A végső bizonyosságok kutatócsoportja

A végső bizonyosságok kutatócsoportja

Megjelent: Magyar Demokrata, 2009. április 22.

Keretben:

A részben népzenéből táplálkozó, ösztönös, mágikus zenét játszó Vágtázó Halottkémek 1975 és 2001 között kultikus együttessé vált Magyarországon és nyugaton. Mivel a kultúrpolitika 1986-ig betiltotta őket, első önálló lemezüket Hollandiában adták ki, s 1986-ban – amikor Amszterdam volt Európa kulturális fővárosa – Beatrix holland királynő budapesti látogatásán maga kérte a kormányt, hogy engedélyezzék a VHK fellépését odakint. Egy évvel később Fred Sinowatz osztrák kancellár ugyanezért járt közben. Bill Gilliam, a VHK-t megjelentető legendás Jello Biafra amerikai kiadójának angol vezetője „őseredeti istenélménynek” nevezte zenéjüket. A nyugati sajtó szerint a VHK az első magyar zenekar, amelyik eredetiségben összemérhető a legnagyobb, legeredetibb nyugati zenekarokkal. Összesen hét lemezük jelent meg, 1982-ben Bódy Gábor filmet készített róluk Kutya éji dala címen.

Az alapító tagok: Grandpierre Atilla (ének), Czakó Sándor (gitár), Ipacs László (dob), Pócs Tamás (basszusgitár) és Molnár György (szólógitár).

A végső bizonyosságok kutatócsoportja

Kilenc év után újra színpadra állnak az egykori Vágtázó Halottkémek tagjai, immár Vágtázó Életerő néven április 25-én a Petőfi Csarnokban. Grandpierre Atilla énekessel, Németh László Fritz gitárossal és Soós Lajos Szónusz basszusgitárossal beszélgettünk.

– Lesznek új VHK-számok is, vagy ez csak emlékkoncert?

Grandpierre Atilla: –  A koncerten az őserő, az ösztönösség,  a VHK nagy dobásai mellett új számokat is bemutatunk. Az élet hátborzongató erejébe beavató élményekre lehet számítani. Most egyszerre fog kirobbanni az, ami a kilenc évnyi várakozás alatt összegyűlt bennünk.

– A VHK ahelyett, hogy a mai világgal foglalkozna, az emberiség legmélyebb múltját a legtávolibb jövővel köti össze. Másképp értelmezitek a zenét, mint ahogy a modern világ teszi?

G. A.: – Igen. Mi az élet teljes lényegét akarjuk, megalkuvás nélkül. Nem vagyunk a világhoz alkalmazkodott, beletörődött emberek. Ez egy ösztönös zene, amelyben egyedül az életerő számít. S ez az életigenlés nem csak egy személyből tör elő, hanem akkor jelenik meg a legjobban, amikor együtt vagyunk. A mai világ hamis álarca mögött izzó csodálatos, emberi jövő kitörése a tanúsága annak, hogy a modern ember is képes teljesen ép emberi lény mivoltában érezni. A VHK ősrobbanás eltemetett reményeink cseppkőbarlangjában.

– Fritz, te szinte gyerekként, 16 évesen kerültél a zenekarba. Hogyan élted meg egy vasfüggöny mögül „kiszabadulva” a külföldi sikereket?

– Fritz: Itthon minden eszközzel vissza akartak fogni minket, következetesen gyilkolták a zenekart. Az első nyugat európai turnénkra például Atillát ki sem engedte a magyar állam, minket pedig a magyar reptéren leszedtek a tíz körmünkről, átkutattak, és elszedték a C-vitamint elemzésre. Berlinben pedig a falnál lövéseket hallottunk. És ez nem vicc, halálfélelmem volt az első turnén. Amikor azonban végre nyugatra kerültünk, fürödtünk a szabadságban.

– A betiltás ellenére hamar az ország egyik legismertebb zenekarává váltatok. Hogyan találtátok meg  a csatornát a magyar közönség felé?

Szónusz: – 1978-ban már országos hírűek voltunk, mint a legvadabb zenekar. 1980-ban a Beatrice adott újabb lökést. Az E-klubban előttük játszani nagy dolognak számított.

F.: – Az egész rock műfaj velünk volt, négy élvonalbeli zenekar is írt rólunk számot, és nyakig voltunk a művészvilágban is. Elég volt egy klub mosdójában elmondani, hogy holnap koncertünk lesz, és másnap ott volt az egész értelmiség.

– 19 éven át voltatok a csúcson, miért lett vége mégis?

G. A.: – 1999-ben jelent meg a Naptánc album, s utána megszűnt a varázslat, mintha elvágták volna. Addig minden koncert és próba igazi életélmény volt. Aztán is jöttek új ötletek, de nem tudtunk együttműködni.

F.: – Igazából nincs rá magyarázat. Számomra hihetetlen volt. A zenekarban nőttem fel, több mint a fél életemet ott töltöttem, ezek a férfiak az apáim lehettek volna, nekem a VHK egy isten volt. Majdnem megőrültem, amikor felfogtam, hogy vége. Sírtam, és éjszaka hívogattak az ismerősök, rajongók, hogy valóban megszűnt-e a zenekar. Senki nem akarta elhinni. A mai napig nem fogom fel.

G. A.: – Én sem értem, de megjelent egy feszültség annak nyomán, hogy megszűnt ez a varázslat. Ezt pedig már nem tudtuk kezelni. Másrészt sorsszerű volt. Azt hittem, rám szakad az égbolt, hiszen kiléptem a saját életemből, de rájöttem, hogy ebben maga a sorsban rejlő mély értelem nyilvánult meg. Furcsamód azért, mert túlzottan kötődtem a zenekarhoz.

– Miért baj ez a kötődés?

G. A.: – Mert van világ a zenekaron kívül is, és nekem egyedül is szembe kell néznem az egész világgal.

F.: – Van világ a zenekaron kívül is, de számomra nem sok. A zenész élete mindig visszaüt a zenére, és fordítva. A lakásom megvásárlása és berendezése is a VHK-hoz fűződik, még mindig ez a nagycsaládom, ezért hihetetlen lett volna, ha nem zenélünk együtt újra.

Sz.: – Én ’94-ben léptem ki, akkor az egész életpályám megváltozott, otthagytam az iskolát, a munkahelyemet, szakítottam a nőimmel. Akkor állt rá az életem egy konszolidáltabb pályára, család, utazások, bejártam a fél világot. 50 éves koromban apuka lettem.

– Ki mondta ki először, hogy vége?

F.: – Az Atillának kellett.

G. A.: – Soha nem gondoltam, hogy ki fogok lépni a zenekarból. De amikor másfél éven át semmit nem tudtunk letenni az asztalra, a feszültség kezdett elviselhetetlen mértéket ölteni, a hangulat pedig rohamosan romlani. Ekkor ketten bejelentették: ha ez így megy tovább, két hónap múlva kilépnek. Megkérdezték tőlem, mit fogok én tenni? S miután régóta hiába próbáltam megoldani a problémát, rávágtam, hogy akkor én is kilépek. Letelt a két hónap, és el kellett mennem a próbára, meg kellett mondjam, hogy kilépek, mert a szavamat tartanom kell.

F.: – Én fél évig rá haragudtam. Folytattuk nélküle, de rájöttem, hogy teljesen hülye vagyok, mert az már nem ugyanaz. Fél évig tartott, néhány koncertet adtunk, de Isten és ember előtt kimondom, hogy botrányos volt. Mint zenész, azt gondolom, nem kellett volna tovább csinálni Atilla nélkül. De mint ember, tartom, hogy a jó szándék vezérelt. Nem tudtam elviselni, hogy egy világhírű zenekar lezuhan a földre és belefúródik.  Az eredeti felállásban a koncerteken teltház volt  Nyugat-Európától Százhalombattáig, de Atilla kilépése után csak a tíz százaléka. A varázsló elment, s ezzel lényegében megszűnt a zenekar.

– Mihez kezdtetek ezután?

F.: – Akkor hihetetlenül gyorsan megszületett a Magura. Gyorsan vége is lett. Az én történetem utána a Yava együttessel folytatódott, ami jelenleg is működik.

G. A.: – Pár évbe beletelt, amíg felocsúdtam. Ahhoz, hogy el tudjam képzelni, hogyan fogok zenélni a VHK után, vissza kellett térnem a VHK előtti korszakomhoz. Így jött létre a Vágtázó Csodaszarvas. Miután az első VCSSZ CD aranylemez lett és a második talán még jobban is sikerült, elértem a szintet, amit egy új zenekarral el lehet érni. De valami hiányzott még… A többiek hiányoztak. A VHK megszűnésével fellépő lelki válság megtanított arra, hogy jobban értékeljem a barátaimat. Volt egy év szünet, de mivel mi egy család vagyunk, nem szűnt meg semmi közöttünk. S most úgy érzem, még erősebb a kötelék, mint annak idején, amikor pedig a legjobb barátaimnak hittem őket.

Sz.: – Nagy személyiségfejlődés volt ez a kilenc év.

– Így álltatok újra össze.

G. A.: – A VHK az életünk, és az ember az életétől semmi áron nem akar megválni. A VCSSZ igazán nagyszerű zenekar, de a VHK-t nem pótolja, még akkor sem, ha teljesen egyenrangú vele. Ám a VHK-val együtt zenélni olyan élmény, amit másképp, ha megfeszülök, sem tudok elérni. Ez egy olyan csapat, akikkel a Világegyetemben rejlő sorsszerűséget kutatjuk, és eljutottunk odáig, hogy átéljük, a Mindenségben valami egetverő, felfedezetlen titok, varázserő lappang. A világ végső bizonyosságainak kutatócsoportja vagyunk. Barátságunk ereje világítja meg az utat az életre szóló élmények minden valóságnál valóságosabb ereje felé. Mi ebben a világrengetésben vagyunk társak, az élet és a halál túlvilági egységének felkutatásában, az emberiség gyönyörű jövőjének megálmodásában.

– Atilla, mi a különbség a Vágtázó Halottkémek és az új zenekarod, a Vágtázó Csodaszarvas között? Mindkettő kötődik a népzenéhez!

G. A.: – A VCSSZ népi, ősi akusztikus hangszereken is játszik, a VHK elektromos hangszereken. Más emberek – más zenét játszanak. Míg a VHK-ban ösztönösen jelenik meg a magyar népzenei vonulat, a VCSSZ-nél ez hangsúlyosabb és tudatosabb. Persze a tudatosság mögött ott van az érzelmi azonosulás, ami az egésznek alapot ad. Az egész magja a közös érzésvilág, a magyarság sorsának átélése a szellemi háttér.

– A VCSSZ koncertjein a közönség körében egy furcsa kettőség van jelen: vannak, akik a régi VHK életérzés felidézése miatt mennek el, míg másokat a nemzeti szellemi tartalom érdekel. S néha nagyon különbözőeknek tűnnek.

F.: – Ez nagyon jó, mert mindjárt kétszer annyian vannak, ha belegondolsz.

A.: – Számomra mindig egységes a közönség, az érzelmi erőterüket, a várakozást érzékelem. Abban az állapotban képes vagyok a közösségi erőtereket, az összhangulatot érzékelni, de nem bontom le személyekre.

F.: – A VCSSZ-t lentről szoktam nézni, mint közönség. Én is érzékelem ezt a kettősséget, vannak, akik elől ugrálnak, és vannak, akik hátul állnak díszmagyarban. De ettől csak tágul a dolog, még több emberhez jut el. Az idősebbet érdekli, mit érezhet az a fiatal, hogy így ugrál, s akkor eszébe jut a saját fiatalsága. Vagy pont fordítva: egy idősebb ember ugrál, mert extázisban van. Nekem ezek a dolgok teljesen összejönnek.

Sz.: – Mindenki másként él meg egy élményt. Én is VCSSZ rajongó vagyok, s úgy látom, a két zenekar kiegészíti egymást, amitől kerek lesz a torta.

G. A.: – A fele társaság székeken ül, a másik fele meg őrjöng. Nem mindennapi jelenség, amennyire ez a kétféle társaság egymással megfér.

– A VCSSZ-el meddig tervezed a közös munkát?

– G. A.: – Úgy 3-400 évig legalább.

– Tudtok mondani a mai Magyarországon a VHK-hoz hasonló együttest, esetleg utódot?

– N. L.: – Egyet ismerek, amiben nagyon érdekes gyökerek vannak, az Isten Háta Mögött. Ők VHK rajongók, az engedélyünkkel fel is dolgoztak egy számot. Nagyon érdekes, amit csinálnak, én átéltem, úgy elvesztettem az eszméletemet, mintha fent állnék a színpadon. Talán az igazi válasz a kérdésedre az: nem, nincs ilyen, de hasonló úton járnak néhányan.

– Miért adtatok új nevet az egykori VHK-nak, miért lett halottkémekből életerő?

G. A.: – Ugyanaz a gondolat jelenik meg a nevünkben, csak a másik oldala: a „halott” szónak most az „élet” felel meg, a „kémek”-nek pedig az „erő”. Ami akkor egy kritikai éllel fejezte ki az alapgondolatot, az most életigenléssel válaszol rá. Az évek során sokat változott a szemléletem. Nem a morbid oldalt szeretném kiemelni, hanem az életet. Nem is akarjuk ugyanazt folytatni, mert mi is változtunk. A Vágtázó Életerő egy új, önálló zenekar. Ráadásul Ipacs Laci dobos, az egyik alapító tag nincs benne, s tiszteletben akarjuk tartani a döntését, 26 éven keresztül nagyon sokat adott a zenekarnak.

– Ez a közönség felé üzenet, hogy folytatódni fog a történetetek?

G. A.: – Kilenc éve vártuk ezt az alkalmat. Mintha azt kérdeznéd: ha eljutottál az égboltig, mit tervezel utána? Majd meglátjuk. Az égbolt elég tágas és végtelen ahhoz, hogy örüljünk neki, ha odáig jutunk. Az életünk egyik legfontosabb eseménye lesz ez a koncert. Több mint negyven próba áll mögöttünk, és elmondhatom, hihetetlen élményekben volt részem. Olyan mértékig tudtam bepillantani a Mindenség mélyére, annak törvényerejű, hihetetlen varázserejébe, hogy bármilyen merész is a képzeletem sokszor, erről nem is álmodtam. Végső bizonyosságot szereztem a Mindenség varázserő mivoltáról. Ez egyértelművé tette a számomra, hogy ennek a zenekarnak léteznie kell. Ha nem lenne, ki kellene találni.

/ Interjúk, Vágtázó Halottkémek

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom