Hunok a PECSA-ban

Hunok a PECSA-ban

megjelent: Magyar Nemzet. Képeslap. 2005 december 11, 17.

 

HUNOK A PECSÁBAN

 

December 3.-án a budapesti Petőfi Csarnokban  (népszerű nevén Pecsa) mutatkozott be Grandpierre Attila énekes-csillagász-költő-gondolkodó új népi zenekara, a Vágtázó Csodaszarvas. A filmrendező zseni, Bódy Gábor figyelmét is felkeltő Grandpierre kezdetben a zenei előadást a megszokottól radikálisan eltérően értelmező, olykor rituális színházzal súlyosbított Vágtázó Halottkémekkel játszott a különféle rendű és rangú  pártállami kultúrfelelősök, cenzorok (Aczél György, Lendvai  Ildikó vagy Erdős Péter) érzékeny idegein. Később már „csak” a profitorientált tudatipar közönyével és a szeméthez szoktatott közönség értetlenségével kellett megküzdeniük; vigasztalja őket, hogy az általuk gyakran megidézett Bartók Béla zenéjét  sok kortárs szintén hangzavarnak nevezte. A Vágtázó Csodaszarvasban a közönségét ma is üvöltészuhataggal nyakon öntő, sámántáncot járó énekes a hagyományos népi hangszerek virtuózait gyűjtötte maga köré, a háttérvetítés látványvilágából maga a Kozmosz figyelte az emberi létezés legmélyebb rétegeit szólongató előadást. A magyarság, a lovas népek, a végtelen szabadság rég elfelejtett muzsikája, őslelke tombolt a bemutatkozó koncerten. Mi jöhet még?

(Szerető Szabolcs)

/ Koncertek