Vágtázó Csodaszarvas (Exit)

Vágtázó Csodaszarvas (Exit)

Akinek csak egyszer is volt alkalma látni színpadon a VHK-t, bizonyos lehetett benne, Grandpierre Attila nem fog végképp búcsút mondani a zenélésnek. Most, öt év és egy hosszas zenei kutatómunka után újra vágtára fogta magát — és minden bizonnyal bennünket is — legújabb csapatával, a Vágtázó Csodaszarvassal.

Ahogyan a névből is következtethetünk, ez a zenekar továbbviszi a VHK zenei hagyományait, de jóval fölébe is nő annak. A sámán-énekes csillagász Grandpierre ezúttal népzenészeket gyüjtött maga köré, közülük is a legkiválóbbakat — Bese Botond, Balogh Kálmán, Benke Félix, Benkő Róbert, Bolya Mátyás, Geröly Tamás, Márton Bernadett, Molnár Krisztina, Róka Szabolcs, Szokolay Dongó Balázs —, akik mindannyian avatott mesterei ősi népi hangszereiknek.

Előadásukban egy olyan világ elevenedik meg, mely — ha átadjuk magunkat neki —, talán a legközelebb állhat hozzánk, mert a leginkább közelébe kíván férkőzni annak a lényegnek, amit egyszerűen csak úgy nevezhetünk: Élet.
A zenészek nem csupán zenélnek, a teremto erő rezdüléseit képezik le hangokra, fordítják le zenei formákra, az eredendően bennünk létező tudattalan tudatot ébresztik föl azzal, hogy utat engednek a mélyben lüktető ősi ritmusoknak.

A Csodaszarvasban megvan mindaz az elementáris, ösztönös, sodró lendületu erő, ami annak idején ellenállhatatlanná tette a VHK-t — tegyük hozzá, a világ bármely szegletében volt is a hallgatóság —, de sokkal inkább a magyar népzene mélyrétegeiből éled újra, legyen az akár egy földrajzilag távoli helyen megőrzött mongol, kínai vagy indiai ritmus, vagy a moldvaiaknál fellelhető hagyomány. A műsor minden egyes darabja — Bartók Béla nyomán — csak tiszta forrásból táplálkozik, abból a belső lélekerőből, mely születésünk óta mindannyiunk sajátja, de amelynek hívószavára olyan ritkán hallgatunk.
A Csodaszarvas izzó lendületű, mágikus erejű dallam- és ritmusszövevénye visszaadhatja a határtalan teljesség elfeledett csodáját — és örök visszhangot kelt lelkünkben.

Web: http://www.grandpierre.hu/

Interjú

„Minden pillanatban az egész életed készültségével ott kell lenni” —
Grandpierre Attila
Nehéz lenne eldönteni, hogy Grandpierre Attila énekes-csillagász vagy csillagász-énekes.
Az viszont biztosan látszik, hogy az Erő vele van, és hogy az ősi civilizációkban mágusoknak nevezték a hasonló kvalitású embereket. Ő ma csillagászként a Nap és a Világegyetem élő természetét kutatja, zenészként pedig a Vágtázó Csodaszarvas élén lovagol, és továbbra is igyekszik kiugrasztani a bennünk szunnyadó világösztönt.

Öt éve lett vége a VHK-nak, mi történt veled azóta?
Biztos voltam benne, hogy a zenének lesz folytatása, de idő kellett, míg átláttam a dolgokat, és visszatértem a VHK előtti önmagamhoz, gyermekkori elképzeléseimhez. Zenei kutatásokat folytattam, és ennek során egyre jobban kirajzolódott a kép.

Milyen ifjúkori terveket elevenítettél fel?
Egy, a népzene forrásához közelebb álló világot, ami még a VHK-t is meghaladja. Azt, amiért a népzene eredetileg született: amikor az érzések úgy összetorlódtak, és annyira telítve volt mondanivalóval, hogy meg kellett nyilvánulnia. Ez az igazi zene sorsszerűsége, aminek nem tudok ellenállni, mert benne él a törvény. Ezt a villámló, elemi erejű, önmagát teremtő muzsikát fedeztem föl újra.

Zenei kutatásokat is végeztél…
Elsősorban Közép-Ázsia, Kína és a Kárpát-medence népeinek zenéjét kutattam, és a számomra legizgalmasabbakra a moldvaiaknál, a kínai naxi népnél, a mai afganisztánbeli herátiaknál bukkantam. Az indiai Radzsisztánban olyan motívumot fedeztem fel, aminek Lengyelországban van párja, s ami valószínűleg tőlünk, egy XVII. századi hajdútánc formájában került oda. Egy Kínában fennmaradt zenében pedig, bármily hihetetlennek tűnik, ráleltem a Rákóczi-indulóra, ráadásul vágtázó ritmusú változatban. Közben bennem is egyre több és felvillanyozóbb zene született. Ezek nyomán állt össze az új műsor, és éreztem, nekem is újra vágtáznom kell.

Honnan tudtad, hogy hol keresd a zenéket?
Több évtizedes munkát fektettem ebbe, amiben nyilván az édesapámtól — jeles őstörténet-kutatótól — örökölt genetikai és szellemi kötődés is szerepet játszott. De megesett, hogy a zene talált rám. Egyszer megkeresett egy szibériai srác, aki hallotta, hogy sámánzenéket szerzek, s minthogy ő is valami hasonlóval foglalkozott, kérte, mutassak belőlük. Lejátszottam neki egy VHK-számot, aminek zenéje egy Közép-Ázsiában, háromezer évvel ezelőtt játszódó álmomban született. A fiú elsápadt, és előhúzott egy lemezt, amin a népük szent zenéje volt, olyan, amit csak bizonyos alkalmakkor lehet előadni, mert az Istenekkel való kapcsolattartásra szolgál. Az egyik szibériai (szaka) dal szinte teljesen megegyezett az enyémmel. Akkor megértettem, hogy ami bennem él, annak a valóságban is van megfelelője. Azóta több zenémnek is felleltem ősi népzenékben fennmaradt mását, az Aláírhatatlan történelem című számét például Afganisztánban — több ezer kilométerrel odébb, sok ezer év távlatából.

A Vágtázó Csodaszarvas némileg a VHK zenei hagyományainak folytatása, de ezúttal népzenészeket gyűjtöttél magad köré.
Mindannyian a népzene kiváló ismerői, óriási az ismeretanyaguk és a felkészültségük, rengeteget hozzá tudnak tenni a zenéhez. Viszont számukra is újdonság az összefüggésrendszer, amit próbálok kifejezésre juttatni. Olyan nagyszerű zenésztársakra bukkantam — például a hegedűs Molnár Krisztina vagy a bogos Benkő Róbert ˜, akik érzik és értékelik ezt a zenei világot. Zenei látásmódom szakmai nyelvre „fordításában” a cimbalmos Balogh Kálmán volt nagy segítségemre.

Meg tudnád fogalmazni, mi ennek a zenének a lényege?
A zenei mondanivalót ugyanaz az erő hajtja, aminek az életünket köszönhetjük: a világot átható, kozmikus szervezőero szüli. Manapság a külsődleges szempontokhoz igazodó „műzene” dívik, előírt keretek között. A mi zenénk saját maga teremti a kereteit is. Nálunk nem csupán népzenéről van szó, hanem arról a magasfeszültségű állapotról, ami az élet maga, ami a világ lényegével való azonosságodat jelenti, amikor életbevágóan fontossá válik az életed — ezt a zenét az életerő hajtja, és ez képes magától megnyilatkozni. Egy hangot sokféleképpen le lehet játszani. Lehet normál A-hang, és akkor nem történik semmi különös, de lehet úgy üvölteni, mint akit éppen ölnek, vagy szerelemtől részeg, hogy az egeket is megreszketteti — akkor már érzed az erejét, megrendülsz tőle. Az átéléstol jön elő a lényeg. Minden pillanatban az egész életed készültségével ott kell lenni, csak akkor látod, mi az igazi, s akkor megy magától az egész.

A magyar népzene forrását keresed, ebben érzek valamiféle rokonságot Bartók Bélával, akinek a műsorotokat is szenteltétek…
Sokáig kerestem, mi az, ami ösztönösen bennem él, és egyedül Bartók Bélánál találtam rá választ. „Az igazi népzene egy megtisztult tudatállapotban születik, minden külső befolyástól mentesen, és ugyanaz a törvény hajtja, mint ami a fák növekedését, a madarak röptét, a tenger hullámzását. Ez a természeti törvény nem más, mint a zenei alkotóképesség.”
Ez a zene maga szabja az utat, érzem, hogy megjelenése életem és egyben a természet törvénye, ahogy a fa is pontosan tudja, hogyan növessze a rügyet, s a tökéletes alkotóerő ott van benne is. Az igazi zene belső törvényszerűségek alapján születik, a természet ereje nyilvánul meg benne, s önmagától fejlődik. Később, amikor tudatosan kezdtem kutatni a zenét, rájöttem, hogy Bartók és Kodály nyomdokain járok. Ők mondták ki, hogy a magyar népzene ősrétegét úgy lehet kimutatni, ha megtaláljuk a vele rokon zenét egy olyan népnél, amelyik átvehette tőlünk — mert szomszédos volt, vagy együtt élt velünk. Ez az egyetlen módszer, amivel képesek lehetünk tovább látni 200-300 évnél.

Milyen üzenete van ennek a zenének a mai ember számára?
A közönségtől legtöbbször azt a visszajelzést kapom, hogy a zeném hatására úgy érzik, mintha bepillantanának egy színesebb, tágabb világba, ami sokkal szebb, hatalmasabb, mint amit eddig ismertek. A mai ember lelkivilága olyan, mint a világfáról lehullott, fonnyadó levél, elidegenedett, és ettől mindenki rosszul érzi magát. Ezen kellene változtatni, de csak úgy fog menni, ha visszakapcsolódunk a világáramkörbe, ami az életünk otthona. Ha újra teljes szívvel-lélekkel akarunk élni, érezni, gondolkodni, mindent tudni, átélni, ami nagyszerű és felemelő, és ami előre viszi a világot. Régen ez az egység jelen volt, és érzem, ma is jelen akar lenni, hiszen nem széttöredezett részek, hanem egész-ségesek szeretnénk lenni.
A Vágtázó Csodaszarvas talán segíthet, hogy visszataláljunk a bennünk kiegészülni vágyó egészhez.

„ Szörnyi Krisztina ”

/ Interjúk, Vágtázó Csodaszarvas