A materializmus jelentőségéről

A materializmus jelentőségéről

Megjelenik: KAPU, 2001.09.

A TITOKFEJTŐ Körök tevékenységének szellemi alapjai

Grandpierre Attila:

A materializmus jelentőségéről

A materializmus, ahogy ezt képviselői egyre nyíltabban vállalják is, lényegében fizikalizmus, hiszen az anyagot a fizika tudománya vizsgálja. A materialista tudósok, filozófusok és az egyre inkább a hatásuk alá kerülő társadalom azonban, úgy tűnik, elmulasztotta meggondolni, miféle következményekkel jár egy ilyen szűk szakmai módszertan, ha világnézetté akarják általánosítani, és kivinni a laboratóriumokból, fizikai kutatóintézetekből a társadalomba. Ahhoz, hogy egy szűk szakmai kutatási alapelvet (ami persze a fizikusok körében távolról sem általánosan elfogadott!) kivigyünk a társadalomba, előbb képet kellett volna alkotni e sajátos “világ”-nézetről, különösen társadalmi következményeiről. A fizikáról azonban mindmáig nem alakítottak ki társadalmilag átlátható, mindenki számára világos képet. Pedig ez már általános iskolai szinten is könnyedén megtehető. Ha ugyanis a fizika egy tantárgy, olyan, mint a biológia, vagy a társadalomtudomány, akkor a fizika csak a világ egy részét, szeletét vizsgálja. Az is könnyen, első pillantásra felismerhető, melyik részét. Ha a társadalomtudomány a társadalmat, a biológia az élővilágot vizsgálja, akkor a fizika nem vizsgálhat mást, mint az élettelen jelenségvilágot. Ezzel az értelmezéssel tökéletesen egybevág a mindennapi szóhasználat. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára (1979) szerint “a fizika az a tudomány, amely az élettelen anyag alapvető tulajdonságaival, szerkezetével, mozgásának, alak-, térfogat-, és halmazállapotbeli változásainak törvényszerűségeivel foglalkozik.” Hogyan lehet az, hogy az élettelen, az élő és a társadalmi világ nyilvánvalóan, alapvetően különböző természete ellenére a társadalomban is a fizika törvényeit gondolják a materialisták érvényesnek? Hogyan gondolhatja bárki is komolyan, hogy az élettelen jelenségvilág törvényei a mérvadók az élővilágban és a társadalom életében? Hogyan képzelhető el az, hogy az egyéni szabad akarat és a társadalmi, erkölcsi felelősség az élettelen jelenségvilág mechanikai, külsődleges törvényeinek legyenek következményei? Mi lesz az emberi élet méltóságával, nemességével, hivatásával, ha egyszerűen a fizika törvényeire vezetik vissza őket? Hogyan gondoljuk el a Természet szépségét, a művészet megrendítő, lélekemelő erejét, a nemzet közösségi eszményeit – a fizika állapotfüggvényeivel értelmezve? Miféle következményekkel jár egy élettelenség-vallás, egy tudományos élettelenség-világnézet társadalmi elterjedése?

A materialista világnézet alapvetően azt jelenti, hogy az élet az élettelen anyagon alapszik, élettelen környezetben tenyészik, és így végső soron értelmetlen, múló, mellékes, átmeneti jelenség egy vele szemben közömbös, idegen környezetben. A materializmus így függetlenül híveinek vélekedéseitől, valójában törvényszerűen az emberi lélek épsége, teljessége ellen hat, az emberi élet nemes ügyét értelmetlenné beállító társadalmi sugallatokat erősíti, jelentős tényezője az egyén, a nemzet és az emberiség hivatása tagadásának, háttérbe szorításának, és így elősegítője az önmeghasonlásnak, az elidegenedésnek, a környezeti indíttatású elme- és ideg- és szervi betegségeknek, az öngyilkosság, a bűnözés terjedésének és a társadalom erkölcstelenné, embertelenné válásának.

Bármely világnézet mesterséges terjesztése óriási felelősséget jelent, és ez még sokkal inkább áll egy olyan életidegen, természetidegen és emberidegen világnézetre, mint a materializmus. A múltban akár egy részben megújult világnézet (lásd pl. reneszánsz, reformáció, felvilágosodás) társadalmi szintű jelentkezése is világkorszakváltásra, nem egyszer évszázadokon át tartó polgárháborúkra vezetett. A világnézet ugyanis nemcsak a tudományos kutatás alapja, de a társadalom fejlődési irányainak fő meghatározója, és központi szerepet játszik nemcsak a társadalom életében, hanem az egyének személyes életvezetésében is. Prohászka Lajos (1937) észrevette, hogy “éppen a világnézet kérdése az, amiben az oktatás összes kérdései összefutnak”.

Az élettelen anyag viszont lényegében más módon viselkedik, mint az élő szervezetek. Az élettelen anyag nem képes az élő szervezetekhez hasonlóan önmagát mozgásba hozni. A fizika legkisebb hatás elvének megfelelően a fizikai rendszerek előírt módon a fizikai egyensúly felé törekszenek. A hőtan második főtétele értelmében a zárt fizikai rendszerek szervezettsége sohasem nőhet. Teljes fizikai egyensúlyba élő szervezetek nem juthatnak, csakis haláluk, végleges mozgásképtelenségük esetén. Hogyan gondolható el akkor az a materialista tétel, hogy az élőlények fizikai rendszerek? Daniel Stoljar (2001) megfogalmazásában “a fizikalizmus az a tétel, hogy minden létező fizikai. Természetesen a fizikalisták nem tagadják, hogy a világ tartalmazhat sok elemet, amelyek első pillantásra nem tűnnek fizikainak – például a biológiai, pszichológiai, erkölcsi vagy társadalmi természetű elemek. Mégis ragaszkodnak ahhoz a követelményhez, hogy végső soron ezek az elemek is teljesen fizikaiak.” Csakhogy ha az élőlények, a lelki jelenségek, az erkölcs és a társadalom mind teljes egészükben fizikai természetűek, akkor ez azt jelenti, hogy a fizika törvényei irányítják az életet, lelkivilágunkat, erkölcsi mivoltunkat és társadalmi életünket? De ha ez így lenne, akkor tetteinkért nem mi magunk, hanem a fizika törvényei lennének felelősek! Nem lehet az ember egyszerűen egy bonyolult gép. Az ember nem robot. A robotok ugyanis nem maguk felelősek tetteikért, míg az ember igen. Emberi mivoltunk fizikai adottságokra leszűkítése így éppen emberi lényegünket tagadja. Miféle élet lenne az, amibe semmi beleszólásunk sincsen, mert minden lépésünket objektív, azaz tudatunktól független törvények irányítanának? Ez az élet nem élet! Miféle társadalom lenne az olyan, amiben senki sem felelős semmilyen tettéért? Az ilyen társadalomban nem működhetne a jog intézménye sem! Nem létezne a bűn jogi fogalma, nem lehetne senkit sem felelősségre vonni, a nyers erőszak uralkodását semmilyen elvi, jogi megfontolás, intézkedés nem korlátozhatná. Ez lenne a teljes liberalizmus, a neoliberalisták paradicsoma: az emberiség teljesen és véglegesen jogfosztottá válna, és rajtuk ideológiai alapon és ezt kiegészítve az erőszak-hatalom eszközeivel uralkodnának rajtuk a “hatalmasságok”. Félő, hogy a fizikalista elméletek kiagyalói a társadalmi jogrend végleges megdöntésének elméleti alapját készítik elő.

Erkölcsi jogrendünk azonban nem egy halálraítélt, elavult polgári csökevény. Erkölcsi jogrendünk olyan világtényen alapszik, amin minden materialista ideológia világnézeti, emberi, társadalmi szinten megbukik. Erkölcsi felelősségünk ugyanis azon az anyag létével legalábbis egyenrangú jelentőségű világtényen alapszik, hogy (legalábbis mindmáig) mi magunk mozgatjuk a testünket, mégpedig tudati (és mélytudati) vezérlés alapján! Vajon hogy kerülheti el ez a nyilvánvaló alaptény a materialista tudósok, filozófusok tízezreinek figyelmét? Ha akarom, felemelem karomat! Gondolatommal, elhatározásommal képes vagyok egy parányi agyi áramkört kigyújtani, mégpedig értelmileg ellenőrizhető, sőt, értelmileg irányított módon! Nem kerül különösebb fáradságba, részletekbe menő, körülményes fáradozásba, hogy karomat fölemeljem. Csak egy gondolat, és hopp! Karom a magasba repül! Mi röpítette föl? Kétségkívül ebben a kezdeményező fél: a gondolat! Az emberi akarat! Emberi képességünk, hogy távlatokban is átlássuk életünket, és belső szuverenitásunk, teljes emberi méltóságunk alapján cselekedhessünk! Akkor vagyunk emberek, ha saját magunk, saját értelmünk irányítja sorsunkat! Ha végső soron a mi emberi akaratunk jut érvényre a körülmények hatalmával szemben! Egész emberi világunk olyannyira alapvetően épül erre az emberi világtényre, cselekvésünk tudati irányítására, hogy enélkül a társadalmi élet tökéletesen megbénulna. Ha – ne adj Isten! – valami tudatmanipuláló, tudatgátló fegyvert vetnének be az emberiség ellen, akkor egy ember sem lenne képes másnap reggel munkába menni, nem lenne képes felkelni, megreggelizni, megetetni gyermekeit, és munkába menni. Az élet leállna, megdermedne, és csak azok tudnának mozogni, akik védőberendezést viselnek a tudatgátló fegyver ellen. Gyermekeink, szeretteink vergődését tehetetlenül kéne végignézzük: minden eddigi fegyvernél pusztítóbb fegyverről van itt szó! Még rosszabb lenne a helyzet, ha az így tehetetlenné vált embereket hipnotizőrök indítanák munkába, hipnotizőrök parancsolnák meg, mikor mit tegyünk…minden eddigi rabszolgaságnál szégyenteljesebb és világmegcsúfolóbb rabszolgaság lenne ez. Egy ilyen világ kettős világ lenne: egy materialista világ az alávetett népnek: a termelőknek, az építőknek, és egy kibernetikus világ, egy valójában a materializmust csakis másokra kötelezőnek tevő, és ezáltal saját hatalmának kiépítésére felhasználó, tudatmanipuláló, tudatirányító központ a kiválasztottaknak, akik egyetlen feladata az irányítás és a haszon lefölözése. Ebben a kettős világban kettős mérce lenne érvényben: egy a robotnak tekintett “alnépnek”, a materialistává züllesztett emberiségnek, és egy a materializmus terjesztését jó üzletnek tekintő kibernetikus kasztnak. Társadalmi jogrendünknek gondoskodnia kell egy ilyen életveszélyt jelentő lehetőség fenyegető hatásának kivédéséről, mindannyiunk emberi méltóságának biztosításáról! A társadalmi jogrend emberi mivoltunk eszmeiségének foglalata, gyakorlati érvényre juttatásának legfőbb társadalmi biztosítéka. A társadalmi erkölcs elleni modern támadások akadálytalan érvényesülésétől jogfilozófiánk megújulása védhet csak meg bennünket. Erkölcsi világrendünk a természeti világrend emberi folytatása. Alkotmányunk rendelkezik emberi méltóságunk sérthetetlenségéről. Valójában azonban a közvetett fenyegetés a materializmus uralkodó világnézetté válásával egyre jobban terjed, és készíti elő a talajt egy minden eddiginél embertelenebb világ törvényesítéséhez. Alkotmányunknak tehát meg kell találnia azt a jogi formulát, ami érvényesíteni képes az emberi méltóság hosszú távú védelmét a mai társadalomban és a közeljövő viszonyai között is!

Valójában a materialista társadalomelméletek egyike sem vezeti végig fizikalista felfogását következetesen végig, a robot-társadalom elméletéig. Így például a hazánkban a szovjet megszállás óta pusztító marxizmus társadalomelméletében az anyagi fogalma “az anyagi javak termelési módja”, az “anyagi adottságok és folyamatok”, ami kétségtelen szakítást jelent a fizikai anyagfogalommal, ami ugyanis “az élettelen jelenségvilágot hordozó metafizikai valóság”. Amíg a fizikában az anyag alapvalóságot jelent, a társadalomban az anyagi inkább már jelzőként szerepel, csak kapcsolódik a társadalmi jelenségekhez. Mivel a materializmus lényegében más anyagfogalmat alkalmaz a fizikai és a társadalmi színtéren, ezért a materializmus nem tekinthető alapjaiban következetes, egytényezős gondolkodási rendszernek. A materializmus ezzel az ugrással, az anyagfogalom lényegi átértékelésével hallgatólagosan elismeri a világ többlényegűségét, de eközben magát továbbra is egylényegűnek igyekszik feltüntetni. Ebben az “átértékelésben”, rugalmas értelmezésben a materializmus radikálisan eltér az egzakt tudományosságról. Az egzaktság követelménye ugyanis éppen abban áll, hogy egyértelmű, világos, pontos és szabatos módon adja meg és alkalmazza alapfogalmait. Az egzaktság követelménye nem engedi meg, hogy önkényesség érvényesüljön a jelenségek megismerésében és értelmezésében. A materialista társadalomelméletnek tehát csak egyetlen egzakt lehetősége létezik: és ez a fizikai alapú társadalomelmélet. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a fizika alkalmazásával nem tudjuk megvalósítani a legkisebb mértékű társadalmi előrelátást sem. Ez a tény pedig azt mutatja, hogy az egyetlen egzakt materialista társadalomelmélet történetesen éppen teljesen használhatatlan.

Richard Lewontin, a Harvard Egyetem marxista világnézetű genetika professzora így nyilatkozott: “Mi a (materialista) tudomány oldalára állunk dacára néhány konstrukciója kétségtelen abszurditásának, dacára annak, hogy kudarcot vall az egészségre és az életre vonatkozó sok extravagáns ígéretében, mert a materializmus iránti elkötelezettségünk minden más szempontot megelőz. Nem az a helyzet, hogy a tudomány módszerei és intézményei valahogyan meggyőznek bennünket hogy elfogadjuk a jelenségvilág materialista magyarázatát, hanem épp ellenkezőleg, a mi a priori ragaszkodásunk az anyagi oksághoz az, ami arra kényszerít bennünket, hogy olyan vizsgálati módszereket és fogalomkészletet hozzunk létre, amely materialista magyarázatra vezet, nem számít mennyire ellentmond ez intuíciónknak, nem számít mennyire misztikus ez a be nem avatottaknak.” Johnson (1997) megjegyzi, hogy a tudományos materialisták számára a materializmus az első, a tudomány csak ezután jöhet. Ez a minden tapasztalatot és érvelést megelőző, “a priori” elkötelezettség a materializmus mellett egyfajta vallási dogmatizmusra emlékeztet, ami a tudományban sem vezethet egészségesen kiegyensúlyozott szemléletre. A tudománynak nem a materializmus, hanem az igazság, a szűkebb és az átfogóbb igazságok feltárása iránt kellene inkább “a priori” elkötelezettséget tanúsítani.

A fogyasztói társadalom egyre inkább hasonlítani kezd a tudatgátló fegyver hatása alá került társadalom riasztó képéhez. Azzal a különbséggel, hogy a mai fogyasztói társadalomban az egyéni akarat még nincs teljesen lebénítva, csak éppen olyan mélytudati, mechanikus irányítás alá helyeződött, amit külső impulzusok irányítanak: vásárlási szokások, külsődleges elvárások, fogyasztói, anyagias világszemlélet, és ezzel egy olyan fordított értékrend, amiben a társadalmi siker, a megszerzett pénz és hatalom lassan minden emberi szempont fölé kerekedik. David Riesman “A magányos tömeg” (1973) c. könyvében részletesen leírta, hogy a modern társadalomban az emberek túlnyomó része külső irányítás alá került, egy külső iránytű szerint alakítja életét. Vajon milyen szerepe van a materializmus társadalmi normaként elterjedésének abban, hogy ez az embertelen állapot kialakult? Riesman szerint a modern társadalom öt fő emberformáló tényezője: 1.) a modern technológia, 2.) a modern tudomány, 3.) a modern gazdasági szervezet, 4.) a modern ideológia és 5.) a pártszervezet. Más szóval: a materializmus a modern társadalom elméleti-ideológia alapja, a modern társadalom materialista berendezkedését legalizáló legfőbb tényező.

A materializmus egyes emberek és embercsoportok egyes élethelyzetekben tanúsított szemléletéből nőtt ki a nyugati civilizáció kialakulásával eleinte vegyes, majd egyre határozottabban élettelenség-szemléletű világnézetté. A 19. században a mechanikus világkép sikereinek hatására a sikerre áhítozó filozófusok és tudósok tették a materialista tudományos módszert ennél sokkal többé, azzá, amire sohasem volt való: egyetemes megközelítéssé, világnézetté. A huszadik század végére a materialista világnézet állítólag uralkodóvá vált (Moser, Trout 1995). Érdekes, hogy az Új Brit Enciklopédia 1989-es kiadásában még azt írja: “talán a materializmus még mindig kisebbségben van”. Összevetve a két értékelést, azt kéne gondoljuk, hogy 1989 és 1995 között a materializmus kisebbsége uralkodóvá vált? Ezt a vélekedést látszik megerősíteni Vitzthum (1996), aki azt állítja: “ma a professzionális filozófusok többsége, legalábbis az angolul beszélő világban, a materializmus egyik vagy másik fajtájával azonosítja magát”. Közvélemény-kutatási eredmények szerint azonban a materializmus szigorú formáját az amerikaiak mindössze 10 százaléka fogadja el (Johnson, 1997). A két eltérő értékelés akkor egyeztethető össze, ha ez a materialista tíz százalék magába foglalja a filozófusokat, az értelmiséget, az egyetemi, akadémiai, a szellemi életet uraló réteget. Ezért úgy tűnik, ez a réteg megszerezte magának a materializmus átadásának és terjesztésének kiváltságát, monopóliumát, és ezzel képessé válik a kisebbség uralmának biztosítására a többség felett. Nem maradhat egyetlen társadalom sem védtelen ezzel a társadalom agyközpontját támadó világnézettel szemben! Sürgető társadalmi feladat a világnézetek összehasonlító elemzése, és a társadalmi céloknak valóban megfelelő világnézet kidolgozása, intézményesítése, oktatási-nevelési rendszerünk egészének vérkeringésébe bekapcsolása!

Nálunk Magyarországon a materializmus befolyása társadalmunk életére jelentéktelen volt egészen a 2. világháborút követő szovjet megszállásig. A magyarországi kultúra világraszóló eredményekkel járult hozzá az emberiség kultúrájához, amit magyar Nobel-díjasok egész serege is jelzett. A 42 éves szovjet megszállást követően azonban a materializmus idegen hatalmi erővel kialakított pozíciói nem gyengültek meg, a rendszerváltást nem követte világnézeti megújulás. A rendszerváltó párt nem tekintette fontosnak a világnézeti lezüllés állapotának megtisztítását, és így átadta a kezdeményezést a marxista, materialista köröknek. 1993-ban alkotmánybírósági határozat mondta ki az állami oktatás világnézeti semlegességét. Ez a felfogás jelent meg az 1993-as oktatási törvényben is. A világnézetileg el nem kötelezett oktatásból azonban tételesen csak annyit emeltek ki, hogy az iskola díszítése, az iskolai ünnepségek rendje nem utalhat semmiféle világnézetre. Ez a világnézeti semlegességi követelmény azonban igencsak furcsa, ha meggondoljuk, hogy a világnézetek egy-egy korszak egészére jellemzőek. A világnézeti semlegesség igénye ebből a szempontból nem más, mint a létünk alapjául szolgáló szellemi folytonosság teljes fegyverletételének követelménye a mai, pillanatnyi hatalmi viszonyok diktálta szellemiség előtt. 1990 és 1993 között az állami oktatás világnézeti semlegességének álláspontját az akkori ellenzék, az önkormányzatok és a szakszervezetek képviselték, a kormányzat és az ún. “történeti” egyházak elutasították (Nagy Péter Tibor, 1997). A gyakorlatban azonban a világnézeti semlegesség elve jórészt az iskolai ünnepségek díszítésekor válik szemponttá, a mindennapi oktatás kereteiben pedig érvényre jut a lélek-és eszmepusztító materializmus. Ha a nevelés és az oktatás összes kérdése a világnézetben fut össze, akkor a világnézeti semlegesség az oktatás és a nevelés alapjának megszüntetésére irányuló követeléssel egyértelmű. Vajon nem lenne ésszerűbb kiállni sorsunk, értékeink mellett, és vállalni a világnézeti kérdésekben az állásfoglalás kockázatát ahelyett, hogy nemzedékek sorára vonatkozóan elodázzuk a döntést, vagy ahogy ma történik, kötelezővé tesszük az állásfoglalás tiltását a semlegesség álcájában? Azt hiszem, nem lenne szabad más alapra helyezkedni, mint vállalni sorsunkat, országunkat, nemzetünket és nemzeti hagyományainkat, az általános emberi értékeket, eszményeket, és ezt a nemzeti hagyományon és szellemi folytonosságon alapuló világszemléletet tenni meg természetes világszemléletünk alapjául az iskolai oktatás-nevelésben is a hatalmi, anyagi tényezők kezére játszó materializmus helyett. A mai materialista tudásmonopóliumnál még az is jobb lenne, ha legalább szembesítenénk a hagyományos kultúra világnézetét a modern, materialista világnézettel! De az a felelősség, amit utódaink nevelése, oktatása megkövetel, ennél alapvetőbb munkát tűz ki célul: oktatásunk, tankönyveink és nevelési rendszerünk nemzeti és az emberiség egész kultúráján alapuló megújítását, amiben a materialista szemlélet ismertetése csak a megfelelő helyeken kapna hangsúlyt.

Kevéssé ismert, de rendkívül figyelemre méltó, hogy az angolszász filozófia megalapozója, Hobbes (Leviatán, 1651) a politikát és a pszichológiát is a fizika tudományából levezethetőnek tartotta. Hobbes felfogásában “az élet nem más, mint a végtagok mozgása, így az automaták (önmozgatók) mesterséges életet élnek. Az Állam valójában mesterségesen létrehozott alkotás, valójában mesterségesen létrehozott ember, Leviatán. A korlátlan uralom – mesterséges lélek” (Russell, 1994). Ha meggondoljuk, nemcsak megdöbbentően embertelen, gyilkos nézet ez, de egyben lényegében valótlan, sőt a történelmi tévedések sorában is messze áll a valóságtól. Nemcsak Hobbes korában, de ma is elképzelhetetlen, hogy bármely lélektani probléma kezeléséhez ne szakorvoshoz, pszichológushoz, hanem elméleti fizikushoz és számításaihoz küldjük gyermekünket, szeretteinket. Ha valaki erre alapozná pénzkereső tevékenységét, ma is olyan közveszélyes lenne, amitől törvényekkel kellene megvédenie magát a társadalomnak. Nem is szólva attól a még veszélyesebb felfogástól, amely az emberekben puszta munkaerőt, haszonállatot, beszélő szerszámot vagy ágyútölteléket lát. Az ilyen nézetek társadalmilag jóval veszélyesebbek, de mivel a modern társadalmakban sajnos uralomra jutottak, a felelősségre vonás mindmáig elmaradt.

Nem általánosan ismert, hogy a világ egyik első modern tudományos társasága, a brit Royal Society (Királyi Társaság) az 1600-as években ennek a materialista programnak végrehajtására alakult meg! Henry Oldenburg, a társaság első titkára, így írja ezt le Spinozának írt levelében: “Filozófiai Társaságunkban szabad folyást engedünk, amennyire csak erőink engedik, a szorgalmas kísérletezésnek és megfigyeléseknek, sok időt szánunk a Mechanikai (Géptani) Művészetek Története előkészítésének, mivel biztosan érezzük, hogy a dolgok formái és minőségei legjobban a Mechanika törvényeivel magyarázhatók, és hogy a Természet minden hatását mozgás, alak, szerkezet, és ezek kombinációja hozza létre.” A közgazdász Malthus (1776-1843) ebben a szellemben tevékenykedett, amikor kifejtette, hogy “Az Ember egy tehetetlen tömeg, ami csak akkor jön működésbe, ha külső erő erre kényszeríti”. Darwin ennek szellemében írta 1856-ban: “Milyen könyvet írhatna az ördög káplánja a természet otromba, könnyelmű, kétbalkezes, alantas és irtózatosan kegyetlen működéséről!”, majd 1858-ban: “Az egész természet háborúban áll, az egyik szervezet a másikkal, vagy a környező természettel.” Freud ennek szellemében tartotta a “tudatalattit” mechanikai erőnek. Dawkins (1976) ennek szellemében tartja az élőlényeket a gének önző és kíméletlen versenye eszközének. A természet a mai egyetemes tudományos világnézet szerint vak erők színtere, amiben minden élőlényt az élettelen világ külső erői mozgatnak. Így “sikerült” az élet fölötti irányítást ráruházni az élettelennek, vaknak és értelmetlennek beállított külvilágra.

Szabó László Zoltán (2001) észrevette, hogy a magyar baloldali értelmiség világképe eszmetörténetének kezdetétől a mai napig mereven elzárkózott minden olyan kísérlettől, amely nem materiális (anyagi) alapon magyarázta a világot. Megállapította, hogy szükségeltetik egy olyan világkép kidolgozása, amely a magyar történelmi hagyományok ápolására és megőrzésére, és a magyarság erejének, egységének és nagyságának biztosítására hivatott. Mindez a társadalom többségének értékrendjét szolgáló olyan magyar polgári értelmiség feladata kell legyen, ami sikeresen képes szembeszállni a globalizáció totalizáló tendenciáival. A magyar államiság fogalma csakis ebben a távlatban értelmezhető. A magyarság fennmaradása, az emberek életének emberi értelemmel való megtöltése minden egyes embertől megköveteli a társadalom életéhez, sorsához való alkotó hozzájárulást. Nemzeti öntevékenységre van szükség, hogy közösségi létünk legfőbb biztosítékát, a magyar államot közösségi eszményeink leghatékonyabb védelmezőjévé tehessük. Nem materialista filozófiára van szükségünk, hiszen az ember nem a tárgyak sorsának igazgatására született! Az embernek elsősorban egyéni életvezetési és közösségi, nemzeti életvezetési világlátásra van szüksége. Az emberiség a társadalomalkotásra született és hivatott, és ezért a filozófia valós első feladata a társadalomalkotás és a társadalomfejlesztés, a nemzeti kultúra és gazdaság védelme és megerősítése kell legyen. Alkotmányunknak biztosítania kell a védelmet a materializmus társadalom-uraló tendenciáinak gáttalan elhatalmasodásától.

Irodalomjegyzék:

A Magyar Nyelv Értelmező Szótára, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2. Kötet, 1979, 830.

Dawkins, R.: Az önző gén. Gondolat, Budapest, 1986.

Johnson, P. E.: The Unraveling of Scientific Materialism. 1997, First Things, the Journal of

Religion and Public Life, 77, November 1977, 22-25 (a világhálón is elérhető).

Lewontin, Richard, in the New York Review of Books, 1997 January 9.

Nagy Péter Tibor, Pedagógiai Lexikon, Keraban Könyvkiadó, főszerk. Báthory Zoltán, Falus

Iván, 1997, “világnézetileg el nem kötelezett oktatás” címszó, III. kötet, 639.

Moser, P. K. and Trout, J. D.: Contemporary Materialism. A reader. Routledge, London and

New York, 1995.

Prohászka Lajos: Az oktatás elmélete, Budapest, 1937

Riesman, David: A magányos tömeg. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973.

Russell, B.: A nyugati filozófia története, Göncöl Kiadó, 1994, 458.

Stoljar, Daniel: Physicalism. Stanford Encyclopedia of Philosophy, 2001, elérhető a világhálón.

Szabó László Zoltán: A magyar államiság fogalmáról. Magyar Nemzet, 2001-09-08, 6. o.

The New Encyclopedia Britannica, 15th ed., Vol. 25, 630.

Vitzthum, R. C.: Philosophical Materialism, Modern Library, 1996, elérhető a világhálón.

/ Titokfejtö VHK-kör

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom