A zene kozmikus forrása

A zene kozmikus forrása

Megjelent: KAPU, 2012.09-10, 153-156. old.

 

Grandpierre Atilla:

A zene kozmikus forrása

 

A zenei hangok érzés-tartalma

 

Ha belegondolunk, rejtély, hogyan képesek a zenei hangok érzéseket előidézni. Vajon mi köze van a fizikai rezgéseknek legbensőbb érzéseinkhez? Az egyes zenei hangok önmagukban, illetve a zenei hangok rendszerében érzelmi hatással bírnak, érzéseket hordoznak. De hogyan képes a zene érzéseket hordozni? Hogyan képes egy fizikai hanghullám érzéseket hordozni? A modern világ materialista, a látás érzékére épülő tudománya alapján úgy tudjuk, a hang nem más, mint a levegő fizikai atomjainak sűrűsödése-ritkulása, ritmikusan váltakozva. Persze nem minden hanghullám hordoz érzéseket, de az élőlények által kiadott hang, és különösen a zene – igen. Mintha a zenei hang az érzések színtiszta megnyilvánulása lenne: magát a fizikai rezgést nem, de a rezgés üzenetét, a benne élő érzést kifejezetten érzékeljük. De hogy kerül a hangrezgésbe érzés? Mi által? Azáltal, hogy megformáljuk a hangot, hogy a zörejből hangot, a hangból énekhangot, zenei hangot, egy bizonyos rezgésszámhoz tartozó hangot, vagyis egyfajta kikristályosodott hangot formálunk? Nem erről van szó, hiszen az egy bizonyos frekvenciájú rezgés, ha fizikai eredetű a hangképzés, bármennyire is monokromatikus, azaz egy hangfrekvencián rezgő hullámok árama, steril, nem fejez ki érzést. Egy mesterkélt érzés kifejezhető ilyen önmagukban steril hangokkal is, ahogy például a hangkeltő gépeken, vagy akár a szintetizátoron, de ilyen mesterséges hangok csak akkor keltenek zenei, érzelmi hatást, ha – fizikailag rejtélyes módon – belevisszük az érzést, és ha ez az érzés értelmezhető mint érzés, azaz a hangok kifejezésében és egymásra következésükben rendszer van, olyan rendszer, ami feltételezi egy értelmes lény jelenlétét a hangok forrásául. Honnan ered ez a rendszer, amely olyan, mint egy egységes nyelvi rendszer, nyelvtani szabályaival, jelentés-rendszerével együtt? Eredhet-e máshonnan, mint egy értelemből? Ha a sorrendiség a dallam alapja, rokon-e ez a sorrendiség a DNS-beli információval, amely szintén a sorrendiségen, az nukleinsavak sorrendiségében hordozza az információt? Honnan ered az a rendszer, amely érzelmi jelentést képes kölcsönözni nemcsak az egyes hangoknak, de különösen a hangok menetének és egymással való kapcsolatának, sorrendiségének, amit éppen ezért dallamnak nevezünk?  Tekinthető-e a zenei hangok értelmezhető sorrendbe szerveződése egyfajta kozmikus DNS-nek?

 

Amikor egy alapvetően új, szokatlan zenét hallunk először tájékozódnunk kell, először fel kell fedezzük, mi benne a rendszer, ahhoz, hogy értelmezni tdjuk, hogy zeneként tudjuk átélni. Ahhoz hasonlóan, ahogy egy szokatlan festmény első pillanatra kusza foltok halmaza, és csak alapos nézés után sejlenek fel belőle az értelmezhető részletek, formák, egységek, a szokatlan és újszerű zene első hallásakor is eleinte keressük a fogódzót, a rendszert, amiben a zene értelmezhető. Annak idején a hetvenes-nyolcvanas években a VHK (Vágtázó Halottkémek) zenéje a legtöbb ember számára annyira újszerű volt, hogy azt mondták, ez nem is zene, és csak az alaposabb, elmélyült, alkotó zenei figyelem révén vált érzékelhetővé, gyakran a káosz határán, az ismeretlen világ közvetlen partvonalánál a VHK zenéjében felismerhető zeneiség, a rendszer, amihez képest a hangzuhatag időbeli változásai értelmezhetőek. A rendszer felfedezése egyben az értelem felfedezése is, annak az értelmezési rendszernek a felfedezése, amelyben a zene él, és megnyilvánul felfogója számára.

 

A zene világa

 

Hogyan képes a zene egy világot felidézni? Hogyan képes a zene életerőnket megsokszorozni? Hogyan képes néhány hang kimeríthetetlen világok korlátlan áradatává változni? Hogyan lehetnek ezek az érzések egyetemesek, hogyan képesek ugyanúgy hatni ránk, mint másokra? Mit hallunk, amikor zenét hallunk? Amíg a látás a külső világra nyit ablakot, a zenei hallással a belső világba kerülünk, észrevétlenül elvarázsolódunk, belekerülünk egy más világba. Az igazi zene természetes érzéseket fejez ki, az érzések pedig belső világunk megteremtői. Belső világunk érzéseink fényénél nyílik ki és érzéseink ereje tágítja ki látóhatárát. Ha nem érzünk semmit, belső világunk fénye kihuny. Ha érzünk, belső világunk fénye felragyog. Ha érzéseink lángra gyúlnak, ha szerelmesek vagyunk az életbe, szerelmünkbe, a világba, akkor égigérő varázslatos fények lobognak szerte a világban. Csak az tartozik belső világunba, amit átélünk, amit átérzünk. Amikor zenét hallunk, érzéseink világába kerülünk, utasok leszünk egy belső világban. Ez a belső világ lehet személyes, egy másik ember külön kis világa, de lehet tágabb is, lehet egy nép műveltségének megtestesülése, mint a népzene esetében, és lehet a belső világegyetem, a kozmikus világegyetem belső világának, érzésvilágának átélése. Amíg a zörejt, a zeneiség-mentes hangot térbeli helye alapján azonosítjuk, a zenei hangot éppúgy nem vetítjük ki a térbe, ahogy az olvasás során nem a betűk térbeli helyzete áll figyelmünk központjában. A zenei hang tehát számunkra értelmes információt hord magában. De miről szól ez az információ, milyen valóságról üzen? Hol él a zene, hol található a zene világa?

 

A természetes érzések és az elidegenedett ember

 

Minden emberben élnek természetes érzések. Ezek nem a külső, hanem a belső érzékelésből fakadnak. Életünk eseményeit a modern, fogyasztói világ embere külsődleges események sorozataként éli át. Ha kérdik, mi történt veled ma, a válaszok rendszerint ilyenek: felkeltem az ágyból, fogat mostam, reggeliztem, munkába mentem, elvégeztem a munkám, hazajöttem, tévét néztem. Ugyanakkor azt is felelhetnénk: álmodtam, aztán felébredés után tornáztam, csodajól éreztem magam, nagyszerű ötleteim támadtak, naplót írtam, jó hangulatban töltöttem az egész napot, élveztem a munkám, munka után otthon a családommal beszélgettünk egy jót, és pingpongoztunk, aztán zenét hallgattunk. Az így átélt életben a belső világ már egy fokkal nagyobb szerepet játszik, mint az előző beszámolóhoz tartozóban. De tegyük fel a kérdést: melyik az alapvetőbb, a belső vagy a külső világ? Érzéseinket melyik világra fűzzük fel, a belső vagy a külső világra? A modern világban egyre nő a veszély, hogy fokozatosan elsorvadnak az emberiség mindazon tulajdonságai, amelyek emberi voltát alkotják – írja a Nobel-díjas Konrad Lorenz „Ember voltunk hanyatlása” című könyvében. A modern világban az emberek nagyobb részét hatalma alá kerítette a külvilág. Ahogy David Riesman írta „Magányos tömeg” című könyvében, az emberek élete külső irányítás alá került. A külső világ eseményei, értékrendszere egységes szervezettsége révén maga alá gyűrte az ilyen szellemi támadásra nem számító egyént. A fogyasztói világ támadása rendszerint kisgyermekkorban kezdődik, már a családban, és mivel a kisgyermek szinte mindent jóhiszeműen fogad,  kiszlgáltatott helyzetben van, ezért szinte az anyatejjel szívja magába a társadalom külsődleges hatásait, a modern fogyasztói társadalmat a háttérből irányító gazdasági-pénzügyi-hatalmi körök által a fogyasztók számára kitermelt szemléletet, életfelfogást, értékrendszert. És mivel ezek a hatások az évek, évtizedek alatt sok külső kényszerrel (mint a megélhetési kényszer) párosulva megerősödnek, mindazok, akik nem küzdenek meg önmagukért, aliulmaradnak, személyiségük a külvilággal érintkezés mértékében külsődleges, idegen érdekek által irányítottá válik. A személyiség külső rétegei így elidegenednek az embertől, személyiségünk természetadta magjától, és létrejön a modern, elidegenedett ember képlete: természetadta, természetes mag + elidegenedett héj.

 

De mit tegyünk, ha szeretnénk legyőzni az elidegenedést, ha szeretnénk visszatalálni természetadta személyiségünkhöz? Ha az elidegenedés olyan mértékű, hogy érzésvilágunk, ízlésvilágunk maga is a bajok okozójává vált, ha már egy kicsit megromlott, manipulálttá vált, hogyan tudjuk ezeket felismerni, és elutasítani magunktól, és hogyan tudjuk természetes érzéseinket felismerni, táplálni és megerősíteni? Ez a kérdés életünk egyik központi kérdése. A válasz: meg kell tanulni küzdeni az életedért, saját, természetadta érzéseidért, azért, hogy figyelmed a külső világtól a belső világ felé fordítsd, hogy érzéssel, körültekintő figyelemmel, szeretettel fordulj belső világod feltárulása felé, s ha így teszel, rendszeresen, naponta sokszor ismétlődően, hamarosan egy hatalmas, élő, belső világegyetem tárul fel előtted, amelynek Napja nem kintről, hanem bentről ragyog. Belső világunk mélyén ugyanis nem kisebb Nap ragyog, mint a külső égen, hiszen belső világunk mélyén ott élnek a természeti erők, teljes fényükben, teljes épségükben, hiszen a természeti erőket sohasem tudják legyőzni a társadalmi hatalmasságok. Minden ember alapvetően természeti lény, amíg világ a világ. Természeti erők gyújtották ki életünk fényét a fogantatáskor, természeti erők segítették, építették magzati szervezetünket, természeti erőktől születtünk meg, természeti erőktől kaptuk életünket, s vele testünket, lelkünket, szellemünket, érzőképességünket. Érzőképességünk természeti kincs, s ha élünk vele, érzéseink felragyognak, és érzéseinkben a Természet örül annak, hogy megszülettünk, a Természet örül annak, hogy élünk és érzünk, és hogy érzéseinkben ráismertünk a természeti erőkre, azokra a természeti erőkre, amelyek nemcsak és nem elsősorban fizikai erők, hanem még inkább és közvetlenebbül életerők, lelkierők, szellemi erők. A Természettől kaptuk születési hozományként az életvágyat, a tudásvágyat, a megismerési vágyat, a jó, szép és igaz élet iránti vágyat, a teljes és igazi, természetes boldogság iránti vágyat. Mindezek a belső természeti kincsek akkor kezdik árasztani felénk varázserejüket, ha figyelmünkkel feléjük fordulunk, ha figyelmünkkel éltetjük őket, mert a figyelem: belső világunk Napja.

Fordulj teljes szívvel-lélekkel belső természeti kincseid felé, ha kedves az életed.  Valamikor el kell kezdjük élni igazi életünket, hiszen az életünkről van szó. Belső világunk mélyén ott élnek a természeti erők, s nekünk csak élnünk kell velük, velük kell élnünk, hogy életünk igazi, természetadta fényében ragyogjon fel s bontakozzon ki.  A természeti erők pedig nem akárhonnan, hanem magától az időtlen Természettől, a csodás természetű, élő Világegyetemtől származnak. Az egész óriás, végtelen Világegyetem egyetlen hatalmas, lélegző egység. Maga az örökmozgó, hiszen örök idők óta éli az életét, s láthatóan ma is ereje teljében van, szórja a csillagokat, fakasztja az életet, amerre csak a szem ellát. Erői elemi erők, hiszen semmi sem akadályozhatja őket, hiszen semmi sincs a Világegyetem kívül, hiszen minden, ami él és mozog, ami valaha is létezett és létezni fog, része a világnak. A természeti erők nemes erők, sértetlen és sérthetetlen erők, örök törvényük az élet felröpítése, a belső világ és a külső világ kozmikus összhangjának megteremtése. Ha rájuk hallgatunk, életünk igazi akaratára hallgatunk, ha a belső világunk mélyén élő természeti erőkre figyelünk, akkor belső és külső világunk éppé varázslása előtt megnyílik az út, és ezt a törekvésünket csodálatos módon maguk a természeti erők fogják segíteni. Váratlanul segítséget kapunk legszemélyesebb gondunk megoldásában, mégpedig belső világunk legmélyéről, a testi-lelki-szellemi világtörvényekből, amelyek fogantatásunkat és megszületésünket is irányították, fejlődésünket a maguk részéről gondozták. Ha rájuk figyelünk, felélednek természetes érzéseink, hiszen természetes érzéseink magukból a természeti törvényekből fakadnak. A Természet törvénye, hogy élj, a Természet törvénye, hogy érezz, hogy érezz istenigazából, teljesen, hogy érezd igazad teljes valóságerejét.

