Az új biológia

Az új biológia

Megjelenik: Harmadik Szem-2000-július

Tudományfilozófia Új Tudomány

Természetbölcselet

Az új biológia

Mindmáig nem ismerjük kellően, miféle erők alakítják életünk kereteit, hogyan alakult ki az a materialista világszemlélet, ami a köztudatra egyre inkább rátelepszik. A köztudat pedig személyes életünkben, életvezetésünkben is fontos szerepet játszik, hiszen társas lények vagyunk. Személyes életünk sorskérdése, mit kezdünk életünkkel, és ehhez tudnunk kell, mi magának az életnek az akarata. Ehhez ad segítséget ez a cikk-sorozat.

Bár a mai életfelfogás leszűkült a gyakorlati, közvetlen teendőkre, nem kell feltétlenül bedőlnünk ennek a felületes, egyre terjedő szokásnak. Életünk akar tőlünk valamit, és nem helyes, ha életünk akaratára csak rendkívüli helyzetekben, válságos időszakokban figyelünk – hiszen olyankor a válság megoldása a legelső, közvetlen feladat, és életünk egészének értelemszerű alakítása rendszeres, kitartó, közel mindennapos erőfeszítést igényel. Ehhez pedig világos és biztos alapokra van szükségünk. Tudnunk kell, mi is az élet? Mi az élet lényege? Vajon az élet tudománya, a biológia önálló lényegű tudomány, vagy egyszerűen csak a fizika egyik mellékterülete, ahogy azt gyakran állítják?

Nem általánosan ismert, hogy az angolszász filozófia megalapozója, Hobbes a politikát és a pszichológiát is a fizika tudományából levezethetőnek tartotta. És mivel a fizika az élettelen anyag tudománya, ezzel tulajdonképpen azt a materialista álláspontot dolgozta ki, ami szerint az ember puszta gép, ami szerint az ember csak technikai, üzleti, anyagi szempontból értékelhető. Ha meggondoljuk, nemcsak megdöbbentően embertelen, gyilkos nézet ez, de egyben lényegében valótlan, sőt a történelmi tévedések sorában is ritka messze áll a valóságtól. Nemcsak Hobbes korában, de ma is elképzelhetetlen, hogy bármely lélektani probléma kezeléséhez ne szakorvoshoz, pszichológushoz, hanem elméleti fizikushoz és számításaihoz küldjük gyermekünket, szeretteinket. Ha valaki erre alapozná pénzkereső tevékenységét, ma is olyan közveszélyes lenne, amitől törvényekkel védené meg magát a társadalom. Nem is szólva a még veszélyesebb felfogástól, ami az emberekben puszta munkaerőt, vagy ágyútölteléket lát. Az ilyen nézetek társadalmilag jóval veszélyesebbek, de mivel a modern társadalmakban sajnos uralomra jutottak, a felelősségre vonás mindmáig elmaradt.

Nem általánosan ismert, hogy a világ egyik első modern tudományos társasága, a brit Royal Society (Királyi Társaság) az 1600-as években ennek a materialista programnak végrehajtására alakult meg! Henry Oldenburg, a társaság első titkára, így írja ezt le Spinozának írt levelében: “Filozófiai Társaságunkban szabad folyást engedünk, amennyire csak erőink engedik, a szorgalmas kísérletezésnek és megfigyeléseknek, sok időt szánunk a Mechanikai (Géptani) Művészetek Története előkészítésének, mivel biztosan érezzük, hogy a dolgok formái és minőségei legjobban a Mechanika törvényeivel magyarázhatók, és hogy a Természet minden hatását mozgás, alak, szerkezet, és ezek kombinációja hozza létre.” A közgazdász Malthus ebben a szellemben tevékenykedett, amikor kifejtette, hogy “Az Ember egy tehetetlen tömeg, ami csak akkor jön működésbe, ha külső erő erre kényszeríti”. Darwin ennek szellemében írta 1856-ban: “Milyen könyvet írhatna az ördög káplánja a természet otromba, könnyelmű, kétbalkezes, alantas és irtózatosan kegyetlen működéséről!”, majd 1858-ban: “Az egész természet háborúban áll, az egyik szervezet a másikkal, vagy a környező természettel.” Freud ennek szellemében tartotta a “tudatalattit” mechanikai erőnek. Dawkins ennek szellemében tartja az élőlényeket a gének önző és kíméletlen versenye eszközének. A természet a mai egyetemes tudományos világnézet szerint vak erők színtere, amiben minden élőlényt az élettelen világ külső erői mozgatnak. Így aztán sikerült az élet fölötti irányítást ráruházni az élettelennek, vaknak és értelmetlennek beállított külvilágra.

De igaz lehet-e a külső, élettelen irányítás egyeduralma az élő fölött? Vessük össze a fenti materialista nézeteket a tényekkel!

Peter Farb rovartudós így írja le a lepkebáb tevékenységét: “Bár kívülről élettelennek tűnhet, a báb belsejében szöveteinek átrendeződése tomboló erővel zajlik. A pille hasi lábai eltűnnek. Ahol a mellkasi zömök lábak voltak, a felnőtt pillangó hosszú, karcsú lábai fejlődnek ki. A száj részei átalakulnak rágó szájszervekből szívó típusúakká. Kifejlődik a négy szárny, és a szaporodás szervei. Az izomrendszer legnagyobb része teljesen átalakul. A régi és az új struktúrák közötti átmenet néhány állomásán a lárva teljes belső tartalmának legnagyobb része folyékony állapotú”. Nemcsak nehéz, hanem elképzelhetetlen is mindezt a lázas tevékenységet a bábon kívüli tényezőkből magyarázni. Tagadhatatlan, hogy itt teljes mértékben belső, belülről irányított tevékenység zajlik. Semmi értelme nem lenne, ha feltételeznénk, hogy a báb elkülönült és a külvilágtól elszigetelt belső élete a külvilág irányítása alatt áll. És ha a lárva képes önálló belső életre, mi jogon tagadnánk meg az önállóságot, az ön-irányítás képességét a kifejlődött lepkétől? Még inkább, a felnőtt embertől? És ha a felnőtt pillangók és lepkék képesek önmaguk irányítására, akkor a brit Royal Society és a szellemében tevékenykedő tudósok miért akarják ezt a képességet elvitatni tőlük és tőlünk?

Edmund Sinnott biológus a következőképpen írja le a virágzat fejlődését: “A parányi kupolák tetejének környékén, amik majd a virág bimbóit adják, körkörösen bütyök-szerű kinövések jelennek meg, amelyek a leveleket adják. A külsők levélszirmokat, a következő kör virágszirmokat, a következő porzószálakat és a középső a magházat és részeit fejleszti ki. Sok fajban, ahogy a bimbó növekszik, ezek a különböző virág-képződmények összehajtogatódnak, összecsomagolódnak és egymásra csavarodnak, nagyon hasonlóan az ejtőernyő összehajtogatás bonyolult szabályaihoz, csak éppen sokkal összetettebb módon. Mielőtt a nőszirom bimbója kinyílna, a három virágszirmot szorosan egymás mellé csomagolva találjuk az óramutató járásával ellenkező irányú spirális mentén, a három porzószál és három bibeszáj lebeny ezekbe belehajtva és az egészre erősen ráfeszülnek a sziromlevelek. Amikor a szirom kinyílik, mindezek a részek kibontják magukat és kinyílnak a virágzó nőszirommá. Egy ernyő kinyílása maga az egyszerűség ehhez képest. Hogyan tudnak a legparányibb kezdetektől ezek az egymásra-csomagolt és hajtott részek olyan pontosan szabályozottan növekedni, hogy a levél és a virág kinyílásakor semmi sem hiányzik és semmi sincs rossz helyen – ez a virág kifejlődésének egyik csodája.” Azt hiszem, az ön-irányítás képessége ebben az esetben sem tagadható. Miért vitatnánk el akkor az önirányítás képességét az embertől? Szinte érthetetlen, hogyan képesek komoly filozófiai iskolák évszázadokon keresztül fennmaradni és a szabad akarat létét megtagadni az embertől. Vajon mi az oka, hogy egy ennyire könnyen leleplezhető és embertelen filozófiai nézet általánosan elfogadottá válik az egyetemi katedrákon? Úgy tűnik, a modern társadalmat maga alá vető érdekszövetség érdeke és parancsszava az egyetlen erő, ami ezeket a nézeteket fenntartja és terjeszti.

