Hosszú vágta

Hosszú vágta

Megjelent: Poós Zoltán: Táskarádió. 50 év, ötven magyar sláger. Rózsavölgyi, 2010, 219-224.

 

1997

VHK

Tündérkert

 

Hosszú vágta

Rock and rollt lehet dobozgitárra és ütve fúróra is hangszerelni, ahogy lehet összebújva táncolni, hogy a juke box ékszíjának neszezését is hallja a rockabilly gerlepár. És lehet úgy is, hogy közben kitépjük az ajtótokot. A VHK-ról utóbbi jut eszünkbe, hozzátéve, hogy a Vágtázó Halottkémeket nem otthoni hallgatásra ajánljuk. Ideális konstelláció: lehetőleg Szent Iván éjjelén, egy tisztáson, ahol reflektorok helyett őrzőtüzek világítanak. Ilyenkor könnyebb kiugrasztani a világösztönt a bokorból, könnyebben a semmi kapuin dörömbölni, miközben megfürösztöttük arcunkat a Hold végtelen fényében, és kékítőt oldunk az ég vizében. Minden VHK-koncert a kimerevített jelen kegyelmi állapota, de fokozni is tudjuk: a VHK sztorija sűrített történelem. A VHK-koncertjein minden megtörtént, amiért a rock and rollt kitalálták, azaz, hogy járj egy lépessel az élet előtt. Persze, nem tudjuk, hogy volt-e egyáltalán a bűnös rock and rollnak egyetlen tiszta pillanata is, az azonban biztos, hogy a tiszta pillanatot a VHK számtalanszor megtalálta.

A Vágtázó Halottkémeknek csak annyi köze volt a rock and rollhoz, hogy használták, mint egy eszközt. Először 1986 decemberében voltam VHK-koncerten az Almássy Téri Szabadidőközpontban. Ott jöttem rá, hogy az igazi rock and roll maga a biztosító kötelek és rácsok nélküli cirkusz, a tiszta transz. Rájöttem: nem szembe kell állunk a világgal, hiszen azonosak vagyunk vele. Grandpierre a zenét választotta arra, hogy illusztrálja a kozmikus tudást, amellyel közvetlen kapcsolatban van, mint az a régi ember, aki isteneit a házi tűzhelyén tartotta, és bevonta őket élete minden mozzanatába.

* * *

A rock and roll Tündérkertjében számosan próbálták a három és fel perces tartományt kiszélesíteni, de ez nem sikerült sem a fél órás magamutogató prog-rock sztárjainak, sem az egy perces punk dühöngőknek. Viszont sikerült a VHK-nak. A dalépítés öntörvényűsége, a dekomponáltságot egybetartó őserő, a levitáció és az ősrobbanáshoz hasonlítható energiák egymásba játszása – ez mind-mind a VHK. A zenekarnak valójában annyi köze van a pophoz, mint a Disney-féle Hófehérkének az eredeti Grimm meséhez. VHK kapcsolatban van azzal a történelem előtti korral, amelyben az ember társalgási partnere volt az Istennek és az álltoknak. Mondhatjuk zenéjükre, hogy etno-punk, hogy sámán-hardcore, de a zenekar lerázza magáról a kategóriákat, mint kutya a vizet.

Ugyanakkor a VHK volt abban az időben a legizgalmasabb formáció Közép-Európában. A mikrofonok és hangfalak sérelmére elkövetett erőszakos cselekedeteikkel nem befolyásolták káros irányba az egyébként is dühödt ifjúságot, ezzel szemben móresre tanították a halált, a kiugrasztották a világösztönt és a semmi kapuin dörömböltek. Ezek lemezcímek. A VHK-nál senki nem adott a magyar popban kifejezőbb lemezcímeket.

* * *

A ’89 előtti hivatalos kulturális térben a VHK persona non grata volt, letiltották a fellépéseiket, lemezről nem is álmodhattak. A III/III-as ügyosztály jelentést készített róluk, majd a belügyminiszterhelyettes kiadta az utasítást: ahol lehet, korlátozni kell a zenekar működését.

* * *

Az 1975-ben alakult VHK-ról elismeréssel írt a New York Times, olyan zenészek rajonganak a halottkémekért, mint Iggy Pop, Henry Rollins, a Motörhead-főnök Lemmy, vagy a Dead Kennedys egykori énekese, Jello Biafra – utóbbi szerint a VHK volt a legizgalmasabb zenekar a világon. 1986-ig pártvonalról nem ajánlották a művelődési intézményeknek a zenekart. 1976-ban az I. István Gimnáziumban léptek fel először egy rockfesztiválon, de koncertjüket a szervezők húsz perc után leállították. A VHK tehát egyidős a punk mozgalommal, az első olyan rock and roll zenekarunk, mely nem öt évvel később reagált az egykori trendekre. Azt nem mondhatjuk, hogy ők találták fel a punkot, de hogy világviszonylatban is ők voltak az etno-punk úttörői, az biztos. Arról nem is beszélve, hogy a VHK gyakorlatilag kívül áll a rock and roll territóriumán.

A Hollandiában és Németországban felvett első lemezüket kiadta Jello Biafra, a Dead Kennedys énekesének kiadója, az amerikai Alternative Tentacles, majd Henry Rollins-szal közös angliai turnéra mentek. Felléptek New Yorkban, Kölnben, számos francia és német városban, de az egyik legnagyobb megtiszteltetés mégis az volt számukra, hogy 1995-ben ők nyithatták meg a felújított Műcsarnokot. Aztán 2001 elején feloszlottak, olyan lemezeket hagyva az utókorra mint a Világösztön kiugrasztásaA semmi kapuin dörömbölve, az Óriás térAz Éden visszahódítása I-II. és a Naptánc.

A VHK közönsége nem úgy akarta megforgatni a világot, ahogy a fényes szelek nemzedéke, nem akartak lifteket eltéríteni Kubában, nem úgy képzelték a foradalmat, ahogy a párizsi szalonforradalmárok. Megkérdeztük Grandpierre Atillától, hogy a szokásos transzon túl volt-e olyan koncertjük, amely különösen emlékezetes maradt számára. „Volt, amikor egyik koncertünk után nem akart elmenni a közönség az Almássy térről, együtt buliztunk-tomboltunk a fellépés után, és végül éjjel két óra körül többszáz emberrel vonultunk ki a Körútra, ahol megtöltöttük a villamosokat, és az ablakot lehúzva üvöltöztünk egymásnak.”

1997

VHK

/ Vágtázó Halottkémek

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom