Megjelent: Elixír, 2001/06

Életvezetés

Sorskérdések

lakosságbarát gondolkodókör

VILÁGlátásunk alapjai

Az új évezred új kihívások elé állít bennünket. Hogy meg tudjunk felelni önmagunknak és a kihívásoknak, életvezetésünket életünk egészének távlatában kell szemlélnünk. Életvezetésünket pedig, akármilyen is, gondolatvezetésünk határozza meg. Gondolatvezetésünk pedig világlátásunktól függ. Életünk legfontosabb döntéseit alapvetően az határozza meg, hogyan is látjuk a világot. Ha életvezetésünket meg akarjuk erősíteni, világlátásunk alapjait kell tisztán lássuk magunk előtt.

Életünk emberi méltósága abban áll, hogy képesek vagyunk átlátni döntéseinket, legbelsőbb természetünknek megfelelően, és döntéseinket érvényre is juttatjuk. Világos, hogy a kisebb ügyekben könnyebb megfelelően tájékozódnunk. De az igazi, lényegi kérdés: hogyan állunk helyt az életünk egészére szóló döntésekben? Életünk egészének épségéről, egész-ségéről hogyan tudunk gondoskodni? Ez már sokkal nehezebb, mert éppen ebben a legfontosabb kérdésben a mai fogyasztói társadalom egyre inkább magára hagyja az embert, sőt egyre inkább el akar téríteni bennünket a valóban önálló döntéstől, helyettünk akar dönteni. Ha ebbe belenyugszunk, ha hagyjuk, hogy a tévéből áradó szemlélet rátelepedjen gondolkodásunkra, elveszítjük emberi tartásunkat, kiszolgáltatottá válunk. De nemcsak saját életünkről van itt szó: ha átvesszük a fogyasztói szemléletet, kiürülünk, és hosszabb távon elveszítjük képességünket, hogy értelmesen gondoskodhassunk magunkról, sorsunkról, szeretteinkről és utódaink sorsáról. Ezért mindannyiunknak cselekednünk kell, át kell gondoljuk, mit tehetünk!

Sorsunk önálló alakításához önismeretre és helyzetfelismerésre van szükségünk. A helyzetfelismerés távlatai, alapjai a társadalom-ismeretig, a természet-ismeretig, a világ-ismeretig nyúlnak. Az Én és a külvilág: az Én és a nem-ÉN, a hullám és az óceán. Legbelsőbb, legszemélyesebb Én-ünk a világ egy helyi központja, elő-örse, látóközpontja, szeme. Önismeretünket és világismeretünket az Énünkből áradó világlátás teszi lehetővé. A régi magyaroknál a LÁTÁS szó a belső világérzékelés kifejlett, önálló formáját jelentette. Mindannyian képesek vagyunk világlátásra, hiszen mindannyiunk gondolatai a belső érzékelésen alapulnak. Belső érzékelés nélkül gondolataink se fejlődhetnének alkotó módon, annyira, hogy ha teljesen ki tudnánk kapcsolni belső érzékelésünket, beszédünk is gépiessé válna. Belső érzékelésünk adja gondolatunk röptének szárnyát, alakító erejét. Belső érzékelésünk akkor válik a felszínes, pusztán elfogadó szemléletet levető LÁTÁS-sá, ha gondolatunk erőforrásai, szárnyai nemcsak a felszín közvetlen közeléig, hanem belső világunk mélyebb, élettelibb, elevenebb, elemi erőkkel feltöltött tartományáig érnek el. Ha belső látásunkat kiterjesztjük életerőnk magjáig, akkor életünk eljut saját forrásáig, és ennek erejétől feltöltődve magasra felível, bevilágítja fényével, hol állunk, mit kell tennünk, és értelmünk mellé áll életerőnk egésze. Világlátásunkat így tehetjük személyes életakaratunk gondolati kiteljesedésévé, ha meglátjuk a létező valóság mögött azt a világot is, aminek lennie kell. Olyan fény gyullad ki ekkor bennünk, amit az életerő táplál, az élet szenvedélyes szerelmének tüze.

A látás, a belső érzékelés különféle módokon valósulhat meg. A világnézet kötött, az adottságokhoz, a készhez tapad, megmarad a felszínen: felszínes látást, nézetet ad. A világlátás ennél sokkal többre képes: a világot, a kész adottságokat előkészítő, alakító mélyebb erőt is képes meglátni. Életvezetésünk, életfontosságú döntési képességünk világfelfogásunkon alapszik. Így életünk legfőbb kérdéseiben világszemléletünk alapján döntünk. De hogyan alakul ki világszemléletünk? Erre egyre inkább a mai közvélemény-formáló erők formálnak igényt. És mivel ezek egyre inkább üzleti célokat szolgálnak, vagyis hogy mások a mi rovásunkra járjanak jól, ezt nem fogadhatjuk el minden további nélkül. Nem mondhatunk le arról, hogy látásmódunkat magunk ellenőrizhessük, hogy életünk szuverén, önálló maradhasson.

Így aztán a mai világállapotok legelső és legszélesebb frontján a fogyasztói látásmód elménkbe ültetéséért indítottak hadjáratot a haszon-szerzésre berendezkedett üzleti körök. Jól tudják, hogy világfelfogásunkon dől el a világ sorsa, mert ebből fakadnak majd a tettek. Nekünk is tudnunk kell, hogy itt dől el a világ sorsa, gondolatvezetésünkön, szellemi erőnkön. Azon múlik a világ sorsa, képesek vagyunk-e meglátni legbelsőbb életerőnkben a Természet legnemesebb akaratát, szellemiségünk kibontakoztatásának vágyát. Itt dől el a világ sorsa, legbensőbb érzéseink szem előtt tartásán vagy szem elől tévesztésén, azon, hogy feladjuk-e legjobb, legnemesebb, legemberibb vágyainkat a tévé kínálta kényelemért és unalomért. Itt dől el a világ sorsa, szívünkben és agyunkban, mégpedig azon, hogy képesek vagyunk-e szellemünket, eredeti látásunkat és látásmódunkat megvédeni. Hogyan lehetünk erre képesek? Ehhez meg kell látnunk, miféle tényezők határozzák meg látásmódunkat, szemléletünket. Rá kell jöjjünk, kik is vagyunk, mi a legmélyebb természetünk. És ha legmélyebb természetünkben a Természet szülöttei vagyunk – hiszen szülőink szüleinek sorában a legelső maga a Természet -, akkor önmagunk lényegének megismeréséhez a Természet lényegét kell megismernünk.

Nem elég a készre gyártott világnézeteket engedelmesen fogyasztani. A mai köztudatba ültetett világnézet egy kész, kidolgozott, megmerevedett, ellaposított “nézet”. A világnézet lepréselt, felszínes nézetek gyűjteménye. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy minden elénk tálalt hírt, sugallatot válogatás és kritika nélkül elhigyjünk. Hiszen így végül puszta bábokká változunk, olyan bábbá, amiből kiköltözött, elhalt eredeti lakója. Hogy ne haljunk el elevenen, minden nap törődnünk kell értelmünkkel. Nemcsak fizikai mosdásra van szükség naponta, de még inkább szellemi mosdásra, szellemi tisaztálkodásra. Ha meglátjuk a fogyasztói világnézet felszíne mögötti lényegét, felszabadulhatunk nyomasztó súlyától. Vizsgáljuk meg, mi köti meg a mai világnézeteket, milyen feltevéseken alapszanak!

Ne dőljünk be annak a többszáz éves hamis látszatnak se, hogy nekünk a materializmus és az idealizmus között kell választanunk. Az sem igaz, hogy ez a választás ízlés és egyéni alkat kérdése. Új szemponttal lépünk fel: az élet igazának meglátása, a lényeglátás igényével. Lényeglátást kell kialakítani. Mindannyian tudjuk, hogy képesek vagyunk meglátni, mi vesz körül bennünket, képesek vagyunk biztonságosan tájékozódni az utcán, a természetben. De ugyanígy képesnek kell lennünk arra is, hogy önállóan tájékozódjunk életünk alapkérdéseiben, az önismeretben és a világismeretben. A nézet az, amit egy festő megfestett, amit a tévé mutat: a kész kép nézete. A látás más. A látás az alakulóban levő világ alakító erőinek érzékelése. A látás az igazság önálló meglátásának képessége. Ezt a látást pedig a gondolkodás keretei, viszonyai, alapjai gyújtják ki. Minden gondolkodás erejét, látásának mélységét a valóság alapjaival törvényszerűen kialakított kapcsolataiból nyeri. A gondolkodást és a gondolkodás kereteit is ugyanis nem valami önkényes, tetszőleges cselekvés, hanem kikerülhetetlenül a világ felfogásának, érzékelésének lehetséges módjai, alapviszonyai határozzák meg. A Világegyetem alapkérdéseiben tudatunk alapviszonyai is kifejeződnek. Ezek az alapviszonyok a Világegyetem fogalmának lehetséges felfogási módjai, amelyek alig néhány alapváltozatot jelentenek, és így feltérképezhetők. Az így nyert térkép megvilágítja az Embert és a Világegyetemet, az Ember és a Világegyetem kapcsolatát, sorsát, és így lehetővé teszi az emberiség gondolkodási rendszereinek lényegi megragadását. Egy hasonlattal: a ma emberének gondolkodását iparosították, előírt keretekbe terelték, olyan lett, mint az autósztrádák forgalma: a legtöbb ember a legforgalmasabb útvonalakat használja. De ez csak kényelmi szempont, mert minden kész útvonal a felszínen visz. És a kényelmi szempontok elsődlegessége a kényelmet biztosítók szempontjaihoz történő feltétlen alkalmazkodást jelent. Ha térben is tájékozódni akarunk, meg kell lássuk, mi van a felszín alatt, és felett! Gondolataink szárnyalásához nem előre kész utakra, hanem tájékozódó képességre van szükségünk. Akkor fogunk térben is látni, ha elszakadunk a beidegzett, felszínes nézetektől, és belső életünk mélységével vetjük össze a világot.

Gondolkodásunkat, életvezetésünket végső soron éppen a Világegyetemmel kialakított kapcsolatunk határozza meg. A Világegyetem az a végső pont, ahol a gondolkodás egyedül képes megvetni lábát. Ahogy a növény sorsa is a magban dől el, attól függ, diófa vagy ördögszekér lesz belőle, úgy a gondolkodás is csak akkor talál magára, ha a megfelelő talajig elhatol, ha saját létadó tényezőjétől kéri és kapja a növekedéséhez szükséges erőt. Vegyünk egy példát. Ahhoz, hogy egy fa-darabról eldöntsük, micsoda is tulajdonképpen, ismernünk kell, miféle egészhez tartozik, milyen létkörben játszik fontos szerepet. Így egy fadarab lehet egy játékszer is, de lehet egy bonyolult gép, pl. egy vízimalom része mint fogaskerék, vagy lehet egy élő fatörzs életfontosságú része, függően attól, hogy milyen összefüggésben áll környezetével. Az ember lényegét ugyanígy életének összefüggései, életének színtere határozza meg. Ha az ember úgy él, mint egy bábu, sodródik, kallódik, életét éppen csak fenntartja, akkor tárgy-szerű életet él. Ha fontos munkát végez egy általa ismeretlen cél felé haladó társadalomban, akkor a társadalom fogaskerekeként él dologi jellegű életet. Ha viszont érdeklődik saját összefüggései iránt, ha szellemét nem hagyja letompítani, és a társadalom, a világ lényegi kérdéseinek meglátására irányítja, akkor emberhez méltó életet élhet. Csak ekkor kapcsolódhat be a nemzet, a Természet, a Világegyetem létkörébe önálló, társadalmi-természeti-kozmikus élőlényként. Végső soron személyesen mi magunk szabjuk meg emberi életünk természetét, és döntésünk függvénye, hogy élettelen tárgyként, egy általunk ismeretlen cél számára hasznos tárgyként vagy emberi lényegünknek megfelelő élőlényként éljük életünket. Nem lehet mellébeszélni: az ember lényegének tisztán látásához a társadalom, a Természet és a Világegyetem szellemi és gyakorlati célját kell megismernünk. Ha a társadalom ezeket homályban tartja, akkor emberi lényegünket igyekszik lenyesni, megcsonkítani. Akkor pedig nekünk magunknak kell ezeket a kérdéseket feltárnunk, és egy új, élet, Természet- és Világegyetem-központú társadalmat felépítenünk.

A mai világ olyan szemléletet igyekszik ránk kényszeríteni, amiben minden készen adott, és a mi gondolkodásunk állítólag nem is irányulhat másra, mint e késznek mutatott adottságok elfogadására és a hozzájuk alkalmazkodásra (ilyenek pl. a pragmatizmus, a materializmus). A valóság alakításának előjogát pedig a társadalom hatalmasságai fenntartják maguknak. És ez az általuk alakított világ sem az iskolában, sem a munkahelyen nem tűri az átfogó igazság-keresést, az önálló gondolkodást, főleg, ha ez a lényegre irányul. Ha meg akarjuk védeni magunkat, önállóságunkat, egykori eszményeinket, családunk és szeretteink emberségét, emberi méltóságát, meg kell védenünk eszményeinket, szellemi önállóságunkat, életünk nemességét, jobbra, különbre törekvését. Hogy magunkra és egymásra találhassunk, fejlesztenünk kell együttműködésünket. És ebben nem vagyunk egyedül. Mindannyian ugyanerre a sorsra vagyunk hivatottak. Természet szerint erre hivatott a nemzeti lét, a nemzeti kultúra. Együtt még a nemzet újjászületésére, egy Új Reformkorra is vállalkozhatunk.

Hogy meglássuk saját sorsunk végső természeti alapjainak távlatait, először a Világegyetem fogalmát kell megvizsgálnunk. Tulajdonképpen mit értünk a Világegyetem fogalma alatt? A Világegyetem minden, ami létezik, együtt? A Világegyetem a Mindenség? Vagy: a Világegyetem minden anyagi együtt? Vagy: a Világegyetem az örök ideák evilági árnyéka? Vagy: a Világegyetem az Isten egy parányi alkotása? Vagy: a Világegyetem érzésvilágunk törvénnyé vált hullámverése? Vagy: a Világegyetem a teremtő varázserő önmagát elvarázsolt tetszhalottja?

Sorozatunk folytatásáig is várom a válaszokat, az élet egészét érintő legfontosabb kérdésekről várom a beszámolókat, javaslatokat:

Dr. Grandpierre Attila

A fizikai tudományok kandidátusa