 

A természetes érzések világa

 

Belső világunk mélyén törvényerejű érzések élnek. Nemcsak testünket, lelkünket is áthatják a természeti törvények. Nemcsak a fizikai, de a biológiai és pszichológiai törvények is áthatják testünket-lelkünket-szellemünket, szüntelen zsonganak bennünk a természetadta, természetes érzések. Maguk az időtlen természeti törvények szüntelen érzéseket fakasztanak, hiszen ahogy a fizikai erők nem szűnnek meg a testeket mozgatni, a biológiai, vagyis életerők nem szűnnek meg a lelkeket, az érzéseket mozgatni, zsongatni, a pszichológiai, vagyis szellemi, értelmi erők nem szűnhetnek meg örökké mozgósítani, ösztökélni, ösztönözni értelmünket. Ha a fizikai törvényeket élő gyújtózsinórként képzeljük el, amely ott él testünk minden atomjának központjában, amely egy kozmikus irányítóközpont, ahonnan az atomok folyamatosan kapják az üzeneteket arra vonatkozóan, hogyan mozogjanak, mit tegyenek, akkor a biológiai törvényeket úgy képzelhetjük el, mint amelyek áthatják szervezetünk minden atomját, és folyamatosan küldik az üzenetek arra vonatkozóan, mit kezdjünk az életünkkel, mit és hogyan érezzünk, hogyan fejlesszük, röpítsük érzéseinket előre, életünk kibontakozása felé. És nemcsak testünk és lelkünk kapja folyamatosan a Mindenség központjából a természetes irányítást arra vonatkozóan, mit kell tennie, hanem értelmünk, szellemünk is, s ha rá tudunk csatlakozni erre a hullámhosszra, értelmünk óriási, kozmikus erőforrásra csatlakozik rá, értelmünk képességei hirtelen meghatványozódnak, s mi több, nem valami külsődleges, hamis cél érdekében, hanem magának az Örök Világegyetemnek, a végtelen Mindenségnek megfelelően, saját lelki-testi-szellemi épségünk, a belső és külső világ minél teljesebb összhangja érdekében.

 

Nemcsak olyan érzések élnek bennünk, amelyeknek mi adtunk életet. Olyan érzések is élnek bennünk, amelyeknek a Természet adott életet. Ezek a természetes érzések. A természetes érzések, teljes mivoltukban, természetük szerint, elemi erejűek, annál inkább, minél közelebb kerülünk ahhoz, hogy életadó forásukhoz közel érezzük át őket, s ilyenkor felforrósodunk, hiszen maguk a csodálatos, örökérvényű, megalkuvás nélküli természeti erők szülik őket. A természetes érzések törvényerejűek, igazság- és szépség-erejűek, az élet igazsága, szépsége és jósága valójában természeti törvény, hiszen a világ egy, vagyis önmagával összhangban éli az életét. A végtelen Világegyetem időtlen, fényévek milliárdjaival is nehezen mérhető térségein tehát nem a steril, személytelen atomok és néma űr az úr, mert itt és ott, mindenütt boldogságra fakadó érzések, hangulatok, elemi erejű, természetes érzések, szépségre és jóságra irányuló érzések élnek. S ha ezeket a természetes logika-adta következtetéseket a modern tudomány fényében akarjuk megfogalmazni, azt mondhatjuk: a kozmikus térség nem üres űr, nem merő üresség, hanem folyamatosan telített a kvantum-vákuum folyamatosan teremtődő részecskéivel, amelyek azonban olyan rövid ideig élnek, hogy megfigyelhetetlenek, közvetve mégis kimutahatóak, és már kis is mutatták őket. A hatalmas kozmikus űr tehát egy folyamatosan forrongó kohó, amelyben folyamatosan születnek azok az úgynevezett virtuális részecskék, amelyek minden fizikai test összes kölcsönhatását irányítják. A modern kvantum-elektrodinamika eredményeihez saját kutatásaim alapján csak annyit kell hozzátennem: ez a láthatatlan kvantumokkal telített vákuum nemcsak fizikai, hanem biológiai és pszichológiai természeti törvények színtere is, tehát nemcsak a fizikai testek kölcsönhatásait, viselkedését irányítja, hanem természete szerint minden élet és értelem forrása, szülője és irányítója. A kozmikus tér leírásában a fizikai vákuum csak az első lépés, amit először fedeztt fel a tudomány. A tudomány fejlődése nem áll meg, és a fizika teljes mélységű matematikai megalapozása után a biológia, majd a pszichológia megismerése és egyre mélyebb szintű elméleti megalapozása következik. Mivel a természettudományok három alapvető ága a fizika, a biológia és a pszichológia, következésképp elkerülhetetlen, hogy mindegyiknek legyenek saját alaptörvényei. Ha a fizika alaptörvényei a vákuumban irányítottan teremtődő részecskékkel írhatóak le, akkor természetes, hogy a biológia alaptörvényei is a vákuumban irányítottan teremtődő részecskékkel írhatóak le.

 

A kozmikus világtér eleven, lélegző, teremtő erő

 

Visszakanyarodva a zene forrásai felé, azt mondhatjuk, hogy a vákuum tehát nemcsak fizikai kvantumok óceánja, hanem életadó érzés-molekulák, érzés-szikrák gyújtó erejű világfolyama is. A világ telített folyamatosan születő érzésekkel, amelyek nem tőlünk, nem öntudatunk, akaratunk által születnek, hanem a világ akaratából, az Élő Világegyetem akaratából születnek. A természetes érzések legyőzhetetlen erejű serege amíg világ a világ, vagyis örök időkön át, saját törvényei követve születik és újul meg folyton. Innen fakad az életünk, innen érkezik folyamatosan a természetes érzések serege, hogy segítsen életünk irányításában. Ezen természetes érzésfolyam érzékelése, minél teljesebb átélése, testi-lelki-értelmi átélése minden lelki épségre vágyó ember elemi életszükséglete.

 

A Világegyetem a fentiek fényében csordultig telített természetes érzésfolyamként jelenik meg előttünk. Mivel ez a természetes érzésfolyam a fizikai, biológiai és pszichológiai, azaz a természetes testi-lelki-szellemi folyamatok szülője és természetes irányítója, ezért ez a külső érzékszervek számára láthatatlan, de a belső érzékelés számára érezhető és értelmünkkel is érzékelhető világfolyam minden látható, természetes anyagi test és folyamat szülője és irányítója. A külső érzékszervi érzékelés számára láthatatlan világ még nem anyagi, de ez minden anyagi forrása. Ez a két világ, a külső érzékszervek és a belső érzékelés világa természetszerűen egységet alkot. Ha az anyagi világot megnyilvánul, megvalósult világnak tekintjük, akkor az anyagvilág szülőjét és irányítóját, a belső érzékeléssel érzékelhető világot még meg-nem-nyilvánult világnak nevezhetjük. A meg-nem-nyilvánult Világegyetemben élnek a természetes, kozmikus érzések és gondolatok, és természet szerint ezek a természetes érzések és gondolatok a megnyilvánult világegyetem szülői és irányítói. Ha tehát a zenei hangok közvetlen, minden külsődleges társadalmi ráhatást, manipulációt megelőző, természetes hatást gyakorolnak ránk, ha bennünk élnek természetes érzések és ezek természeti erővel rendelkeznek s hatnak lelkivilágunkra, akkor létezik olyan zene, amely elemi erővel képes ránk hatni, amely magával a meg-nem-nyilvánult világegyetemmel, a testi-lelki-szellemi világ Ősforrásával veszi fel a kapcsolatot. Röpül a röpül a – lélek, röpül az űrhajó, röpül a Világegyetem, röpül a lélektérben, pehelyként röpül a Mindenség Mindenségének teljhatalma és mindentudása előtt.

 

Nemcsak mi gondolkozunk így. Az ókori kínai filozófia szerint a zene a Mennyek ajándéka, alapelvei a világmindenség törvényeiből adódnak és rendkívüli erővel képes hatni az emberekre. „Vannak érzések, amelyek maguktól jönnek, éppolyan kevéssé az ember alkotja őket, mint a hőt vagy a fényt” – írja Bergson William Jamesról szóló tanulmányában. A Világegyetem minden élő egységes egésze. A meg-nem-nyilvánult Világegyetem logikai értelemben megelőzi a megnyilvánult, kifejezett, azaz alakot kapott, vagyis korlátokat kapott világot. Már a törvények is alakot kaptak, legalábbis irányt. A 3 dimeziós tér és egydimenziós idő alkotta négydimeziós téren kívül is léteznek valóságos, magasabb terek, az ezekben létező jelenségeket a külső testi érzékszervek nem érzékelik, de az elme képes erre.

 

A Világegyetem nemcsak adottság, hanem egyben eleven teremtőerő is, azaz eseményfolyam, élményfolyam, villámerejű érzésáram. A magyar nyelv szerint az első, a világelső az Élet. Az Élet az Érzés, mert minden élőlény érző lény. Élet, Érzés közül az Érzés az elevenebb, mert az „r” pergőbb, mint az álló „l”. Az Érzés é-rez. Valósággal rezeg, s ha magától teszi, rezzen. A magától eredő érzés a zene. A magától eredés mindig magától a Természettől, az Egytől eredést jelenti. A zene eredendően jelkép: erre az elsődleges őslétezőre, a villámerejű érzésáramra utal. Azokra az ősi, kozmikus, szabad érzésekre utal, amelyek éppen kozmikus szabadságuknál, súlytalanságuknál és őserejű mivoltuknál fogva hajmeresztőek, mert bennünket szinte testi mivoltunkban, a hajunknál fogva ragadnak el s röpítenek vissza az Ősvalóságba, a villámerejű érzésáram végtelen szabadságába, mámorítóan teljes teremtőerejébe és ősjelentéseinek illatába.

 

“A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.” – írja Kodály Zoltán. A zenét természeti erő hajtja. ”A népzene a városi kultúrától nem befolyásolt emberekben öntudatlanul működő természeti erő átalakító munkájának eredménye.” (Bartók Béla: A népzenéről. Gondolat, Bp. 1931/1981, 30). “Ahogy énekel és táncol, az ember felfedez magában egy mindent átható elemet, amelynek felfokozó, felszabadító vagy gyógyító hatalma számára ismeretlen a mindennapi életben. Az a zene, amelynek ilyen felfokozó hatalma van, növekszik az extázis eléréséig. A zene egy jármű, hajó vagy út, ami átviszi a halandót egy másik földre.” – írja a New Oxford History of Music. Szabolcsi Bence szerint „a zenével mindig az ismeretlent vagy alig tudottat írjuk körül, mindig a messzeségbe akarunk kilépni önmagunkból. A látható-tapintható világ felett különös, bármikor felidézhető varázslatként terül ki a zene világa. A zene a világtörvény egy titkos részét fedi fel. A zene révén mindig földöntúli hatalmakkal lépünk összeköttetésbe.”

 

A zene varázserejétől megmozdul a bennünk élő, mindent átható, ismeretlen kozmikus erő, és életet, új életet adva érezzük, hogy megtáltosodunk, élőbb életre, teljesebb világba jutunk. A ‘külvilágot’ valójában hangulatok miliárdjai hatják át, a tájakat érzelmi energiák feszítik. Ahogy a Nobel-díjas Alexis Carrell írja „Az imeretlen ember” című könyvében: Az érzelmi energia a Világegyetem alapja, összehasonlítható az ismert energiaformákkal, de fontosabb, mint a fény. Victor Zuckerkandl hozzáteszi: A zene az emberi képességek fejlesztője, egy jobb, igazabb világ, az eszményi szépség világának érzékelésére tanít.

 

Létezik tehát a természetes érzés, tehát létezik a természetes zene is, a természeti törvény erejével megnyilvánuló érzésfolyamat. Minden érzés gyökere, éltető magja és végső hajtóereje a Kozmikus EGY, az Élő EGY. A természets érzések önálló, önirányításra képes világerők. A természetes érzésekben megnyilvánuló rend, összhang, egyensúly és megújító erő a Mindenséget átható mély értelem és mély érzés megnyilvánulása. Amikor az érzések törvényerejűek, összhangjuk, hajtóerejük, szervezettségük öntörvényűvé válik, akkor az Élő EGY üzen az érzésben – ez az igazi, varázserejű zene. Nem az anyag, hanem a természetes Érzés a végső valóság! Létezik érzésekből álló táj. Ez a Lelki Anyaföld, a meg-nem-nyilvánult Világegyetem, az örök érzésekben fürdő kozmikus életerő. A végtelen szabadság közepén a lélek és az őserő: Egy.

/ Egyéb, Egyéb, Zene

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom