Az Élet tánca

Az Élet tánca

Megjelent: 2005. április/194. szám, 14-15.

 

Az Élet tánca

Kevesen tudják, hogy „tánc” szavunk újkeletű átvétel (a német tanzen-ből). De persze már régóta táncolunk. Ha pedig jártuk a táncot, csak kellett valami neve legyen. Volt is, mégpedig csuda egy neve! Tombolásnak hívták! Mai fülnek szokatlan már, és nemcsak régisége, hanem jelentése szerint is. „Tánc” szavunk túlságosan összefonódott a tánciskolával, az illem-oktatással. Csakugyan furcsa lenne a tánciskolát régi szavunkkal „tombolás-iskolának” nevezni! Pedig lehet, éppen ezért ma erre lenne szükségünk, hogy visszataláljunk a tánc ősi gyökereihez, és ahhoz a féktelen élet-szeretethez, amely akkor még épen élt bennünk. Tizenharmadik századi zsinati határozatokban említik, hogy ómagyarul tombolásnak nevezett templomi, szent tánc egészen a középkor végéig visszakísértett. Mégpedig jobbára farsangtájban. A táncosok hegyes orrú piros cipőkben, felfelé ívelő csizmaorral, csúcsos süvegben, kacagányukon, mentéjükön zsinóros paszomány-díszítéssel tomboltak, olyan ruhákban, aminek párjait így együttesen ma már jószerivel csak az észak-kínai, hun eredetű nemzetiségeknél lehet megtalálni.

1501 januárjában Tommaso Dainiero, Modena követe érkezett Budára, ahol egy hamisítatlan népünnepély szemtanúja lehetett. „Soha életemben ekkora ünnepet nem láttam” – írta a világlátott modenai követ. A tombolás tetőpontján a legsűrűbb tolongásba sült kappanokat, galambokat, ludakat, galambokat dobáltak, amelyeket aztán a tömeg óriási dulakodás közben ezer meg ezer darabra szaggatott. A középkori Bolondok Ünnepén, amit Karácsonykor, vagyis az év végén tartottak, átütött a később sámánizmus-nak vélt magyar világlátás. Abban az időben ugyanis mágusok-ról írtak az inkvizíciós jegyzőkönyvek. A Bolondok Ünnepét a magyar papság is megülte. A nép még a templomokat s a magyarul akkor cinteremnek mondott temetőket is tánccal, bohózatokkal, játékokkal töltötte meg. A Bolondok Püspöke a templomokban nagy segédlettel vad sületlenségeket és trágárságokat tartalmazó szertartáskönyv szerint játszotta el a Bolondok Miséjét.

A magyaroknak I. Lajos király aacheni kápolnaalapítása óta egyik fő zarándokhelye Aachen volt a Rajna vidékén. De miért alapított I. Lajos király kápolnát idegen földön, ráadásul éppen Aachenben? Akkoriban ott volt a német-római birodalom központja, fővárosa. Minden bizonnyal az akkori Európa egyik legfőbb ura, a német-római császár hívta meg udvarába az akkori Európa egyik legfőbb látványosságát, a magyar táncosok „tombolását”. A magyarok évente július 5.-én délután 2 és 3 óra között Köln felől érkeztek Aachenbe. Itt ünnepélyesen fogadták őket. Aachen városának magisztrátusa öt napon át biztosította ingyenes szállásukat. Első nap a cölesztinusok kolostorának vendégházát s annak környékét, második nap a merienthali kolostort, majd három további napon át Aachen városának vendégházait szállták meg. Ekkor az aacheni tanácsurak szolgálták ki őket kedvelt ételeikkel. Ezek az ételek: borsó szalonnával, zsemle, serital. Hasonlóképpen vendégelték őket Köln városában is. 1524-ben Aachenben háromezer zarándok találkozott. A magyarok ekkor is medvetáncoltatókat és muzsikusokat vittek magukkal.  Ezek a zenész-, pakócsás emberek, síposok és dudások utóbb a Rajna menti városok utcáin és kocsmáiban mutatták be művészetüket. Arról is fennmaradt a hír: a magyarok a búcsú egyházi szertartásokat követő időszakában kemény táncokat roptak Köln és Aachen utcáin.

De nem múltak el ezek az idők nyomtalanul! A 19.-ik században Berzsenyi Dániel „Táncok” című versében leírja a német, majd a gallus táncát, s velük veti össze az akkori idők magyar táncmódját. Amíg a német és a gallus párjával táncolja az előírt lépéseket, a magyar erre csak addig képes, amíg el nem ragadja a nemes indulat. Akkor fellobbanva otthagyja párját,  s egyedül kezd táncolni, magával a világgal táncol, rengeti a földet, s ilyenkor „Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe, Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt.” Titkos törvény! A tánc titkos törvénye! A világgal való összekapcsolódásban, az átélés sűrített intenzitású tetőfokán a táncból már nem is a táncos látszik, hanem kiviláglik a világ, a világnak is legtitkosabb törvényei: az érzés irányította korlátlan formateremtő erő, amely érzés-erőtereken röpül testet öltött, korlátlan akaratként, és káprázatos formák megalkotásában villantja fel alkotóereje végtelenségét.

A középkori „kemény” táncok a fennmaradt leírások szerint is a magyar tánc rendkívüli szilajságát, életteliségét, elemi erejét jelzik, azt az elemi erőt, ami áthatja a Természet, a Világegyetem egészét. Táncolni úgy is lehet, hogy az élet csillagvilágbani létét megerősítsük. Ehhez pedig a táncos minden bizonnyal ismerte az ős-tudást a Világegyetem lényegének lelki és gondolati természetéről, és ami még fontosabb: érezte a Természet belső elemi erőinek szépségét és féktelenségét. Az igazi magyar tombolásban maga a Természet ünnepelt! A magyarok tánc-felfogása szerint a tánc az élet lényegi megnyilvánulása. Amikor táncolunk, mozgásba jön az a tevékeny, teremtő életerő, ami az ember legönállóbb megnyilvánulásainak egyike. A táncos saját tetszése szerint táncol, saját belső törvényeinek érzékelésére áll át gondolatban és érzéseiben. A táncos a tánccal belső törvényeit nyilvánítja ki. A tánc belső világunk közvetlen megnyilvánulása, belső erőink, szellemiségünk, önállóságunk leghangsúlyosabb megnyilvánulása. És mivel szellemiségünk, személyiségünk természet szerint (ha valami nem jön közbe, például a külvilágból érkező manipuláció) életünk értelmére irányul, ezért olyan érzések előidézésre való, amiket érdemes megerősíteni, megerősíteni magunkban, mint életünk igazi, égi, megvilágító várát, hogy belső világunkat jobban megismerjük és megtisztuljunk, hogy megtudjuk, mit is érzünk ott a mélyben, ahol életünk központja lüktet, hogy amikor elszabadulnak saját belső világunkat érzékelve érzéseink, ebből világosabban láthassuk saját lényegünket. Ez a tánc igazi jelentősége és értelme. Ezért táncoltak különösen sokat és különösen szilajon a régi magyarok. A tánc eredeti jelentése: megünnepelni, emlékezetben megerősíteni. A tombolás eredeti jelentése: átadni a teljhatalmat a belső, érintetlen természeti erőknek. Amikor belső érzékelésünk elér az egyre forróbb, egyre mélyebb, egyre elevenebb belső világokhoz, a zene bűvös segítő ereje révén révült állapotba jutunk, olyan állapotba, amelyben nem kell ellenőrizni, mit cselekszünk, csak érezni, vadul, szilajul, teljesen, az élet akaratát és szépségét. Ez az erő tudja, mit akar, és meg tudja mutatni igazi varázserejét, úgy, hogy sokszor pehelyként kapja fel az embert, és ilyenkor az emberi test parányi madárként röpül a bűvös elemi erő örvénylő förgetegében. Már nem azt látjuk, ami körülvesz, hanem azt, ami mindig is élt, mindig is ragyogott: az örök érzések birodalmát, s ennek érzése, átélése elkap bennünket, pörget, közben futkorászik a hátunkon a hideg, hajunk égnek áll, bűvös mozdulatokat fedezünk fel, amelyektől édes áram-rohamok futnak végig ereinkben, szívünket túlcsorduló, elmondhatatlan érzések sajgatják, s még büszkébb tombolásra kényszerítve az Örökkévalóság vizei felett járjuk a táncot, az Élet táncát, tomboló szépségét, a lélek legnemesebb tartományait fénnyel felhasító és továbbröpítő örömmel.

Grandpierre Attila

zenész, csillagász

*/*

Megjelent!

Grandpierre Attila első tanulmánykötete: A lélek halhatatlansága. Barrus Könyvkiadó, 2005 március.

– A lélek halhatatlansága. 59 oldal.

– Istenfogalmunk eredete, tudományos megalapozása és a jövő vallása. 36 oldal.

– A Természet üzenete. 30 oldal.

– A zene kozmikus varázsereje. 35 oldal.

Amikor Szent Lajos király i.u. 1253-ban elküldte Rubruk belga szerzetest Mangu nagykánhoz, Közép-Ázsia akkori uralkodójához, Mangu vitát rendeztetett, és egy fél-sámán udvari papját állította szembe Rubrukkal. A mongol pap azzal kezdte, hogy felajánlotta ellenfelének, válassza meg, miről vitázzanak: arról-e, miként keletkezett a világ, vagy arról, hogy milyen a lélek élete a halál után? Rubruk követi jelentésében hozzáteszi, hogy „azért akart ezekből kiindulni, mert e kérdéseket tartják ott a legfontosabbnak.” Tanulmánykötetében Grandpierre Attila kamaszoknak is érthetően, de elgondolkoztatóan, szokatlanul új gondolatmeneteket mutat be életünk két alapkérdésének meggyőző megoldására.

/ Zene

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom