Mit üzen a Világegyetem életünkről? 1. rész

Mit üzen a Világegyetem életünkről? 1. rész

Megjelent: KAPU, 2009.06-07.

Hogyan játszik szerepet mindennapi életünkben és hosszú távú életvitelünkben a Világegyetem? Mit üzen a Világegyetem az emberiség jövője számára? Mit üzen a Világegyetem az élet értelméről? Mit üzen a Világegyetem boldogságunkról? Évezredek óta eltemetett kérdések kerülnek újra napirendre az Élő Világegyetem tudományos világképének megalapozásának (lásd Kapcsolatteremtés a Világegyetemmel, 1.-8. rész, KAPU, 2007. 10-2009.01; szakirodalmakat a http://www.konkoly.hu/staff/grandpierre.html oldalon) fényében.

 

Az élet eredeti célja: a teljesség

Ahelyett, hogy belevetnénk magunkat korunk szellemébe, a részletkérdésekbe, a mindennapi élet taposómalmába, ahogy tették a legnagyobbra értékelt elmék is szinte mind egytől-egyig, vegyünk egy nagy lélegzetet, és képzeljük el magunk elé életünket. Képzeljük el, milyen szellemi kincsekkel, érdeklődéssel, képességekkel ruházott fel bennünket a Természet, és képzeljük el, milyen lenne az életünk, ha ezeket a magokat életünk a legmagasabb virágzásba borítaná! Milyen lenne egy virág élete, ha nem élne képességeivel? Ha fele akkorára, tized akkorára nőne, ha fele olyan, tized olyan szép virágokat hozna? Lehet-e más életünk célja, mint legszebb, legfelemelőbb képességeink legteljesebb kifejlesztése?

Megnyomorított korunkban egyre többen fogják felismerni, hogy legfontosabb életcélunk maga a teljes, emberi egészség, az Élet minél teljesebb felfedezése, emberi adottságaink, emberként teljessé tevő képességeink fejlesztése. Túlságosan sokáig csonkított, nyomorított meg bennünket a modern kor, tett egyoldalú kényszerpályán a megélhetésért küszködő, az anyagi javaktól elvakult páriákká. Minél jobban csalódnak az emberek a modern világban, annál jobban megjelenik bennük az indíttatás, hogy visszataláljanak eredeti, természeti lényükhöz. De mitől lesz az Ember teljes, egészséges lény? A teljesség végső alapja, sőt legteljesebb valósága maga a Világegyetem. És ha így van, akkor az emberi élet teljességének végső alapja maga a teljes Világegyetem. Lehetünk-e teljes életet élő emberek a Világegyetem nélkül? Vajon nem éppen attól ember az ember, hogy él benne a kíváncsiság a világ iránt? Vajon nem attól vagyunk emberek, hogy tudni szeretnénk, honnan jöttünk és hová megyünk? És mivel az ember az Élő Világegyetem része és egyfajta egésze, ezért lehet-e másként, minthogy az Élő Világegyetemből jöttünk, és földi életformánk után ismét az Élő Világegyetembe megyünk?

 

Teljességünk alapja: az Élő Világegyetem

Képességeink, ha meggondoljuk, óriási, kozmikus ajándékok, amiket életünk során fel kell bontanunk, megcsodálnunk, és arra használni, amire való, a benne rejlő csodaerőt valóra váltani. A kíváncsiságot embertársaink, az állatok, a növények, az élet, a világ iránt maga a Világegyetem ültette belénk, hiszen kíváncsiságunk, érdeklődésünk, természetes indíttatásaink már megszületésünkkor velünk voltak. Az a kíváncsiság, érdeklődés, aminek beteljesítése életünknek értelmet ad, azt súgja nekünk: kövesd veled született érdeklődésed, mint a vadászkutya, teljes érzőerőddel!

Az Élet, mint kozmikus jelenség, igazi, kozmikus összefüggéseiben maga a Világegyetem teljessége. A látható Világegyetem a teljes, kozmikus Élethez képest annyi, mint a lepke bábja a lepkéhez képest. A látható Világegyetem csak a felszíne, pillanatnyi frontvonala a mélyben úszó, érzéstestű-gondolattestű kozmikus élőlénynek, minden élet teljességének, minden élet összefogó, egységes szervezetének.

 

A kozmikus varázserő bennünk él

A Mindenség egyetlen hatalmas, megtestesült érzésvilág, gondolatokkal, értelemmel átjárt eleven érzéserő. A Mindenség érzés általi vezérléssel él: a gondolat, az érzés valósággá válik, anyagi formát, testet ölt. Az érzésvezérlés pedig színtiszta varázslás! Mert amikor érzéseink valósággá válnak, a láthatatlan válik láthatóvá. Amit a bűvész csak érzékeltetni tud, amikor megmutatja az üres kalapot, majd csiribú-csiribá, hipp és hopp! Felmutatja a látszólag a semmiből előtűnő nyulat az előbb még üres kalapban, a varázslat hatását kelti – mert a varázslat lényege, hogy a láthatatlant teszi láthatóvá. Azért nyűgöz le bennünket a bűvészmutatvány, mert felidézi bennünk egy valóságos varázslat varázslatos mivoltát, és ez a varázslat a láthatatlan érzések, gondolatok láthatóvá válása. A láthatatlan érzés egyszerre csak – csiribú-csiribá, hipp és hopp! – testet ölt, és ez a test lélegzik, jár, beszél. Érzéseinkkel varázsolunk a szerelemben, a táncban, a zenében. Érzéseit varázsolja át a költő, amikor megfogalmaz egy hangulatot, egy testetlen hangulatban lakozó érzést. Érzéseink, hangulataink valóságos erőtérként, megszámlálhatatlan sokaságban veszik körbe a tájat, de csak akkor vesszük észre őket, amikor rájuk hangolódunk. Ha a Kozmoszból felénk áradó érzések láthatóak lennének, minden a világban százezer színben ragyogna. Ha a Természetből felénk suhanó érzések hallhatóak lennének, minden tárgyból időtlen zene áradna. Ha a világ egészét átható érzések tapinthatóak lennének, minden utcának, térnek, tájnak selymes, légies húsa simogatna minden élőt. Ha a Természet érzései belső érzékszerveinkkel érezhetőek lennének, mindig mindenből áradna a hangulat. A tájnak hangulata lenne, a városnak, a háznak hangulata lenne, olyan hangulata, amelyik rokon a Te hangulatoddal, és amelyik különös, hátborzongató, mert megmerítkezett a Kozmoszban, az Ismeretlenben, a Nagy Varázslatban, a teljességben. Időtlen tapasztalat, hogy képesek vagyunk ráhangolódni a Természet, a tárgyak hangulatára, és ez a tapasztalati tény bizonyítja, hogy a Természet minden eleme, és minden tárgy belső világgal, mondanivalóval, szólító érzéserővel bír. Amikor a zenész kíváncsisággal fordul hangszere felé, társnak tekinti, és ezt a társat szólaltatja meg, amikor hangszerét megszólaltatja, akkor varázslatot idéz elő, a valóság lényegét felvillantó varázslatot. A hangulatok, az érzések valóságerők. Sebezhetetlenek, mert testetlenek, és mégis keresztül világítanak az életünkön. Amikor szerelmesek vagyunk, megcsap a világ érzéseinek szele. Amikor táncolunk, elkap a zenében élő világ érzéseinek vihara, felkap és elragad, és mi boldogan adjuk át magunkat a világnak, a Mindenségben örökké égő érzéseknek. És ezek az érzések azt súgják: Érezz teljes érzőképességeddel, ember módra, merészen, minden sejtedet áthatóan, vállalva minden fájdalmat és szépséget, hogy felragyogjon az életedből egy hátborzongató érzés! Érezz, merj érezni, merj elmerülni az érzések végtelen erejében, menj el a végletekig, merülj el a végtelenben, mert ott kezdődik az életed!

Sejtjeink csodálatos életszövetsége

Hogy felmérjük, mi az ember a Világegyetemben, először is sejtjeink világát kell felmérnünk. Szervezetünk csillagászati számú sejtből áll. A makrokozmosz és a mikrokozmosz szédítő távlatainak felméréséhez érdemes összevetni sejtjeink számát a csillagok számával! És hogy ez mindenki, még a gyermekek számára könnyen érthető legyen, járjunk el a lehető legegyszerűbben és legvilágosabban!

Egy átlagos emberi sejt mérete hozzávetőlegesen a centiméter ezredrésze. Ennek alapján meg tudjuk becsülni, hány sejtet tartalmaz szervezetünk. Ha egy sejt térfogata akkora, mint egy kockáé, amelynek élei egy ezred centiméter hosszúak, akkor a kocka mindegyik éle mentén ezer darab sejt található egymás mellett. A kocka egy oldallapja négyzet alakú. Ha ezer sejt fekszik a négyzet egyik oldalán, akkor ebben a négyzet oldalán fekvő sorban ezer sejt található. És mivel a négyzet másik oldalán is ezer sejt fér el, ezért mindegyik, ezer sejtet tartalmazó sorból ezer darab fekszik egymás mellett, és így tölti ki a négyzet oldallapját. A kocka alaplapján tehát ezer sorban fekszenek a sejtek, mindegyik sorban ezer sejt, összesen tehát ezerszer ezer, azaz egymillió sejt található a kocka alaplapján. A kocka egy centiméter magas. Ezen a távon az egyezred centiméteres magasságú sejt-lapokból ezer darab fér el, tehát a kocka alaplapján, földszintjén lakó egymillió sejt fölött egy ezeremeletes ház minden emeletén egymillió sejt lakik. A kocka egész térfogatában tehát ezerszer egymillió sejt lakik, vagyis összesen egymilliárd. Testünk egy cm3-e tehát 109 db sejtet tartalmazó, ezeremeletes ház, minden emeleten millió lakóval.

Már csak az a kérdés maradt hátra, hány darab ilyen, egy köbcentiméteres térfogatú kocka fér el szervezetünkben? Ezt is könnyen meg tudjuk becsülni. Hozzávetőlegesen, hogy a legegyszerűbb és a legkönnyebb legyen a számítás, vegyük úgy, hogy az átlagos emberi testmagasság 200 centiméter, átlagos szélességünk válltól vállig vagy a csípőnk egyik szélétől a másikig fél méter, azaz 50 centiméter „vastagságunk” pedig hátunktól hasunkig átlagosan 10 centiméter. Ezekkel a könnyű számolást lehetővé tevő számokkal testünk térfogata 200 cm*500 cm*10 cm= 100 000 cm3, azaz 105, szavakkal százezer cm3, és mindegyik köbcentiméterben ezeremeletes ház minden emeletén millió sejt lakik. Szervezetünk tehát százezer ezeremeletes házból álló város, vagyis összesen 1014, szavakkal százezer-milliárd sejtet tartalmaz. A szakirodalom pontosabb becslése nem sokkal tér el ettől, eszerint szervezetünk 6*1013, szavakkal hatvanezer-milliárd sejtből áll. Igazi csillagászati szám!

Az ember sejtjei szerveződéséhez képest egy magasabb szerveződési szinten létezik. Földi testünk halála után egyes sejtjeink tovább élnek. A hullán állítólag még három napig nő a szakáll, a bajusz. De hiába élnek tovább sejtjeink, ha nem tartják fenn azt a csodálatos életszövetséget, együttműködést, ami összehangolja tevékenységüket és egy magasabb szinten egységbe szervezi sejtjeink életét. Ezt a magasabb szintű szerveződést egy vállalat szerveződéséhez hasonlítva azt mondhatjuk, hogy ha a vállalat elbocsátja alkalmazottait, vagy ha a vállalat dolgozóinak egységes szerveződése megszűnik, akkor hiába élnek tovább a vállalat alkalmazottai és igazgatói, a vállalat már nem áll fenn. Eszerint a hasonlat szerint a mi életünk a sejtek vállalata, a sejtek vállalkozása. Vajon mire vállalkoztak a sejtek, amikor megalkották szervezetünket? Mi lehetett a sejtek célja szervezetünk vállalatának megalkotásával és fenntartásával? Ahogy a vállalat igazi célját is maguk a vállalkozók, igazgatók és munkatársak ismerik, hozták létre és tartják fenn, ugyanúgy életünk eredeti értelmét a sejtjeink ismerik, hozták létre, és tartják fenn.  Ha tehát meg akarjuk ismerni, miről szól az életünk, sejtjeinkkel kell felvenni a kapcsolatot.

 

Mikrokozmosz és makrokozmosz

Az ember, mint magasabb szerveződés, mint magasabb lény, olyan a sejtjeink számára, mint a csillagos égbolt az ember számára: körülvesz, tartalmaz, átölel és egybefog. Az ember makrokozmosz – sejtjei mikrokozmosza számára. Amikor sejtjeink világába pillantunk, olyan, mint amikor egy kozmikus meredély széléről tekintünk alá, mint amikor Isten tekint alá a csillagokra: a meredély szédítő zuhanást idéz fel bennünk, egy eltemetett, más világ emlékét. És valóban, érdemes összevetni: szervezetünk százezer milliárd sejtet tartalmaz, a Tejútrendszer pedig százmilliárd csillagot tartalmaz. Szervezetünk tehát ezerszer annyi sejt szerveződése, mint ahány csillag szerveződése a Tejútrendszer! Kozmikus távlatok tárulnak fel előttünk, ha betekintünk sejtjeink világba. Az ember szinte olyan sejtjei számára, mint az Élő Világegyetem, az Isten az ember számára: magasabb szerveződés, magasabb lény, csodálatos életszövetség. Ősi magyar felfogás, hogy az Isten fogalma alatt a legmagasabb, legfőbb lényt értjük, ahogy Ipolyi Arnold is megírja Magyar Mythologia c. korszakalkotó művében. Sejtjeink számára tehát istenek, magasabb létszintű lények vagyunk! De micsoda istenek? Istenek, akik maguk sem tudják, hogy istenek! Istenek, akik maguk sem tudják, mit kezdjenek szabadságukkal, csodálatos varázserejükkel! Istenek, akiket világukban megnyomorítanak a társadalmi viszonyok, akik maguk is megnyomorítják saját életüket, mert elvették látásukat, és maguk nem küzdöttek érte eléggé, hogy visszaszerezzék. Megnyomorított, félrevezetett isten a mai ember, szinte kozmikus szabadsággal felruházva, de vakon fel nem ismerve, agyába ültetett külső irányítás rabszolgájaként tengeti életét a fogyasztói társadalom elképesztően gazdag anyagi javainak fullasztó árjában.

 

Mindenki egyért, a közös ügyért!

Ereszkedjünk tehát alá sejtjeink világába. Ők még nem ismerik a modern társadalom képtelen viszonyait, mentesek tőlük. Sejtjeink minden egyes tagjának első számú erkölcsi törvénye: mindenki egyért, az egész szervezetért! Amikor kisujjamat a gyertyalángba tartom, csak azért tud a fájdalom érzése kialakulni, és figyelmeztetni, hogy ideje elvennem a kisujjamat a láng felől, mert kisujjam és agyam között futó idegpályán minden sejt átadja az ingerület stafétabotját, mint egy jól szervezett futárszolgálat. A hírvivő molekulák nem vakon sodródnak ide-oda, hanem sejtről-sejtre, legyőzve a hőmozgás kaotikus hatását, képesek egytől-egyig a megfelelő receptorhoz, idegingerület-értékelő molekulához kapcsolódni. Mindegyik hírvivő célba talál, végig a csillagászati számú sejten át egészen agyközpontunkig. Minden sejt az egész érdekében cselekszik, célszerűen, csodálatos életszövetségben, mint életre-halálra szövetkezett barátok a csatában. Mindenki egyért, a közös ügyért! A kölcsönösség pedig megköveteli, hogy az az egy, akiért mindenki él, maga az ez egészet összetartó, magasabb létszintű szervezet, maga is ezért a mindenkiért, sejtjeink javáért éljen, annál is inkább, hiszen, ahogy láttuk, sejtjeink hordozzák életünk eredeti értelmét, rendeltetését. Minden egyes sejt élettevékenysége az egységes egész iránti teljes elkötelezettségből fakad – saját életüket nem képesek az egységes szervezet élete nélkül fenntartani. Könnyen lehetséges, hogy közösségi életükön kívül sejtjeinknek magánéletük is van, de annyi bizonyos, hogy a közösségi törvényt mindegyik sejt betartja, ezért él és hal, mindaddig, amíg fel nem lép valamiféle rend-ellenesség, betegség. De a betegségek egyikét sem maga a szervezet hozza létre, ezek mind külső, külvilági eredetűek, vagy a felső világból erednek, emberi eredetűek. Ha az ember képes lenne sejtjei teljes, testi-lelki-szellemi egészségét hosszú távon ápolni, segíteni, felemelni, ekkor ezzel éppen egész-ségét javítja. És mivel az ember maga a sejtjeit egységes egészbe szervező egész-ség, ezért ha sejtjeink egészségét javítjuk, azzal saját életünket javítjuk. Sejtjeink életének alaptörvénye tehát az együttműködés, a közösségi élet, az egymásért és a magasabb szerveződésért cselekvő élet. Mi lenne, ha az emberi társadalomban is ilyen önzetlen együttműködés lenne a jellemző, ha a közjóért cselekvés határozná meg az egész társadalmi szervezet minden tagjának élettevékenységét? Ha elgondolkodunk ezen, felrémlik előttünk egy természetes társadalom eszméje, amelyik nem sérti a természet törvényeit, amelyik betartja minden élet alaptörvényét: a közösségi, életfelemelő cselekvés világtörvényét.

(folyt. köv.)

/ Természetfilozófia