Nemcsak az egyedi kémiai reakciók, a minden élő sejtben minden másodpercben lezajló többszáz kémiai reakció, de e több billió-trillió sejt tevékenységének szigorú és pontos összehangolása térben és időben képes egy átfogó célirányult tevékenységet szolgálni. Az ön-irányításnak tehát nemcsak minden egyes sejtre, de a sejtek egyedi tevékenységeinek összehangolására és irányítására is ki kell terjednie. Oparin észrevette, hogy az élő szervezetben uralkodó hőmérsékletek mellett az ismert hőerőművek csak egy jelentéktelen hányadban, egy százalékos hatásfokkal tudnák hasznosítani a rendelkezésükre álló energiát. A termikus hatásfok ugyanis annál nagyobb, minél forróbb a hőtartály. Ezzel szemben az élő szervezetekben a hatásfok közel 100%-os, százszor akkora, mint egy hasonló hőmérsékleten működő gőzgépé! (A fotoszintézis hatásfoka majdnem 100%, a sejtek anyagcseréé 72%, mindkettő magasan a belsőégésű motorok 25-35%-os hatásfoka fölötti).

Amikor egy bíbic átröpül Labradorból Dél-Amerikába, 4000 kilométert tesz meg. Ezalatt azonban testsúlyából mindössze 60 grammot veszít! Ez a teljesítmény megfelel egy 500 kg súlyú repülőgép 32 kilométeres útjának. Csakhogy ehhez a repülőgépnek 4 liter üzemanyagra van szüksége, míg a bíbicnek összehasonlítva csak fél literre!

Tévedés a gépeket az élő szervezetekkel lényegében megegyezőnek tartani. Megdöbbentő és szinte érthetetlen tévedés. Minden ember egycsapásra képes megkülönböztetni az élőlényeket a gépektől. Hogy lehet, hogy erre éppen a nagytudású tudósok bizonyulnak képtelennek? Vizsgáljuk meg ezt a kérdést a tudományos igényesség szempontjából Augros és Stancii könyve (1987) nyomán. Gépek-e az élőlények?

Először is világos, hogy a gépek szétszerelhetők és újra összeszerelhetők, anélkül hogy ez működésükben bármiféle jelentős változást okozna. Ugyanakkor az élőlények nem szerelhetők szét alkotóelemeikre, mert sejtjeik szétválasztása a halálhoz vezetne. Az élet eszerint lényegében egy dinamikus folyamat, aminek folyamatjellege nem szakadhat meg teljesen anélkül, hogy meg ne szüntetné magát az életet. Másrészt a gépek alkotórészei változatlanok, az élőlények élettevékenységének pedig létfeltétele az alkotórészek folyamatos változása, kicserélődése, átalakulása. Harmadszor, a gépek náluk alacsonyabb szervezettségű termékeket hoznak létre, míg az élőlények képesek a szaporodásra, az ön-reprodukcióra. Negyedszer, a gépekkel szemben az élőlények képesek az ön-javításra, a regenerálódásra. Ötödször, az élőlények az evolúció révén kapcsolatban állnak a Természet egészével és ez az idő előrehaladásával fokozódó gazdagodásra, differenciálódásra, sokszínűvé válásra vezet. Hatodszor, a gépek programozása is kívülről adott, míg az élőlények nemcsakhogy belülről, a Természet eleven teremtőerejével kapcsolatban tekinthetők akár “programozottaknak” is, de egyben ez a “programozás” minden létszinten teret hagy egy bizonyos mértékű önállóságnak, az atomoktól kezdve a növényeken, állatokon át az emberig és a csillagokig. Igaz, hogy minden élőlény vizsgálható mechanikai, gépi szempontból. Csakhogy ebből a gépi szempontból az élőlények lényege nem érthető meg! Igaz, hogy a szív pumpál, tehát működésében felhasználja a fizikai pumpák törvényeit. De nem igaz, hogy ezek a törvények kimerítik a szív tevékenységét! Az élet lényege nem a fizikai síkon található. Hogy hol, erről a sorozat következő részében számolok be.

Grandpierre Attila

Irodalomjegyzék:

Augros, Robert and Stancii, George (1987) The New Biology. Discovering the Wisdom in

Nature. New Science Library, Shambhala, Boston and London.

/ Biológia

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom