Az emberiség jövőjéről. (2003. november-december – KAPU)

Az emberiség jövőjéről. (2003. november-december – KAPU)

Megjelent: KAPU, 2003/11-12, 54-56.

Grandpierre Attila:
Az emberiség jövőjéről

Az emberiség élete a Természetben gyökerezik és kibontakozása a Természet távlatához viszonyítva nyeri el alapvető értelmét. Leakey és Lewin “Fajunk eredete” c. könyvükben (1986, 19. oldal) felteszik a kérdést: “Vajon egy újabb kétszázezer évben is vezető szerepet játszik majd a Homo sapiens sapiens? A válasz majdnem biztosan nemleges, két okból is egyrészt, ha az egész Föld alkalmazkodóképességének határain túl fogja az ember kizsarolni a környezetünket. Másrészt kultúránk sok mindenben meghaladja biológiánkat. Ma az emberi faj számára kétszáz év nagyon bizonytalan kilátásokkal bír. Kultúránk révén hatalmunkban áll igazságos és könyörületes jövőt teremteni, de szenvedéssel és kínnal teljeset is. A kultúra e választást ruházta ránk.” A mai világ életbevágó feladata a kultúra túlélési szerepének felismerése és az életben maradást biztosító kultúra kialakítása.

Az emberiség ma jószerivel egy világos jövőkép nélküli, szinte arctalan képződmény, amely első és szinte egyetlen feladatának a pénzbeli, rövidtávú haszon fokozását tartja. A kultúra és a társas élet helyett a GDP növelése áll a központban. Összehasonlításul fontos észrevennünk, hogy a többi élőlénynél, pl. a majmok világában nem ismeretes a nélkülözés, a függőség, a kiszolgáltatottság, az erőszak és az éhenhalás a mai emberiségre jellemző mértékű jelensége. Leakey és Lewin könyvükben (221. oldal) azt írják: “A csimpánzok például meghökkentően kevés órát töltenek táplálékgyűjtéssel, míg idejük fennmaradó részében eleven társas élettel vannak elfoglalva”. Csak hamis látszat, hogy a modern gazdaság minden előzőt minden szempontból fölülmúl. Mert nem minden, legfeljebb egy-két szempontból fejlettebb, és sokkal több szempontból rosszabb. Fejlettebb a technika az anyagmunkálás szintjén, és fejlettebb a tudomány az anyagi összefüggések terén. De a mai tudomány lényegesen szűkebb, egyoldalúbb, részlet-tudásra szétesettebb, mint az őskori magas-kultúráké, amelyek mélyrehatóbban és alaposabban ismerték a világ őselveit is. Fejletlenebb az érzések kultúrája is, a köztudat közösségbaráti és emberbarátsági oldala. A mai gazdaság teljesítménye elszakadt az emberek eredeti, természetes igényeitől. Soklépéses termelési láncot épített ki, és mivel a lépések mindegyikében újabb munkavégző vagy közvetítő lép be, a végtermékre egyre nagyobb közbenső terhek rakódnak. A munkavégzés egyre nagyobb hányada jut a termelő és a felhasználó közötti lépésekre. Egy meddő mű-világ jön létre, egy közvetítő világ, amire valójában senkinek nincs szüksége, ami csak segédeszköz, másodlagos igény, és ami egyre inkább elfedi az elsődleges igényeket, a tulajdonképpeni szükségleteket. A modern gazdaság hatékonysága a látszat ellenére valójában egyre romlik, és ezért egyre nagyobb szüksége van a látszat erősítésére. Nem volt képes elérni azt sem, hogy a táplálkozás és a munkaminőség, a munkanapok életbarát és természetbarát időfelhasználása tekintetében magasabb legyen a mai emberiség átlag életszínvonala, mint a majmoké. Az, hogy a modern emberiség napi 10-14 órás, legtöbbször keserves robottal sem tudta az állatvilág táplálkozásának átlag-életszínvonalát elérni, és ennek következtében testileg-lelkileg egyre betegebben éli egyre robotszerűbb életét, azt mutatja, hogy a fejlődés nem annyira az emberek táplálkozására, egészségére, mint inkább az elosztási egyenlőtlenségek fokozására és ennek elfedésére irányult. “Bármely civilizáció teremtő alapját a művészi alkotóerő, az esztétikai fejlettség, a nem materiális értékek és a szabadság foka határozzák meg, melyek értelmet adnak az életnek” (idézi Marija Gimbutastól Richard Rudgley: “A kőkor elveszett civilizációi” (2002) c. könyvében; 31. oldal). Egyre sürgetőbb, hogy Eaz emberiség visszatérjen a közösségbarát, kultúraközpontú, életszerető és természetbarát alapeszméihez.

Mintha nemcsak jövőképét, hanem élniakarását is elvesztette volna az emberiség. De ha ez a helyzet, annál inkább meg kell becsülnünk azt a parányi egészséges magot, ami még megmaradt a mai gondolkodásban, hiszen fennmaradásunk, életünk értékes éveinek minősége jórészt azon múlik, hogyan tudjuk emberi egészségünket, életünk épségét visszanyerni. De azt is látnunk kell, hogy ehhez az életbevágó feladathoz nem elegendőek az “értékek”. Nem elegendő erkölcsösen viselkedni, értékeket ápolni, ennél többet kíván tőlünk az élet – kiutat kell találnunk, megoldást, életet és igazságot, családunknak és közösségeinknek. Életfeladatunk kitűzése, életpályánk kiválasztása nélkül mindenféle értékrend elveszti elsődleges jelentőségét, és ez különösen hangsúlyosan igaz a közösségi, társadalmi, és átfogó, emberi összefüggésekben. Az az ember, aki visszautasítja élete értelmének felismerését, élete feladatának kitűzését, a világ feladataival való megbirkózást, a valódi életválasztást, pályaválasztást, aki nem hajlandó életét rátenni egy valós, gyakorlati cselekvés-sorozat hosszútávú kereteinek elfogadására, valljon bármiféle értékrendet, nem lesz képes ezeket érvényre juttatni. Életválasztás, a világ-építés vállalása, kiküzdése nélkül nem lehet maradandóan cselekedni. Ha lemondunk a világ egészével megmérkőzésről, erőfeszítéseink nem tudnak összeadódni a többiek hasonló erőfeszítéseivel. Az életválasztáshoz pedig többre van szükség az értékrendnél: az alkotó, hosszútávú hozzájárulás lehetőségének felismerésére, és ebben természet szerint elsőrendű szerepet igényel az életről, az emberről, a nemzetről, a Természetről kialakított felfogásunk, szemléletünk.

A Világegyetem és a Természet fejlődésének létezik egy természettől adott iránya, és ez az élet, a közösségi tudat és az emberi öntudat megjelenése felé mutat. A Világegyetem és a Természet az emberré váláskor önálló létformát öltött a természetes emberi öntudatban. Az öntudat és a közösségi szerveződés egymást kísérő párhuzamos jelenségekként léptek föl az emberiség történetében. A legátfogóbb létszint, ameddig a Természet erőinek közösségi szerveződése eljutott, az egy nyelven beszélők, egy kultúrát élők közössége. A legátfogóbb természetes alapon szerveződő közösség a nemzet. Az emberi tudat és a nemzet megjelenése tehát egymással egyidejű folyamatok, amelyek egymás feltételei és legfőbb segítői voltak.

Miért születtünk, és miért élünk? Kétségtelen, hogy az embert a Világegyetem hozta létre, a Természet, az élővilág teremtette meg. Az élővilág szerveződése hozta létre az emberiséget, hogy lélekkel és szellemmel tovább gazdagítsa és kiteljesítse az élet világát. Az ember megjelenésével létrejött a kultúra, az emberi élet szellemi mivoltának képviselete. A kultúra kifejlődése természetszerűleg egyfajta közösségi élet megteremtését idézte elő. A közösségek feladata az élet kérdéseinek felvetése és megválaszolása, a tudás átadása és továbbfejlesztése, az élet céljának betöltése volt. A Világegyetem az ember számára a fő természeti létkörökön át nyilvánul meg: Világegyetem-élővilág-emberiség-nemzet-személy.

A mai világban még a családépítés mint életpálya is egyre inkább veszélybe kerül. Az Európa Parlament egyik képviselője egy bizottsági ülésen kifejtette, hogy a politikának a család megszüntetésére kell törekednie. Ezt azzal indokolta, hogy a családnak a szülők helyzete miatt tekintélyelvű szerkezete van, ezért el kell tűnnie, ha demokratikus világot akarunk teremteni. Csakhogy a család nem tekintélyen, hanem a gyermekek szeretetén alapszik. Nem a családot, hanem a modern nagyvállalatokat kellene ezen érv alapján megszüntetni. A multicégek a leginkább tekintélyelvű szervezetek közé tartoznak, legalább olyan elnyomók, mint bármelyik totalitariánus állam. Az itt dolgozók ébrenléti idejük nagyobb részét olyan tekintélyelvű szabályoknak megfelelően töltik, melyek megszabják, hogyan öltözködjenek, hogyan beszéljenek, megszabják értékeiket, viselkedésüket és jövedelmeik nagyságát – mindezt az ellentmondás csekélyke lehetőségével. Néhány kivételtől eltekintve a beosztottak elbocsáthatók mindennemű indoklás nélkül.

Minden nemzet természet szerint olyan, mint egy élő szervezet: egy test, amelyet egy értelem irányít. Ami a testnek a lélek, a tudat, az a nemzetnek a kultúra. A mai világban szerepet cserélt a has és a fej, a gazdaság és a kultúra. A mai kultúra csak egy megtűrt függelék, egyfajta vakbél az agy szerepét elfoglaló has, a gazdaság egy megtűrt zugában. A szervezet agy nélkül maradt, mert a has kizárólagos igényt formál a szervezet irányítására, és az agy ebbe – természet-ellenesen – úgy tűnik, belenyugodott. Ennek következménye a Természet felfalása, pusztítása, és nemcsak a külső, hanem a belső természeté is. Ez a végső oka az elidegenedés, a szellemi-lelki kiüresedés, meghasonlás, leépülés, a függőség, az írástudatlanság, a bűnözés, a krónikus betegségek terjedésének. Életünk elemi ereje kisiklik kezünkből, és az a halvány lenyomat, ami nálunk marad, már agyunk működtetésére is egyre kevésbé elég. Szinte elkerülhetetlennek tüntetik fel a mai állapotokat, és szinte elképzelhetetlennek, hogy az emberek életképes és döntésképes közösségeket hozzanak létre. Ez pedig a kulturális egyoldalúság, egy-irányba terelés, a másfajta nézetek elhallgatása, kirekesztése, elnyomása, a köztudat terrorizálása felé hat. Az egyoldalúan beállított, ránk kényszerített felfogástól eltérően azonban mégis felismerhetjük, hogy időszerű és életbevágó, hogy az egész országot átfogó, kezdeményező közösségeket hozzunk létre, amelyek az ország életének irányítására és ellenőrzésére hivatottak, amelyek a demokráciának, a nép-uralomnak visszaadják eredeti tartalmát.

Óriási űr tátong a modern ember belső világában, amit sem az istenhit, sem a materializmus, sem a materialista keretek közé szorított tudomány nem tud kitölteni. Ez az óriási űr a lélek és az értelem valóságának helyén tátong, és nem töltheti be más, csak ha megismerjük a lélek és az értelem valóságát, és élünk ezzel a valósággal. Érzéseink és gondolataink legalább annyira valóságosak, tényszerűek, mint az anyagi valóság tényei, de annyiban még valóságosabbak, hogy bármennyire is nem látszanak, bármennyire is önmagukban nem ragadhatók meg kézzel, a valóságban mégis ők játsszák az irányító szerepet, a hús-vér valóságot mégis ők teremtik meg és ők irányítják. A lélek és az értelem valóságának megismerése, köztudatba kerülése éppen ezért a legfontosabb feltétele annak, hogy a nemzetek visszaszerezzék életük gyakorlati irányításának lehetőségét. Minden élet irányításon alapszik, átfogó összefüggések irányításán, és a mai ember éppen az átfogó összefüggésekből és ezek irányításából van kirekesztve. Az anyagi valóság csak rövidtávon határolja be jövőnket. Minél hosszabb távon tekintünk előre, annál nagyobb szerepet kap érzésvilágunk és gondolatvilágunk valósága, terveink és helytállásunk. Nem az anyagiakon, hanem a szellemieken múlik hosszú távú sorsunk. A nemzet nem más, mint az átfogó kozmikus szervezőerő, a Természet teremtőerejének folytatására hivatott helyi szerveződés, a Természet helyi, emberalakban, közösségi alakban élő egysége. A vallásos hit alapját, az isteneszmét javaslatom alapján tudományos alapra lehet állítani. Ha Isten nem más, mint a legátfogóbb szinten élő lény, akkor az átfogóbb élő szerveződések sora – a nemzet, az emberiség, az élővilág, a csillagvilág – az Isten megtestesüléseit alkotják, egy valóságos isten-rendet, amely a végső valósághoz, az élő Világegyetemhez vezet. Ez az isteneszme valóságos, tudományos összefüggésbe állítja életünk átfogó összefüggésekbe emelő valóságát.

A nemzethez tartozás érzése megfelel az egyén szintjén az önazonosság érzésének, annak az érzésnek, hogy tartozunk magunkról gondoskodni, felelősek vagyunk életünkért, tetteinkért, érzéseinkért, gondolatainkért, legszentebb meggyőződéseinkért. Úgy tűnik, hiányzik a modern emberekből az az érzés, hogy ugyanúgy gondoskodjanak az emberiség jövőjéről, ahogy saját életükről természet szerint gondoskodni hivatottak. És ennek meg is vannak az okai. Nemcsak az, hogy a történelem évezredek óta már nem jelent igazi egységet, nem jelenti azt, hogy bevonták az embereket a világ sorsának alakításába. Hanem az is, hogy a nyugati civilizáció éppen saját alapját tagadta meg, amikor megtagadta a folytonosságot őseink történelmével, kultúrájával, vallásával, tudományával, világszemléletével, az emberré válásig visszavezető tudásának ismeretével. Marija Gimbutas kimutatta, hogy az európai népek legalábbis i.e. 50 000-től egészen a történelmi időkig természetbarát és életközpontú kultúrában éltek, háborúk nélkül. Létfontosságú, hogy tanuljunk elődeinktől, és a modern természetellenességet leküzdhessük. Ez ma már nemcsak közösségi szinten válik élet-halál kérdéssé, de az egyéni élet, sőt már a fizikai táplálkozás szintjén is: gondoljunk csak arra, hogy évenként megkétszereződik az allergiások száma.

A világ akkor lehet otthonossá, ha otthonaink összeérnek. Az otthonok a családnál kezdődnek, a nemzetnél és az emberiségnél folytatódnak az élővilágig és a csillagvilágig. A világ csakis a nemzeti otthonosság, bensőségesség összeérésével lehet otthonossá, ahogy az emberiség csakis úgy érezheti otthon magát bőrében, közösségeiben, történelmében, ha a minden nemzet nemzeti otthonosságát megerősíti. A nemzeti otthonosság, bensőségesség a nemzeteket, az emberiséget összekötő belső természeti indíttatásokból fakad. A nemzetek élete eredeti indíttatásai szerint a természetjog és a természetes kötelességek alapján áll, a külső Természettel is összhangban. Az emberiség önrendelkezésének elemi feltétele a természetjog és a természetes emberi kötelességek jelentőségének felismerése, és életünkben irányító szerepre juttatása.

Hazel Henderson rámutatott, hogy a termelés négy rétegű: (1.) a magánszektor és (2.) a társadalmi szektor (infrastruktúra, iskolák, utak) alapja az (3.) emberi segítőkészségen alapuló réteg (gyermekszülés, nevelés, háztartás, háztáji gazdaság) és a (4.) Természet. Ezeket az alapvetőbb rétegeket kihagyják a GDP számolásakor. A GDP növelésének hajszolása így a társadalmak gazdasági tevékenységét a két alapvetőbb réteg rovására módosítja, mesterségesen ellenérdekeltté teszi, és ezzel saját létfeltételeinek egyre rohamosabb felélésére kényszeríti. A termelési folyamatokban figyelmen kívül hagyják a fizika törvényeit, például azt, hogy minden energiafelhasználásban legalább 15% energia vész kárba, fordítódik fűtésre, szennyezésre. Egy bonyolult végtermék sokszorosan gazdaságtalan, és minél több lépésben módosítják a természetes folyamatokat, annál károsabbá válik az egészségre és a társadalomra is. Douthwaite ír közgazdász kimutatta, hogy Britanniában az egy főre jutó nemzeti jövedelem megkétszereződése csaknem valamennyi társadalmi mutató romlásával járt. A krónikus megbetegedések száma megnőtt, a bűnözés nyolcszorosára emelkedett, a munkanélküliség felszökött, a válások száma megugrott, valamennyi erőforrástöbbletet az egyre hatástalanabbul működő rendszer fenntartása emésztette fel. David Korten a “Tőkés társaságok világuralma” c. könyvében kimutatta, hogy a nyugati civilizáció meghatározó jellegzetessége, hogy egyre jobban eltávolítja az embereket hagyományos életmódjuktól. A szokásos gazdasági “haladás” függőség kialakítását jelenti, és a csőlátásból csakis az élő világegyetem eszméje segíthet kijutni. Az előttünk álló Ökológiai Forradalom arra hív fel bennünket, hogy az élő világegyetem lehetőségeinek kibontakozó feltárásában szellemi életet élő és politikailag tevékeny résztvevőként éljük életünket (Korten, 403. oldal). Bár a technika valóban sokkal fejlettebb, mint ötezer éve, életminőségünket mégsem növelte, életbarát, emberbarát és természetbarát óráink számát csökkentette, élet-ellenes, ember-ellenes és természet-ellenes életóráink számát óriási mértékben megnövelte, életlehetőségeinket alapvetően beszűkítette, egyre növekvő mértékben a materiális javak fogyasztására korlátozta, szabadidőnket csökkentette, közérzetünket hihetetlen mértékben lerontotta, közbiztonságunkat életveszélyesen elpusztította, erkölcsi-emberi méltóságunkat, beállítódottságunkat egyre inkább a pénzviszonyoknak rendelte alá. Korten idézi Daniel Kemmist: “Eltöprengtem, nem lennénk-e eredményesebbek, ha felismernénk, hogy valamennyien élő szervezetek élő sejtjei vagyunk nem csökkenthetnénk-e igénybevételünket, egészségesebbé és teljesebbé válva, ha munkánkkal egyszerűen ezen élő szervezeteket segítenénk saját élő teljességük felismerésében?” Molnár Géza “Természet és ember – ember és Természet” (2000, 46) c. könyvében kimutatta, hogy a régi magyarság a 18. századig a Természettel együttműködő vízgazdálkodást folytatott. Ennek hatékonysága olyan mértékű volt, hogy a Kárpát-medence folyóinak halállománya feltűnően jobb volt, mint a többi európai országé. A külföldi látogatók vizeinkről azt írták, két rész vízből, egy rész halból állnak, mások fele-fele arányban osztják meg folyóink eme alkotórészeit. A kiemelkedő halgazdagság titka a fokgazdálkodás és az ivadékok elkülönítése. Ebben a természetes halgazdálkodásban a Természet nemhogy visszaszorult volna, mint Nyugaton, hanem egyenesen olyan páratlan gazdagságra tett szert, amelyre emberi közreműködés nélkül nem juthatott volna. Az ember tehát nem szükségszerűen csakis a Természet rovására gazdálkodhat. Fordítva: példák sora bizonyítja, hogy az átfogóbb, természeti összefüggésekben gondolkodás az igazi hatékonyság titka.

A természetes világrendben minden átfogóbb szerveződési szint közvetlenül kölcsönös mellérendeltségi viszonyban áll a szűkebb szerveződési szinttel. Az élet a magasabb szerveződést teszi az első helyre, de közvetlenül mellé teszi a létalapját. A magasabb szint elsőbbséget élvez, de ez az elsőbbség egyáltalán nem feltétlen, minden lépésben a létalaptól függ. Az élet törvényei szerint a magasabb szerveződési szint minden lépésben tartozik a felépítő szintek életét szolgálni. Ha éhesek vagyunk, ha sejtjeinknek táplálékra van szükségük, természet szerint törekszünk arra, hogy együnk. Csodálatos természeti összhang áll fenn a különböző szerveződési szintek között, olyan mértékben, hogy szinte teljes azonosságról beszélhetünk. Az életre alkalmas társadalom az élet természeti alapelvén épül föl. Az élő szervezetek rendkívüli hatékonyságának mintájára élő társadalmat, élő nemzeteket hozhatunk létre, egészséges, alulról jövő kezdeményezéssel, visszaszerezve az önrendelkezést egyéni, közösségi, nemzeti, európai szinten és az emberiség egésze részére. És ez nem a távoli jövő zenéje, lassan már kibontakozik az “élő gazdaság” világmozgalma (lásd pl. http://www.futurenet.org/23livingeconomy/discussguide23.htm).

/ Pszichológia

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom