Szenteste

A Világfa tetejéről hangzik, messziről, messziről,

a végtelen időből egy csodálatos rege

Ahogy csúcsa inog, mily édesen suhog

Az ősi kertből, a Paradicsomból:

Szenteste, te sugárzó Világfa!

Szenteste, te vágyódó Isten-álom!

Egyszer emlékszik talán újra arra,

Aki rá gondolt, s felé hajlik majd ága,

Egyszer talán a világűrbe

Kienged engem a Világfa sugara

Ernst von Wildenbruch, 1854

———————————–

Ó Szenteste

Csillagokkal tündöklő,

Milyen kedves és frissítő,

Ahogy megcsap leheleted!

A gyermekek tolongásából,

A fények nyüzsgéséből

Felküldök az égbe

Egy csendes imát.

Ott szikráznak a csillagok

Egy égi fa ágain,

Ujjong a messzeségben

Az éteri űr

Ott engedi az égbolt

A boldog kórus

Jókívánságait hallatszani

Úgy cseng nekem, mint egy álom.

Karl Gerok verse