Sikerült kimutatnom, hogy a tudomány fejlődésének fő iránya a kvantumfizika felfedezése után a Bauer Ervin-féle elméleti biológia lesz, és ezt az új biológiát matematikai alakban is megfogalmaztam. Ennek nyomán hívtak meg a kaliforniai Chapman University-re vendégprofesszornak fél évre. „Az Élő Világegyetem könyve” c. művemben megírtam, hogy miként alkothatunk lényegében teljes képet a Világegyetemről. Ez számomra az egyik legnagyobb és legizgalmasabb felfedezés az életemben, mert ez az egészséges világkép, és így az egészséges társadalom alapja. Az egészséges társadalom megalapozása pedig az emberiség legjelentősebb feladata.

– Elindult és kiteljesedett tehát egy új területen és eredeti meglátásokat hozó tudományos karrier, de időközben egy másik tevékenysége is szárnyra kapott: sajátos hangzásvilágú zenekar énekeseként kapta fel a hírnév.

– Mint utaltam rá, már kisgyermekkoromtól a zene bűvöletében élek. 1975-ben alakult meg a Vágtázó Halottkémek zenekar, amelyben énekelek, és csodás színt hozott az életembe. Még jobban megszerettem az embereket, éreztem, hogy egy csodás, felemelő erő költözik az életembe, és a zenénk útján a Földre. Sokan mondták, hogy egész életük legnagyobb eseménye volt, amikor a VHK-koncerten váratlanul megnyílt előttük egy teljesebb világ. Ezekkel a felszabadító, gyújtó érzésekkel teremtve a zenét, rendszerint olyan mélységekbe jutunk el, ahol az érzés teljesebben ragyog, az élet elemi erővé válik, és szinte látomásszerű erővel jelenik meg előttünk az a zene, amit játszanunk kell, az a világ, amiben törvényerejű az életünk. Annyira várjuk ezeket az alkalmakat, hogy már egy nappal a koncert előtt elkezdődik, hogy szervezetünk minden vésztartalékát is mozgósítjuk, és ezeket felszabadítjuk, sokszor egészen rendkívüli élményekben van részünk. Nehéz szavakkal elmondani, milyen az, amikor az élet teljes erejében mutatkozik meg. De egy biztos: ilyen koncerteken, és utána még napokig, teljesebb embereknek érezzük magunkat, belénk költözik az örök élet legyőzhetetlen ereje, és tudjuk, hogy az így kigyújtott fények mindig ragyogni fognak.

– Végezetül: milyen szerepe van a tehetségeknek ebben a világban, ahol úgy tűnik sokan a tehetségek alkotóerejét továbbra sem a világ jobbítására fordítják. Miként lehetne elérni, hogy az alkotó tehetségek, akikről manapság annyi szó esik, alkotóképességüket etikailag is támadhatatlan célokra fordítsák? Egyáltalán, mi a véleménye a tehetséggondozásról? Ha arra gondolok, hogy milyen képességű emberek vezetik ezt a világot – hogy csak az EU törzskarát említsem és némely politikus szakmai megnyilvánulását- , elkeseredem a jövőt illetően.

– Nem véletlen, hogy az intelligencia a legnagyobb mértékben öröklődő tulajdonság. Márpedig így van, ahogy ezt például Martin Seligman is megírta „Amin változtathatsz…és amin nem” című könyvében (2011, 71.o.). Ez nem is lehet másként, hiszen az emberi faj neve: Homo sapiens, Bölcs Ember. Az emberi értelem a Földön egyedülállónak tűnik. Az emberréválás pedig – ahogyan azt az Élő Világegyetem könyvében igyekeztem megvilágítani – a Természet akaratából történt. Ha így van, akkor az emberiség alapvető feladata az értelem, az intelligencia fejlesztése – az egész emberiség és az egyetemes élet érdekében.

A napokban jelent meg Barnet Bain „The Book of Doing and Being: Rediscovering Creativity in Life, Love and Work” című könyve, amelyben ismerteti, hogy az agyserkentő ötletekkel próbára tett 3 éves gyermekek 98%-a „kreatív géniusz”-nak számít. Mire ezek a gyerekek felnőnek és 25 évesek lesznek, ez a 98% lecsökken…2%-ra. Bár az emberiségnek csak ennyire kis hányada bizonyul „kreatív géniusznak”, a maradék 96% is éppen olyan tehetségnek született, csak éppen a mai viszonyok között tehetsége elkallódott. De a tehetség ott van, kezdettől fogva.

Az emberiség fejlődésének két fontos módja egyrészt az egész emberiség együttes fejlődése, ami az átlagszínvonal fejlődésére vezet, másrészt a legkiemelkedőbbek, a tehetségesek fejlődése. Nemcsak az emberiség intelligenciájának átlagát kell fejleszteni, hanem külön az emberiség legkiválóbbjainak értelmét, hiszen fejlődni is ők tudnak a legkiemelkedőbben. És ha fejlődnek, akkor természetadta feladatuk, hogy felemeljék, maguk után húzzák az egész emberiséget, vagyis, hogy képességeiket a világ jobbítására fordítsák. Ennek fényében úgy gondolom, a tehetséggondozásban kiemelkedő jelentőségű, hogy gondot fordítsunk a kiemelkedően tehetségesekre, éppen azért, mert ha képességeiket a világ jobbítására fordítják, akkor ők képesek a legjobban segíteni a többiek fejlődését is. A tehetséggondozás fő feladata tehát nemcsak az átlagtól lemaradók felzárkóztatása, nemcsak az egész csoport képzése, fejlesztése, hanem, mégpedig kiemelkedő hangsúllyal, a kiemelkedően tehetségesek gondozása, beleértve azt is, hogy tehetségüket valóban a világ jobbítására fordítsák. Ehhez persze szükség van egy jól megalapozott és egészséges, lényegében teljes világképre, olyanra, amelyet a kiemelkedően tehetséges emberek jobban elfogadnak, mint a világ jobbítása számára kevésbé előnyös vagy kifejezetten hátrányos, szokásos szempontokat. Természetellenes helyzet, hogy a mai világban az erkölcs és a társadalom irányítása, az erkölcs és a politika gyakran fényévnyire vannak egymástól.

Az élet a Világegyetem legmagasabb szintű csodája. Az élet a legnagyobb érték minden élőlény számára. Ha az élet megszűnik, minden más érték megszűnik. Az élet különösen akkor értékes, ha magasan a létfenntartás szintje felett éljük, ha belső életünk minősége, intelligenciánk és érzésvilágunk magas szintű.

Úgy gondolom, hogy a tehetség az élet szeretetéből fakad. És mivel mindenki szereti az életet, ezért mindenki kisebb-nagyobb mértékben tehetséges. Persze mi azokat nevezzük tehetségesnek, akiknek képességei kiemelkedőek, átlag felettiek. A tehetséges ember az átlagosnál mélyebben és szélesebben vállalja az életet és igazi kihívásait. Azért vagyunk emberek, hogy megértsük a világot, amelyben élünk, és az emberiség javára cselekedjünk.

Az igazi tehetség az élet iránti érzelmi elkötelezettségtől kapja mozgatóerejét. Ha így van, ha a tehetség az élet szeretetéből fakad, akkor nem olyan könnyű elnyomni. Különösen, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a tehetségünk velünkszületett, vagyis a Természetből fakad, a Természetnek köszönhetjük. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy a tehetség forrása az élet melletti érzelmi elkötelezettség, akkor képesek vagyunk megerősíteni az élet szeretetét, és ezáltal a tehetséget is. Az élet szeretete minden ember számára vonzó, és így a tehetség és az életszeretet összefüggésének felismerése egyre több emberben képes felébreszteni a tehetség felfedezése iránti vágyat éppúgy, mint a tehetségnek a világ jobbítására irányulását. Így egyre több emberben ébredhet fel, és növekedhet az eddigi szint fölé a tehetség. Az élet alapvetően elkötelezett az élet fenntartása és felemelése, minél magasabbra fejlesztése mellett. És mert élőlények vagyunk, természet szerint elkötelezettek vagyunk az élet fejlesztése, a tehetség fejlesztése mellett. És mert emberek vagyunk, természetadta módon elkötelezettek vagyunk az értelem minél magasabb szintre fejlesztése mellett. Képesek vagyunk szárnyakat adni egymásnak!

Az evolúció folytatódik, az emberi intelligencia nő. Az elmúlt 30 000 évben az emberi génkészlet 14%-a megváltozott – írja Nicholas Wade. Az intelligencia az élet megvalósításának egyik legjobb előrejelzője, pl. a végzettség, a foglalkozás, a testi-lelki-szellemi egészség és az élettartamra vonatkozóan. A magasabb intelligenciájú emberek rendszerint lelkileg és fizikailag egészségesebbek, ritkábban betegek és hosszabb életűek. Az intelligencia hajlamos a fejlődésre. Ha a tehetséges gyermek akár csak 1 %-kal emelkedik az átlag fölé, ez azt jelenti, hogy érzelmi elkötelezettsége magasabb. Ezért jobban figyelnek a környezetükre is. Az átlagosnál jobban érdekeltek abban, hogy genetikai hajlmaiknak megfelelő környezetet találjanak vagy alakítsanak ki. Ha pedig ebben bármilyen sikert érnek el, akkor genetikai hajlamaiknak megfelelő környezetbe kerülnek, és az ilyen kedvező környezet felerősíti a gének hatását. A kezdeti 1%-os többlet megnő, és vele a folyamat hajtóereje is. Így képesekké válnak még kedvezőbb környezet kialakítására vagy megtalálására, és így tovább. Az értelemszerűen fejlődő tehetség az életút során rendszerint meghatványozódik. A tehetség képes arra, hogy szárnyakat adjon saját kibontakozásának.

 

 

 

/ Egyéb, Egyéb, Interjúk, Interjúk, Újdonságok

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom