A magyar népzene újjászületése

A magyar népzene újjászületése

Megjelent: Arany Tarsoly, 2008. okt. 1, 22-25. old.

A magyar népzene újjászületése

Mottó:
Az őserejű népzene a Világegyetem legmagasabb
lelki kiteljesedésének foglalata, égi erő – és ezért
legyőzhetetlen, megalkuvás nélküli erő.

Egy nem sejtett, világmegmentően nagyszerű jó hírrel köszöntjük a kedves Olvasót: a magyar népzene újjászületőben van. Hogy világos legyen, milyen népzenéről van szó, hozzá kell tegyem: az igaziról. Az igazi népzene mibenlétét Bartók fedezte fel. Ezt az igazi parasztzenét, ahogy Bartók írta, természeti erő szüli. Természeti erő, vagyis égi erő. Ez az égi erő azonban a földi történelem viszontagságai között egyszercsak évezredekre elsüllyedt, azt sem tudjuk, mikor és hol, nyomát, emlékét is eltemették. És most újjászületőben van!

Az Aranykor érzésvilága

Egyszer volt, hol nem volt, az Aranykorban…az egek végtelenjében lélegző emberi világ, melyben az érzés kozmikus, áttetsző mélységből, a csillagtestű Életfa kristálytisztán tündöklő szépségéből virágzott felénk. Életünk soha nem múló, villámlóan gyönyörű viharként kötötte össze az eget a földdel. A szelet, a vizet, a napfényt betöltötte az öröklét szomja, az érzések zabolátlan húsú sóvárgása. A fenségesen merész világ mint egyetlen óriási csoda nyitotta meg magát a hímes mezők felett, ahol lelkünk a Nap, a csillagok, a tündéri teljesség titkaira tapadva töltődött fel a Kozmosz őserőinek rejtelmes forrásából, egybeforrva a növényi sarjadás erőivel. Ebben a mágikus világban, az Örökkévaló Egy földjén virágzott az Egy és Oszthatatlan Mindenség muzsikáló Életfája, melynek ágain a lélekmadarak énekelnek, s melynek csúcsán Tündér Ilona a Világmindenség Királynője. Ebből a kozmikus Életfából szólt az őseredeti népzene, a Mindenség végtelenségének, végső valóságának és végesbeli megjelenésének varázslatos egyidejűségéből, az Örökkévaló Mindenség időbeliségének rejtélyéből, az Örökkévalóság és az időbeli kiteljesedés csodálatos összhangjának érzékeléséből, a Mindenség elevenségének közvetlen átélésével hozzánk áramló lenyűgöző élményből. Az igazi, őserejű népzene a Mindenség lelki kiteljesedésének foglalata, a kozmikus érzések virágzásának földi párja. És mivel a Mindenség legyőzhetetlen, örökkévaló valóság, ezért az őserejű népzene legyőzhetetlen, megalkuvás nélküli erő. Ez a legyőzhetetlen, megalkuvás nélküli erő az, aminek révén mi, emberek, legyőzhetetlenek leszünk. Ha megalkuszunk, elveszünk, elveszítjük az égi erőt. Megalkuvás nélküli, felszabadítóan nagyszerű élet vár ránk!

A modern világ az Aranykor ellen

Hová tűnt ez az örökkévaló világ előlünk? Az Aranykor évmilliói nem múltak el nyomtalanul. Beleégett az emberi szervezet sejtjeibe és a világtörvényekbe az emberiség első, évmilliókon át lángoló mágikus érzésvilága, és ma is ott sajog, néha tompán, máskor fájóan tündöklő szépséggel. De amikor a Mindenségtől csodálatos szabadságot nyert ember megszédült önállóságának szinte határtalan mélységétől, egyre több emberi lény agyába fészkelte be magát az ember és az anyag mindenekfelett-valóságának rögeszméje. A kozmikus szabadságtól megszédült emberek gőgös, felfuvalkodott lénnyé váltak, a Mindenséget kakukktojásként kilökték világképük központjából s helyére pöffeszkedő önmagukat állították. A mágikus, felemelő erők helyett a modern, lealacsonyító erők kaptak szerepet az emberiség életének irányításában. E rögeszme hatása alá került emberek lassanként a többi embert is igyekeztek kilökni az Egy és Oszthatatlan Mindenség élményéből, és erre a legjobb módot a materializmus terjesztésében látták. A gőg mindig alárendelő, embertelen és pusztító, és a materializmus terjedése fokozatosan a még Aranykorban élő, eleven emberiség lelkét kezdte el sorvasztani, rothasztani, amíg a legyengült, rögeszmével megbetegített emberiség fölé tudott kerekedni. Mindent a világon a szellem irányít! Nem a test mozgatja az embert, hanem az ember a testét! A szellem az anyag irányítására való! Amikor az alárendelés szándéka megjelent, egyik legjobb eszközül a materializmus adódott, mert ha az emberek materialisták, akkor magukat is anyaginak fogják fel, feladják irányító eszméiket és ezáltal kiszolgáltatottá válnak. A rögeszmék a röghöz tapadva lerántották az égig érő embert a földre.

Itt élünk ebben a megnyomorított, emberi, lelki nyavalyákat termesztő világban, már évezredek óta. Jól ismert világ ez: a modern társadalom embertelen világa. Vissza tudjuk-e szerezni valaha is eredeti épségünket, egészségünket? Évezredek óta tehetetlen az emberiség, még a kérdést se nagyon meri feltenni. Pedig a gyógyító recept egyszerű: tisztítsuk meg magunkat a modern, elidegenítő rögeszméktől, a gőgtől, mindentől, ami elidegenít önmagunktól, társainktól, magyarságunktól, életünktől, világunktól, a bennünk ragyogó, érzéseinket, gondolatainkat a virágzás felé hajtó, életünket éltető Világegyetemtől. Ideje gőg nélkülivé válni, megtanulni megbecsülni a valóságot, embertársainkat, nemzetünket, a Természetet! Nem legyőzni kell a világot, hanem összekapcsolódni a valósággal! A hangya nem győzheti le az eget! Micsoda gőgös téveszme a Természet, Természet Anyánk legyőzését az ember céljául kitűzni! Nem Természet Anyát kell legyőzni, hanem a hazugságot! Végső soron mindig az igazságnak kell győzni, mint a mesében! Az Ember a Természet gyermeke, és nem az a hivatása, hogy szembeforduljon szülőanyjával! Jobban járunk, ha inkább életünket igyekszünk megérteni, átélni, valóra váltani, a Mindenségtől kapott teljességében!

A mese világképe valóságosabb a modern világfelfogásnál

A modern világ a mesét igyekszik valami távoli, hamis, valótlan képzelgésnek feltüntetni. Csakhogy a mese világa igazabb és jobb, mint a modern világ! És ha az igaz az, ami megfelel a valóságnak, akkor a Mindenség maga a színtiszta igazság, mert maga a teljes valóság! Az igazság, az igazságosság hozzátartozik a Mindenség lényegéhez! És akkor, ha a mese igazabb, mint a mai világ, valójában közelebb áll a valósághoz, tehát a világ valóságosabb lényegét őrzi, mint az öntelt, gőgös, bennünket az anyagiság szemléletével kábító fogyasztói társadalom. Ha ezt felismerjük, a Mindenség még teljesebb fényében ragyog fel, valóságosan meseszerű, tündéri lényegében.

A Világegyetem zenél

A magyar őstudásban, amit modernül, már a szó is elidegenítő, „mitológiának” neveznek, és amely szónak eleve meseszerűséget, modernül valótlanságot tulajdonítanak, az Életfa maga is muzsikál – hiszen a Világegyetem lényege, hogy érző lény, maga a Végtelen Érző Lény, az Egy és Oszthatatlan Mindenség varázslatos teljessége. A Világegyetem érző lény, érzésvilága az alapvető, végső valósága. Ahogy szervezetünk végső alapja a lélek, úgy a Világegyetem végső alapja a kozmikus érzésvilág. A Mindenség létmódja a legalapvetőbb, végső valóság, a kozmikus érzés, tehát a látható világ az érzésben él. A zene törvényszerű érzés, a felemelő érzés törvénye hajtja. A Mindenség érzésvilága törvényszerű érzés, tehát a Világegyetem végső valósága zenei valóság. A Világegyetem zenében él. A zene a végső világtörvény! Zenéből ered a Mindenség, zenéből születnek a csillagok, zenéből nyílnak a virágok! Az a zene, amit az Életfa muzsikál, az ősi magyar népzenében, a magyar népzene legősibb rétegében őrződött meg legteljesebben. Az őserejű magyar népzenében a Mindenség zenél.

Népzene és műzene viszonya a történelemben

A mai, fogyasztói világ egészen más képet rajzol a magyar népzenéről. A ma terjesztett modern nézet szerint a népzene primitív, kezdetleges, és minél ősibb, annál elmaradottabb, szárazabb, érdektelenebb. De az ősi időkben nem is volt más zene, mint népzene! Minden zene alapja az emberré válástól a modern korig a népzene volt! Az ősi világ épsége azonban egyszercsak megrendült, kifordult, kizökkent a világ, az Aranykort felváltotta a hatalom, az erőszak kora, és az erőszak elhatalmasodott a Földön. Ennek egyik következményeképpen mintegy kétezer évvel ezelőtt, a nyugati civilizáció megszületése táján, a modern világ létrehozta a műzenét, és kikiáltotta magas művészetnek, amit meg kell becsülni, szemben a „csacska és barbár” nép durva népzenéjével. Így kényszeríttették mesterséges módon alárendelt szerepbe az eredeti népzenét. És ez így maradt évezredeken át! De sok évszázad múlva egyszer csak, váratlanul, Bartók Béla és Kodály Zoltán felfedezte, hogy a népzene nem kevesebb, hanem lényegében több a műzenénél. Bartók megfogalmazása szerint az igazi népzene megtisztult tudatállapotban születik, minden külső (társadalmi) befolyástól mentesen, egy belső világunkban élő természeti erő hatására, és ez a természeti erő a zenei alkotóösztön. Nem könnyű modern ésszel megérteni e felfedezés jelentőségét! Miről van szó? Bartók egy ösztönről állítja, hogy természeti erő! De az iskolában csak egyfajta természeti erőről tanultunk: a fizikairól. Fizikai erő hatására fúj a szél, fizikai erő lobogtatja a leveleket. De az igazi zenét nem fizikai erők hozzák létre! Mégis az igazi zene képes arra, hogy pehelyként a levegőbe röpítse a testünket, úgy elkapja, mint a szél a fa levelét, olyannyira, hogy teljesen hatalma alá kerülünk, és lenyűgözve engedelmeskedünk az érzések felemelő világtörvényeinek! Amikor az érzés az égig ér és átveszi az irányítást testünk mozgása felett, testünk pehelyként táncol a zene örvényében! Úgy, mint a levél a viharban! Vagyis mégis létezik egy, a fizikainak megfelelő erő, ami azonban nem fizikai! És a zene ilyen erővé képes válni!

Bartók szemléletét mindmáig egyáltalán nem értette meg a modern világ. Ennek világképünk alapvető lényegéig hatoló oka van. A modern világkép szerint ugyanis nem létezik a fizikai valóságon kívül semmiféle más valóság. Csakhogy évtizedes kutatómunkám segítségével felfedeztem, hogy a biológia nem vezethető le a fizikából. Összefügg a fizikával, hiszen az élőlényeknek fizikai testük van. Ez az összefüggés azonban azt jelenti, hogy a biológia, az élet törvényei irányítják fizikai testünk mozgását. Érzéseink és gondolataink arra valók, hogy irányítsák testünket. Honnan tudja a diófa, hogyan kell növekednie? Érzi! Honnan tudja a növény, hogy szárba kell szökkennie, és virágoznia kell? Érzi! Honnan tudja a szarvas, hogy itt a szarvasbőgés ideje? Érzi! Az élővilág minden jelenségét érzések mozgatják! Minden sejtünk minden pillanatban teljes érzésvilágát kifeszíti a Világegyetemre, és onnan tudja, mit kell tennie, ahogyan a diófa tudja, hogyan kell növekednie, virágoznia! A Mindenségből fakadó érzés az anyagtól független, önálló, végső valóság! És ha a Világegyetem él, akkor a Mindenséget áthatja az érzés-óceán! Olyan érzés-óceán, amely mindent tud, amely megmutatja, mit kell tennünk, hogy megfeleljünk önmagunknak, hogy életünk teljessége virágozzon!

Az összhang törvénye és a kozmikus érzés-óceán

Ez az őseredeti, kozmikus érzés-óceán az, amelyre olykor a modern ember is ráérez, hogyha megsajdul a szíve, ha ráhangolódik az adás hullámhosszára, a tájban élő hangulatra, a mindig is ott rejlő magasabb értelemre, amitől az embernek égnek áll a haja, futkározik a hátán a hideg, és égnek áll felvillanyozódva minden szál szőre, az égi áramkörtől, mert érzi, érzései révén tudja, hogy a magasabb, rendkívüli létmódban élő valósággal került kapcsolatba. Rá-hang-olódik a hang-ulatra – és létrejön az össz-hang. Milyen érdekes a magyar nyelv, ahogy fogalmaz, zenei szóval, a hang szó alkalmazásával fejezi ki, hogy az ember valamire rátalált, ami értékes, állapotba került, értékes állapotba, mert kapcsolatba került a Mindenséggel, mert a hangulatban ott rejlik a Világegyetem zeneiségének, zeneiségében élő érzésvilágának, érzésóceánjának érzéseink általi érzékelése. Amikor igazán hangulatban vagyunk, érzékelünk valami valóságosat, ami a Kozmosz érzés-valósága, és megsejtjük ezt a szédítő valóságot, a Mindenség szédítő és varázslatos valóságát, és ettől kerülünk a varázslat hatása alá, és az ember igazi érzései ebből a világból fakadnak. A Természet érzésbeli-hangulatbeli ereje csodálatos kozmikus értelemmel telített. Az igazi, természetes zenének az a feladata, hogy visszairányítson egy harmonikusabb létezésbe, amelyben össz-hang-ra találunk a belső és a külső világ között. De érzéseink rendszerint nem tudatosulnak, csak a jéghegy csúcsát látjuk, azt is csak kedvező látási viszonyok és távolság esetén. Valójában minden sejtünk teljes érzésvilágát kifeszíti a Mindenségre, a kozmikus érzés-óceánra, és onnan tudja, hogyan cselekedjen. Minden élőlény érző lény, és minden élőlényt az érzés mozgat!

Ha pedig az érzés, a gondolat képes irányítani testünket, akkor az érzés képes saját törvényeit követni. S ha saját törvényeit követi, ezekhez saját, biológiai hatóerők tartoznak. Ezek a biológiai hatóerők jól ismertek, mindenki ismeri őket. Nevük: ösztön (a régi magyar nyelvben ösztön: Isten!). És íme! Bartók ösztönösen felismerte, hogy az ösztönökben valódi természeti erők nyilvánulnak meg! Bartók világképe tehát alapvetően, lényegében haladta meg a becsontosodott modern világképet, és ezért nem értik meg. Az általam kidolgozott új, természettudományos világkép lehetővé tette számomra, hogy elsőként értsem meg Bartók népzene-felfogásának igazi jelentőségét. Mert az új, természettudományos világkép nemcsak a fizikára terjed ki, hanem magába foglalja önálló végső valóságként a biológiát és a pszichológiát is. Bartók felismerése az igazi népzene természetéről tehát világraszóló jelentőségű, mégpedig az egész emberiség életére szóló, felszabadító és életbevágó. Mert ha az ösztönökben világerők nyilvánulnak meg, akkor bennük a Természet érzésvilága nyilvánul meg, a természetes, felemelő, kozmikus érzések. A természetes érzések világtörvénye pedig a legmagasabb, legmaradandóbb boldogság, virágzás, kiteljesedés.

Ez az ősi, zenei világlátás mérhetetlen távol áll a modernitástól. Hiszen minden modern felfogásnak magát alárendelő tudja, hogy ez eleve képtelenség. Hogyan játszhatna a zene lényeges szerepet a Kozmosz folyamataiban? Hiszen a modern zene csak a modern emberre vonatkozik, semmi másra! Csakhogy a zene kozmikus jelentőségének nyomai egyre ismertebbé válnak. Az ősi Kínában például megőrződött a mágikus hun-magyar felfogás. Eszerint az igazi zene alapelvei a Mindenség törvényeiből adódnak és ez a zene rendkívüli, mágikus erővel képes hatni az emberre. Hozzátehetjük, nemcsak emberre, hiszen van rá példa, hogy a zene bűvös ereje az állatokat is lenyűgözi. És nemcsak a népmeséből, hanem modern korunkból is, például a hammelni patkányfogó esetében, aki úgy játszott hangszerén a patkányok ellepte középkori Hammeln város utcáin, hogy a patkányok megbabonázva hallgatták és mentek utána, amíg kivezette őket a városból. Jellemző, hogy fennmaradt ábrázolásain a szkíta-hun-magyar mágusok jellegzetes süvegét viselte! (kép) Ismeretes a zene csodálatos hatása a növényekre. És ha az egész Világegyetem egyetlen élőlény, a legfelsőbb lény, akkor a Kozmosz életfolyamatait a kozmikus érzések mozgatják!

(folyt. köv.)

Megjelent: Arany Tarsoly, 2008 november, 22-25. o.

2. rész
Hogyan fedezhetjük fel az őseredeti magyar népzenét?

Az iskolában tanult, a mai köztudatban élő népdalok meghatározó része mindössze néhány száz éves múltra tekinthet vissza, és ezért rájuk nyomta bélyegét a modern, szalonképes, készségesen alkalmazkodó, hatalomnak alárendelt szemlélet. Ezeket is olyan felfogásban adják elő, ami teljes mértékben beilleszkedik a modern világéba. Így pedig elvész a magyar népzene igazi, ősi arca. Hogyan lehetne mégis eljutni az igazi, őseredeti, saját természetét hordozó magyar népzenéig?

Ismét csak Bartók és Kodály volt az, akik utat mutattak. Kodály „A magyar népzenéről” c. könyvében a magyar népzenét összehasonlítja 13 mari, 13 csuvas és tatár népdallal, és rokonságot talált közöttük. Bartók 87 anatóliai népdal közül 20 rokonságát állapította meg. Bartók rámutatott ennek nemzetközi jelentőségére, mert ez azt mutatja, hogy a török és magyar nép múltja valamikor közös volt. Bartók szavai szerint: „Nyilvánvaló, hogy ez több, mint egybeesés. Nincsenek ilyen dalok a délszlávok, nyugati és északi szlovákok, görögök, bulgárok között. Ez az azonosság visszautasíthatatlan bizonyítéka ezen dallamok korának: legalábbis a 6.-7. századig mutat vissza. Ezek a népek 1 200- 1 500 évvel ezelőtt egymás közelében éltek. Nem ismeretes más eset számomra, amely ilyen visszautasíthatatlan bizonyítékot adna a népzene korára ilyen sok századra visszanyúlóan.” Kodály munkáját ma Juhász Zoltán folytatja, aki tudományos alapossággal mutatta ki soktízezer népdal összehasonlító elemzésével, hogy a magyar népzene kitüntetett szerepet játszik a nyugati és keleti népzenék között egyaránt, népdaltípusokban gazdagabb, teljesebb, és így a magyar népzenében láthatjuk a kínai, mongol, anatóliai, nyugat-európai, szicíliai stb. népzenék olyan forrását, amely ma is a legteljesebb.

A modern és az ősi népzene lényegi különbsége

A népzenének két alapvető típusa van: a modern szemléletnek alárendelt népzene, és a zabolátlan, őserejű népzene. Az a népzene, amit ma ismerünk, már nem az őseredeti népzene, hanem annak kései, átértelmezett utódja. A ma ismert népzene a modern világ szemléletének alárendelt zenefelfogást hordoz. Megvan ennek is a maga értéke, nem is akármilyen. De az őseredeti, igazi népzene nem ilyen. Az őseredeti népzene lényegét Bartók Béla fedezte fel, és – idézzük fel újra! – megfogalmazása szerint az igazi parasztzene minden külső befolyástól mentesen, megtisztult tudatállapotban születik, születését egy természeti erő hajtja, a zenei alkotóösztön. Rájöttem, hogy ez azt jelenti, hogy az igazi népzene nem az, ami a köztudatban él. Létezik egy alapvetően más, közvetlenül a Mindenség teremtő erejéből születő népzene is, amely nem külső hatások alatt születik, hanem úgy, mintha nem is léteznének a népdaltípusok, stílusok külső befolyásként, és csak maga a zeneteremtés megtisztult tudatállapota, pontosabban a belső érzésvilágunk legmélyéről felmerülő érzés, érzelmi viszonyrendszer mondanivalója határozza meg a zene fejlődését, drámaiságát, törvényeit. Számomra az igazi népzene a Világegyetem időbeliségének, lelki kiteljesedésének, kiteljesedési folyamatának foglalata.

A népzene két alapvető típusa: 1.) a modern szemléletnek alárendelt népzene, és 2.) az őserejű népzene. Erről az őserejű népzenéről Bartók fogalmat alkotott, de magát ezt a külső befolyástól mentesen, megtisztult tudatállapotban kozmikus erők által születő zenét nem ismertük. Szerintem Bartók a moldvai népzenét különleges felfogásban játszó parasztok zenéjét hallhatta, akik vagy éppen akkor teremtették a zenét, vagy előadásmódjukban volt a zeneiség lényege és Bartók ebből érezhetett rá az igazi népzene lényegére.

Jövőnk építésének legfontosabb alapja a magyar érzésvilág. A magyar érzésvilág anyanyelve a magyar népzene. A modern világban a népzene évezredeken át alárendelt, leértékelt szerepbe kényszerült. Bartók és Kodály munkája váratlan fordulatot jelentett, a népzene felértékelődött, megkezdődött a magyar népzene újjászületése, a jéghegy csúcsa után elkezdett kibontakozni maga a hegy. A bartóki népzene-felfogás alapján zenélő Vágtázó Csodaszarvas Végtelen Ázsia! c. lemeze újabb lépés a magyar népzene újjászületésében: a modern szemléletnek alárendelt, szokásos népzene mellett megjelent a magyar népzene lényegében teljes, eredeti, őserejű alakja is. A boldogabb jövő építésében kulcsfontosságú szerepet játszik ez az újonnan feltárt, őserejű magyar népzene. Őseink érzésvilágának közvetlen átélése rendkívüli lelkierőt adhat a modern kor nehézségei között a magyarság számára.

Világos, ha zenefelfogásunk modernné vált, akkor elvesztette elemi, belső erejét. Ennek helyettesítésére a modern előadásmód átadja az irányítást a külsődleges elvárásoknak. A mai világban még a népzenét is így adják elő, „ahogy kell”, sokszor illedelmesen, halkan, visszafogottan, de még ha az átélés jelen van, akkor sem éri el az eget, nem adja át az irányítást a kozmikus-mágikus alkotóerőnek.

Világos, hogy ha a zene rendkívüli erővel hat az emberre, és ha természeti, elemi erő hajtja, ahogy Bartók látja, akkor ez az előadásmódban is megnyilvánul. Valóban, az ősi világban a magyarok teljes átéléssel, a Mindenség zenei lényegéig eljutó átéléssel, elemi erővel zenéltek. A magyar énekesekről a nyugatiak is feljegyezték, hogy „farkasok módjára üvöltöztek”, „hatalmasan üvöltöztek”. Ugyanezt jegyezték fel a kínai történetírók is a hunokról. „A történetírók az idegen (hun – GA) zene kárhoztatásakor valami „buja”, „kicsapongó” zenén botránkoztak meg, amely veszélybe sodorja a kínai szertartásokat…a kínai zene megújulásai, fellendülései tagadhatatlanul és kimutathatóan idegen (hun) gyökerűek.” – írja Zolnay László, a középkori Magyarország műveltségének egyik legalaposabb ismerője, „A magyar muzsika régi évszázadaiból” c. könyvében. Más szóval: a hun népzene olyan energikus, elemi erejű volt, hogy még a kínaiakra is lenyűgöző hatást gyakorolt, s félő volt már, hogy a kínaiak lelkükben hunná válnak, olyannyira, hogy intézkedéseket hoztak a hun zene hatásának visszaszorítására. Érdemes azt is észrevenni, hogy a kíni és a hun-magyar népzene viszonyában a hun az átadó, a kezdeményező, a teljesebb és lenyűgözőbb! Csak ezzel magyarázható, hogy a kínai népzene fellendülései a hun hatásnak köszönhetők.

Zolnay azt is megírja, hogy csak „a 11. század elején csitul el a sámándal. A pogány kor költészete alámerül a népzene, a népi ének látszólagos névtelenségébe, történet alatti mélyrétegeibe.” A modern világba „beilleszkedés” nem tűrte meg az igazi, magyar életérzés továbbélését, és a „sámándal”-t (az Aranykor népzenéjét) betiltotta, föld alá kényszerítette. Mégis feltárható a magyar népzene igazi, legősibb rétege – csak követni kell Bartók és Kodály útmutatását. Évtizedek óta ezt a munkát végzem. Gyűjtöm az ókori és őskori magyarság népzenéjének nyomait a Kárpát-medencétől Japánig, Indiáig, Közép-Ázsiáig. Munkám során lassanként kibontakozott előttem a lovasnépek eredeti, természetes, manipulálatlan zenéje. A kínai népzenében rábukkantam például a Rákóczi-induló (!) olyan változatára, amely ráadásul vágtázó ritmusú, a vágtázó lovak ritmusát idézi. Az évtizedek alatt komoly zenei gyűjteményt hoztam létre, és összejött most már a második, egész lemezre való zenei anyagom, amit senki sem ismert, és nem sejtett. Ez olyan, mintha előkerült volna egy 6000 éves őskódex, ami érzésekkel van teleírva, és amik segítségével közvetlenül átélhetjük, hogyan éreztek, éltek a manipulálatlan világban az emberek. Egy részüket felvettem Ázsiában, más részüket beszereztem hanghordozón, de vannak olyanok is, amelyek a sejtjeim mélyén át születtek a világra. Belső világunk vakító csoda, fénye erősebb a Napnál, ereje delejesebb a matematikai végtelennél. Érzéseink mélyén ott lappang a végtelen magas ég, amit életerőnk emel a magasba szabadságának teljes erejével. Azok az érzéseink, amelyek közvetlenül végtelen belső világalkotó-erőnkből fakadnak, érzésvilágunk természetes részét alkotják, a természetes érzéseket, és ezek táplálják az igazi zenei alkotóerőt. Az igazi, mágikus népzenét eltemették, de benn, belső világunk mélyén él, úgy, mint a passzív szókincs. Amikor meghalljuk, azonnal felismerjük, hogy ez az, amit időtlen idők óta ismerünk, amit mindig is ismertünk, és így válhat belőle aktív szókincs. Azt szeretném, hogy újra megtanuljunk ezen a természetes zenei nyelven érezni, élni.

Az ősi magyar népzene újjászületése elkezdődött

A 20. századtól kezdve egész sor jelenség mutatja a magyar népzene újjászületését. Először is a Bartók és Kodály tevékenysége következményeként kibontakozó új népzene-felfogás terjedése. Ezért óriási jelentőségű a bartóki népzenefelfogás valódi lényegének és jelentőségének felismerése. Másodszor a táncház-mozgalom születése és népszerűvé válása, a magyar népzene súlyának világszerte érezhető növekedése, amit érzékeltet például a Muzsikás együttes WOMEX világzenei díja, ami olyan, mint a Nobel-díj. Harmadsorban az ősi néphagyományokból is táplálkozó rock-zene és punk-zene, amely kezdetben, legalábbis romlatlan indíttatásaiban, alulról jövő forradalomként világmegváltó jelentőséget hordozott. Még a metál zene is az ősi mitológiákhoz kapcsolódik vissza – sajnos, elsősorban ennek sötét, nyugati ágához. Negyedszer a népzene jelentőségének növekedését mutatja a világzene népszerűsége is. Aztán a Nyugaton „minden idők legjobb etno-punk zenekara” címet kapott Vágtázó Halottkémek munkássága. És a következő lépés: a Vágtázó Csodaszarvas őserejű világzenéje.

A Vágtázó Csodaszarvas zabolátlan, megalkuvás nélküli zenéje az Eurázsia végtelen síkságain évezredeken át vágtázó lovasnépek lenyűgöző élményvilágából, ősi népzenéjéből született. A Vágtázó Halottkémek az első olyan zenekar volt, amely őserejű népzenére építő zenéjével kultikus jelentőségre tett szert Németországtól Amerikáig, Moszkváig és Tallinig. A Vágtázó Csodaszarvas első lemeze, a bartóki népzene-felfogás szellemiségében fogant „Tiszta Forrás” 2006 legjobb CD-i közé került a szakmai fórumokon a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt. A „Tiszta Forrás” 2008 szeptemberében aranylemez lett. A második lemez, a Végtelen Ázsia! ezzel egyidőben jelent meg. Azt remélem, történelmi esemény lesz a Vágtázó Csodaszarvas új lemezének megjelenése, mert a világon elsőként eleveníti fel az őserejű népzenét, az ókori magaskultúrákat létrehozó lovasnépek népzenéjét. Egy olyan kultúráról van szó, amelyik többezer éven át a Kárpát-medence, India, Japán közötti hatalmas térségben, ahol ma is az emberiség 60%-a él, magaskultúrák egész sorát fejlesztette ki. Olyan magaskultúrákét, amelyek a Természet, az ember, a társadalom összhangjának igényéből, élményéből fakadtak. A lovas népek zeneisége, ritmusvilága különleges, mert a legnagyobb élmények egyike a szülője, a vágtázás szédítő és mámoros élménye: ló hátán röpülni a csillagok alatt olyan bajtársakkal, akik életre-halálra kitartanak egymás mellett.

Életünk két csúcsélménye a zene és a szerelem. Zene nélkül ma sincs ép ember. Életünk sorsszerűen arra rendeltetett, hogy rátaláljon az útra, hogy legszebb fényeiben ragyogjon. A modern, elidegenedett embernek nemcsak kenyérre, megélhetésre van szüksége, de lélekerőre, igazi élményekre, és a Mindenséget zenével megérintő kiteljesedésre is. Az ezer kisszerű nyűggel, gonddal a földhöz láncolt Gullivernek szüksége van arra, hogy egyszer levessen minden lehúzó bilincset, és visszanyerje kapcsolatát az Egész-szel, megtalálja az összhangot a világgal. Nem lehet egyetlen ember sem boldog, ha érzései nem állnak összhangban saját sejtjei és a Világegyetem érzésvilágával.

A magyar népzene újjászületése világraszóló jelentőségű folyamat. Látóhatárunk tágulásával a magyar népzene 7 000 éves távlatai tárulnak fel. Az ősi, mágikus magyar népzene az egész emberiség világörökségének egyik legnagyobb kincse. Az emberiség újjászületése, boldog jövője nem érhető el a belső és külső világgal, legbelsőbb érzésvilágunkkal, sejtjeink érzésvilágával és a kozmikus érzésvilággal összhangba kerülés nélkül. Ideje, hogy észrevegyük: a magyar népzene évszázadok óta újjászületőben van, és rádöbbenjünk ennek horderejére. A Mindenséggel összhangban álló népzene örök értéket hordoz, és kitüntetett szerepet játszik az emberiség szellemi életében. Amíg az öntudat közvetítője a nyelv, addig a lélek közvetítője a zene. Amíg csak gondolatban keressük az egészséget, emberi épséget, és a fogyasztói társadalom szemlélete mérgezi meg érzésvilágunkat, addig nem találjuk meg az összhangot önmagunkkal és a világgal. De ha érzésvilágunk visszatalál eredeti forrásához, és teljes fényében ragyog ránk, gondolataink ereje is meghatványozódik, életünk szárnyakat kap.

Az ősi népzene a lélek anyanyelve. Az elidegenedett magyar lélek a magyar népzene őserejétől tanulhat meg újra magyarként, emberként égig érő érzéseket érezni. Ideje visszatalálni lelki anyaföldünkre.

Grandpierre Atilla
csillagász, énekes

/ Zene

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom