A Kárpát-medence a világ központja – 1. rész Részletek a hasonló című, készülő könyvből

A Kárpát-medence a világ központja – 1. rész Részletek a hasonló című, készülő könyvből

Megjelent: KAPU, 2012.02, 70-72. old.

 

Grandpierre Atilla:

A Kárpát-medence a világ központja. 1. rész

Részletek a hasonló című, készülő könyvből

1. Bevezető

 

A történelemnek valójában kettős célja van: az emberi arcú, varázslatosan röpítő erejű társadalom feltalálása, és ennek megvédése minden rossztól. A legvarázslatosabb társadalom az Aranykor, a mágikus világ, amely éppen itt, a Kárpát-medencében valósult meg. A Kárpát-medence népe megvalósította a mágikus világot, de elbukott, mert a történelem másik fő célját, életképességét, önvédelmét nem valósította meg. A tudás túlnőtt önmagán, és visszájára fordult. Egy hasonlattal: Isten felemelte a legnagyobb követ, amely egyre nagyobb és nagyobb lett, és egy idő után már nem tudta fenntartani. A kő azóta zuhan. A bennünk élő közösségi, isteni erők tartották fenn az Aranykort, és mivel nem gondoskodtunk fenntarthatóságáról, az Aranykort fokozatosan felváltotta a vaskor.

 

Az emberi élet a közösségi távlatok megnyitásával kilép az anyagi keretek közül. A közösségi távlatok felismerése szellemiséget igényel, különösen a felemelő közösségi távlatok felismerése. A lehető legcsodálatosabb közösségi távlatok felismerése teljes szellemi-lelki, érzelmi és indulati mozgósítás révén sejthető és közelíthető meg. Az értelem csakis az ösztönös élet- és világ-érzékelés, életerőnk kozmikus gyökereinek mindentudása és az érzelmi kötődés adta erőhullám hátán képes látnoki erőre szert tenni. A közösséggé összekapcsolódás hatványozottan haladja meg a fizikai korlátokat. Életünk nem ér véget testünk határainál. Életünk kilép a testi korlátok közül, szellemünk, lelkünk ablakokat nyit egy teljesebb, tündöklőbb létezésre, amelyben szabadságra vágyódó lelkek erőforrásai összekapcsolódva képesek értelmes az egyéni léten túlmutató, közösségi, végső távlatokban kozmikus célokat felfedezni, kiválasztani a távoli jövő felsejlő birodalmai közül. Lelkünk, szellemünk együtt zsong más lelkekkel, és közös alapra, hullámhosszra találva közelebb kerül az Egy-hez, mindannyiunk életének szülőforrásához, és ezáltal közelebb kerül a kozmikus mindenhatóság felszabadító vágyteljesüléséhez.  „A Történelem több, mint tudomány, Erő és Energiaforrás a legjavából” – írja Molnár Attila „Történelmünk csodálatos ereje” című könyvében.

 

A történelem kettős feladatából következik a történelem kettős arca. Egyik arca az emberiséget felemelő arc, másik az emberiséget megvédő. Ennek megfelelően az emberi történelem is kettős arcot mutat. Meghasonlásra vezet, ha egyik a másik fölé kerekedik. A történelem egyik alapvető oldala a varázslatos, mágikus társadalom megvalósítása. Ha túlsúlyra kerül, akkor védtelenül hagyja értékeit. És létezik egy másik fajta egyoldalúság, amelyik a mindenáron fennmaradásra összpontosít, amelyik a biztonságot az értékek fölé helyezi, ha kell, az értékek rovására. Megvédeni, minden mással szemben. Szembefordulni minden mással. Ha ez a szempont túlsúlyra jut, önös ördögi körbe kerül, végzetes hiányérzete és egyensúlytalansága folytán folyton a lehető legvégletesebben igyekszik megvalósítani magát, fenntartani és terjeszteni, ha kell, mindenáron. Az önfenntartás egyoldalúságának, minden más kultúra fölé kerekedésének a megtestesülése a modern társadalom. Ahová a nyugati kultúra beteszi a lábát, ott a helybeli kultúra hamarosan megromlik.

 

Helyzetértékelésünk azt mutatja, az emberiség mindmáig nem nézett szembe a történelem kettős feladatával, és emiatt a megoldás is elmaradt. És azt is mutatja: nincs más választásunk: ha nem akarjuk, hogy az emberiség elkorcsosuljon, mindkét alapvető feladatot meg kell oldania, egyensúlyt kell teremtenie közöttük. Életképes, sikeres önvédelemre képes, ugyanakkor az elérhető legmagasabb értékeket biztosító közösségi rendet kell teremtenünk.

 

Ma azonban az emberiség sem magas értékeit nem látja igazán, sem azt, hogyan védheti meg legmagasabb értékeit a nyugati civilizáció rontó hatásától. Feladatunk tehát nemcsak az emberi együttműködésben rejlő értékek, életünk közösségi távlatainak feltárása, önvédelmi képességünk megfelelő módjainak kialakítása, hanem egyszersmind e kettő összehangolása és szüntelen fejlesztése. Ez a feladat olyan mélyreható, hogy maga a Természet sem talált rá végérvényes megoldást azon kívül, hogy folyamatosan fejleszti mindkét oldalát. A küzdelem az emberiség és a mikrobák között mindmáig nem dőlt el. És csak akkor dől el majd igazán, ha az emberiség az egészségvédelem álarcában egyre jobban elhatalmasodó betegségiparról áttér a megelőzésre, egészségünk folyamatos fejlesztésére.

 

Nézzük friss szemmel a történelmet! Nézzük élet-éhesen a történelmet! Nézzük, mire jutottak a népek értékeik, közösségi rendjük feltalálásában, és hogy hol vesztették el az egyensúlyt. Fedezzük fel a történelem mélyben rejlő, emberi arcát, kozmikus mozgatórugóit, az élet akaratát! A mai történelemszemlélet megmarad a szakma határain belül. Mintha nem is élnének már emberek a Földön, az emberiség sorsára, jövőjére való tekintet nélkül foglalatoskodnak a rendszerint csak a felszínt érintő szakmai kérdésekkel, figyelmen kívül hagyva a történelem két alapvető feladatát. Csakhogy a történelem magának az itt élő emberiségnek a történelme! Csakhogy eközben zajlik embermilliárdok élete! És ha minden egyes emberi élet felmérhetetlen kincs, mekkora kincs a mai embermilliárdok élete? És ha minden egyes ember élete felmérhetetlen kincs, mekkora kincs népek élete? Mekkora kincs sikkad el naponta, nemzedékről nemzedékre? Mekkora kincs az emberiség élete? Mekkora kincs az emberiség közösségi távlataiban rejlő érték? És miben áll ez az érték? És hogyan tudjuk megvalósítani? És hogyan tudjuk megvédeni? És mikor kezdjük el megvalósítani? Mindezek a kérdések fényévekkel előzik s haladják meg a mai történelemtudomány szemléleti kereteit. A történelemtudomány légüres térben, mesterséges, életidegen szempontok alapján végzi gépies működését, miközben odakint hatalmas erővel zajlik az az élet, amit többek között éppen az ilyen, élettől elszigetelt szemlélet gyűr maga alá, s vele a jobb sorsra érdemes emberiség életét is. S mindez még a jobbik eset, hiszen a történelemtudomány nem mentes a mai emberiség helyzetétől, a történelem alapfeladatainak megoldatlanságából eredő egyensúlytalanságtól, s az ebből eredő kiszolgáltatottságtól. A történelemírásra és az emberiségre évezredek óta rátelepedett az emberiség fölé kerekedett hatalom. A földi hatalmasságok a világrenddel, a történelem kettős arcával szembehelyezkedve öncélúvá váltak.

Jó belegondolni az életünkbe, ha nem úgy gondolunk bele, ahogy a mai világ súgja, a mai világ szemüvegén keresztül, mesterségesen kialakított rövidlátással, csőlátással, hanem úgy, ahogy valójában megtörténik az életünk, a Mindenségben gomolygó változások parányi részeként és csodás egészeként, ahogy a világban és bennünk zajlik, égigérő, eget-földet bevilágító eszméletünk színpadán. Jó belegondolni abba, milyen hatalmas is az élet, a valóság, hogy a valóság hatalmassága mellett eltörpülnek a földi világ hívságai, gondjai, nyűgjei. Jó belegondolni, hogy az igazság minden földi hatalmasságnál nagyobb erő. A mai világban jó belegondolni abba, hogy a földi hatalmasságok előtt, felett és mögött ott tevékenykedik egy örök, győzhetetlen erő: a kozmikus erő. A valóság hatalmassága mellett eltörpülnek azok az akadályok, amelyeket itt a földön az egyeduralomra jutott globalizmus gördít az életünk útjába.

 

A Világegyetem végtelen terében a Naprendszer ősköde egyszercsak összehúzódott, s megszülte a Földet, az életet, a növényi létet, az állatvilágot, az embervilágot, a gondolkodó embert, amelynek elméje az ősköd titkait kutatja. Egyetlen, egységes folyamatról van szó. A folyamat első szakasza: összehúzódó ősköd. Következő szakasza: az ember, aki elméjével a Mindenség végső kérdéseit ostromolja. Az emberiséget nem a földi hatalmasságok hozták létre, hanem égi erők, ezek szülték, ezek hajtják célja és értelme felé. Nincs más út számunkra, mint az igazság útja, az igazsághoz igazodás, a valósághoz igazodás, a Nagy Valósághoz, szemben minden földi hamissággal, talmi látszatvilággal.

 

Haladéktalanul meg kell vívnunk szellemi szabadságharcunkat. A modern kor kiforgatja az embert önmagából, elidegenít bennünket önmagunktól, hazánktól, az emberiségtől, a világtól.

Életünk alapvető kérdése, hogy visszanyerjük lelki-szellemi épségünket. Mindennek megvan a maga oka. A kezdetekben rejlik az Egész titka. Vegyük le magunkról a modern kor szemüvegét! Éljünk az Örökkévalóságnak! Merjünk igazán, szívvel-lélekkel, megalkuvást nem ismerő, égig érő érzésekkel élni! Az Ember alapvetően természeti lény. Fogantatásunkban ott rejlik a Mindenség titka és sorsának újragondolása. Sorsunkban a Mindenség értelme akar újra kiteljesedni. Életünk közösségi távlatai teszik lehetővé sorsunk valóra váltását, kiteljesedését. A valóság sokkal szélesebb, mélyebb, és emberibb, mint azt a mai világ láttatja! Nyissunk új távlatokat magunknak, hazánknak, az emberiségnek, a bennünk élni vágyó kozmikus életakaratnak!

 

Ennek az új történeéemszemléletnek jegyében gondokjuk újra a világtörténelmet és a magyar történelmet. Kezdjük természetadta hazánk, a Kárpát-medence történelmével!

 

2. A Kárpát-medencei ember természeti környezete és összevetése hasonló tájegységekkel

 

A Kárpát-medence a Kárpátok, az Alpok és a Dinári-hegység vonulatai által körbevett nagy kiterjedésű medence Európa közepén, a Duna középső folyása mentén. Bár a geológiai erők állítólag vaktában dolgoznak, a Föld felszíne mégsem véletlenszerűen egyenetlen. Bármilyen valószínűtlen is lenne véletlenszerűen tevékenykedő geológiai erők esetén, de tény, hogy a Föld domborzati viszonyai, különböző magasságú hegyei s mélységű völgyei magasság szerint nem egyenletesen oszlanak el. A legmagasabb hegy kilenc kilométer magas, a legmélyebb tengerfenék tíz kilométer mély, de e két szélső érték között a magasság szerinti eloszlás nem egyenletes. Létezik egy, a Természet által kitüntetett alakzat, a síkság, amely a Föld összes szárazföldi felszínének jelentős részét alkotja. Ez a sík vidék alkotja a földkerekség legnagyobb egységes táját, amely a Kárpát-medencéttől az eurázsiai síkság keleti pereméig terjed. Ráadásul, éppen mert sík vidék, ez a táj a mezőgazdaságra a legalkalmasabb. A Természet még hangsúlyozottabban kitünteti ezt a vidéket, mivel éppen ez a táj a legtermékenyebb, a humuszban gazdag, zsíros fekete föld hazája. És éppen ez a táj fekszik a mérsékelt égövben, ahol az évszakok a legváltozatosabbak, és így az élet változatos formáinak kibontakozása számára a legalkalmasabbak.

 

Az első magasműveltségek megszületését az i.e. 5. évezred környékére teszik. Ebben az időben a legnagyobb népsűrűséget a földművelés biztosította. A földműveléshez a legalkalmasabb terület a síkság, lehetőleg nagy folyókkal a közelben. Nem véletlen, hogy az első magas-műveltségek – a mai köztudat szerint ezekből négy emelkedik ki, Sumér, Nílus-völgy, Indus-völgy, Sárga folyó völgye – mind nagy folyamok mentén alakultak meg. Mezopotámia déli részén, a Tigris és az Eufrátesz torkolatvidékén, Sumér körzetében a klíma forró és száraz, a az évi csapadék mennyisége 200-400 mm körüli. A Nílus völgyében csak az áradások teszik lehetővé a földművelést, mert a környező táj sivatagos. Ugyanakkor létezik Európa kellős közepén egy hatalmas folyamköz, amely csodamód mindmáig elkerülte a tudósok figyelmét. Ez a folyamköz a Duna és a Tisza köze. Furcsa, hogy ez a hatalmas folyamköz elkerülte a tudósok figyelmét, hiszen a Duna Európa második legnagyobb folyója (a Volga után). A Tisza szintén jelentős, nagy folyó. Ráadásul a Kárpát-medence síkságai a földművelés számára kiemelkedően alkalmasak. Minőségűk elsőrangú, itt található a világ legtermékenyebb talaja, a vastag, morzsalékos szerkezetű, humuszban gazdag csernozjom. Ezzel szemben Sumér körzete száraz táj, csak öntözéssel művelhető, tehát ide inkább ide kell költöznie a már fejlett műveltségnek. A Duna-Tisza közén az évi csapadékmennyiség a Sumér-belinek két-háromszorosa, 500-1000 mm, és ez már elegendő a műveltség helybeli kifejlődéséhez, a táj öntözésre nem szorul. Ráadásul Sumér területén nem találhatóak érclelőhelyek. A Kárpát-medence viszont fémekben világviszonylatban is kiemelkedően gazdag. Tegyük mindehhez hozzá, hogy a Kárpát-medencében futott össze az obszidián út, a sóút, az egyik európai borostyánút és a kagylóút- ahogy azt Bárczy Zoltán írja 1999-ben megjelent tanulmányában.

 

3. A Kárpát-medence műveltségi szintje

 

A magas népsűrűség szempontjából elsőrangúan fontos a műveltség szintje. Ugyanazon a területen nagyobb műveltségű nép nagyobb népsűrűséget képes fenntartani. Mit lehet tudni a földművesség megszületésekor a Kárpát-medencei műveltség szintjéről? Vegyünk sorra néhány olyan tényt, amelyet a legjobb nyugati szaklapok közöltek, de amelyekről a hazai történelemtudomány, úgy tűnik, nem vesz tudomást. A Kárpát-medencében alakult ki Európa első magasműveltsége, i.e. 5 700 körül – írták T. Douglas Price és munkatársai az „Antiquity” című folyóirat 2001-ben megjelent egyik számában. Wilford pedig 2009 decemberében a New York Times-ban megjelent cikkét így kezdi: „Görögország és Róma dicsősége előtt, sőt, az első mezopotámiai városok és a Nílus menti templomok előtt, a Duna alsó folyásánál és a Balkán hegylábainál egy olyan nép élt, amely művészetében, technológiájában és nagytávolságú kereskedelemben megelőzte korát”.  Ekkoriban, i.e. 4500 körül a Kárpát-medencei „Régi Európa” „a világ legkifinomultabb és technológiailag legfejlettebb helyei közé tartozott”, és nagyon sok olyan vonása volt, amely „egy civilizációt jellemez politikai, technológiai és ideológiai téren” – fejtette ki David W. Anthony, ahogy azt a Princeton University Press kiadásában napvilágot látott kiadvány ismerteti.

 

A Kárpát-medencében és balkáni vonzáskörzetében ekkoriban virágzó magas műveltséget a szakirodalom „Régi Európa” (helyesebb lenne az „Ősi Európa” elnevezés) néven emlegeti. Az „Ősi Európá”-nak írása is volt, és ez az írás a Kárpát-medencében és a Balkánon virágzott, legalább az i.e. 6 500-tól legalább i.e. 2 000-ig. Úgy tűnik, akkor nyoma veszett, hacsak a székely-magyar rovásírás nem ennek az ősi írásnak, az emberiség első írásának közvetlen utódja. Az ősi írás Erdélyből terjedt a Balkánra (Todorovic 1961-ben megjelent munkája alapján ismerteti Fehérné Walter Anna „Az ékírástól a rovásírásig” címmel 1975-ben megjelent könyvének  I. kötetében, a 37. oldalon). Griffen 2007-ben és Merlini 2008-ban napvilágot látott tanulmányai révén nemrég bebizonyosodott, hogy valóban egységesített jelrendszerről, igazi írásról van szó.

 

A harmadik évezred elején a szárazföldről vándorok hulláma érte el Krétát. Ennek az évezrednek második felében fejlődik ki a mínoszi műveltség pre-indo-európai menekültek és az ősi újkőkori hatások alapján. Ez a krétai ötvözet az Ösi Európa írásának ma legjobban ismert változata – írja Harold Haarman 1996-ban megjelent tanulmányában. Nagy jelentősséggel bír, hogy azt a krétai írást, amelynek neve: lineáris  A, nemrég sikerült megfejteni. A megfejtés szerint az emberiség első írásánan legjobban ismert változatát – magyarul írták! A nyelvemlékek megfejtése messze túlmutat Krétán és sokkalta több annál, mint amit így első olvasásra elkönyvelhetünk magunknak – írja  a Journal of Eurasian Studies hasábjain Mellár Mihály „A minoszi Lineáris A írás megfejtése” című 2009-es tanulmányában.

 

A sumér nyelv felfedezői és első ismertetői, Henry Rawlinson, Julius Oppert kimutatták, hogy ragozó nyelv, és ős-szkíta nyelvként említették. A kiemelkedő francia tudós, Francois Lenormant, határozottan hirdette, hogy az „írásfeltalálók nyelve”, amit ő akkádnak nevezett, a magyarhoz áll legközelebb. Ez az ős‑nyelv – írta Lenormant — lesz a turáni nyelvek közös magyarázója; ugyanaz, ami a szanszkrit az indoeurópai családban. A sumér-magyar nyelvrokonság ma erősen vitatott kérdés. Schedel Andor 1969-ben írt alapos tanulmánya azonban a kérdést új megvilágításba helyezte. Amíg egy azonos jelentéskörhöz tartozó szavaknak a magyarban és a sumérban azonos tőből fakadó szócsaládja, szóbokra van, addig a finnugor eredetet alátámasztani igyekvő származtatásban az egységes szóbokor ágai más és más néphez, kultúrkörhöz tartoznának, ami pedig képtelenség.  Például a ház alapszóhoz tartozó fogalmak hivatalos  magyar etimológiájában semmiféle rendszert nem sikerült kimutatni. Ezek szerint ugyanis a ház finnugor származású, de a szoba, kamra latin, a barak, csűr, torony német, az ablak, gerenda, zár, kulcs, cserép szláv, sőt a kilincs ó-francia, a vár óperzsa, a falu ugor, a kapu és sátor török, a lak, terem, góré, csarnok ismeretlen eredetű. Nem kölcsönözhettük a finnugoroktól a ház szót úgy, hogy a szobát a németektől, az ablakot a szlávoktól, a kilincset az ó-franciáktól vegyük át.

A technikai eszközök és eljárások elnevezése gyakran az átadó néptől ered. Egy jelentéskört alkot a kasza, kard, kés, szablya, tőr, sarló, balta, fejsze, dikics, kaszabol, szab, szel, hasít, aprít, darabol, karaj. A kasza azonban Bárczi Géza szerint szláv eredetű, a kard iráni, a kés finnugor, a szablya szláv, a sarló vitatott finnugor vagy török, a tőr ismeretlen, a balta török, a fejsze vitatott, a dikics ismeretlen, a kaszab török, ill. arab, a szel finnugor, a hasít finnugor, az aprít török, a darabol szláv, a dara török, a karaj szláv eredetű. De ha a kaszát szlávoktól vettük át, nem várhattunk addig a használatával, amíg a kaszab és kaszabol szavakat átvettük  a törököktől.

 

Egy szóbokorhoz tartozik az eke, kapa, ásó, lapát, szánt, ugar, rög, borona, iga, vet, szór, arat, gabona, mag, polyva, gaz, kazal. Csakhogy az eke Bárczi Géza Magyar Szófejtő Szótára szerint török eredetű, de a szánt ismeretlen, a kapa szláv, az ásó ismeretlen, a lapát szláv eredetű, az ugar pedig szláv eredetűnek jelzett. De ha az eke török eredetű lenne, akkor a többi szónak is török eredetűnek kellene lennie. Nem kölcsönözhettük az ekét a törököktől úgy, hogy a szántást a szlávoktól tanuljuk meg.

 

Tegyük hozzá, hogy körültekintő és alapos vizsgálatok révén nemrég arra is fény derült, hogy az ókori Egyiptom írása magyarul fejthető meg. Borbola János a szakkarai piramisfeliratok magyar nyelvű olvasatához vezető útra bukkant. Kimutatta, hogy a Moszkvai Matematikai Papirusz két feladata magyar nyelven olvasható, és ház szavunk eredetéről is jelentős tanulmányt írt.

 

Bármilyen elfogadhatatlannak is tűnjön ez a szokásos, mélyen beidegzett előítéletek alapján, de az Indus-völgyi írás is rokon a magyarral. Az Indus-völgyi írás megfejtésével több évtizede foglalkozó szakértő, Kalyanaraman 2010-ben napvilágot látott „Indus script cipher” (Az Indus-völgyi írás kódja) című könyvének 24. oldalán megemlíti, hogy az a nyelv, amelyen az Indus-Sarasvati folyamközi civilizáció írt, sok jellemzőjében közös a magyar nyelvvel. Például az ige tövét követi a toldalék, a hozzátétel; kiemelkedő a hangkövetés szerepe, a hangok jelképes használata, hangulat-, hang-, mozgás- és egyéb jelleg-követés (sound symbolism); a megkettőzés; a hangrendi egyeztetés. Gyakori a szóképzés a képi asszociációk alapján, hasonló a szóösszetétel logikája. Kalyanaraman hangsúlyozza, hogy az Indus-völgyi nyelvnek több szerkezeti és fonetikus hasonlósága áll fenn a szanszkrit, tamil és magyar nyelvvel, mint az indo-európaival.

 

(folyt. köv.)

 

 

/ Egyéb, Egyéb, Magyarságtudomány