Életünk szövetségese: a természetes értelem. (2005. december – Természetgyógyász Magazin)

Életünk szövetségese: a természetes értelem. (2005. december – Természetgyógyász Magazin)

Megjelent: 2005. december, XI. évfolyam 12. szám, 22-25.

Természetbarát világkép

Életünk szövetségese: a természetes értelem

Életünk a mai világban egyre inkább külső kényszerek hatása alá kerül. Ideje visszavennünk életünket, visszaszerezni egészen. De hogyan kezdjük? A legelső lépés: visszaszerezni életünk eredeti eszméjét. Induljunk útnak!

Kezdjük a hajótörött példájával, aki három napja a szomjhalál küszöbén, kicserepesedett ajkakkal, eszméletlenül ringatódzik egy tutajon az Indiai óceánban, amikor az éjjel kellős közepén felébred a végtelen vízen, a végtelen, csillagos égbolt alatt. Sziporkázó csillagképek bámulnak rá, mint fura csodabogárra. Lassan óriás Hold kel fel a látóhatár mögül, egyedüli élőlényként a végtelen víztükör világában. Villódzó-szüremkedő fények. Hajótöröttünk remegő lábakkal felemelkedik, égre emelt karokkal köszönti az ég lakóját: “Istenem! Akinek a nevét nem ismerem! Köszönöm Neked az életemet! Elfelejtettem, milyen hatalmas! Köszönöm! Köszönöm az életemet!” – és összeesik a tutajon az óriás Hold és a mélyhúsú, bársonytüzű égbolt alatt. (Részlet a “Joe és a vulkán” c. filmből)

A hajótörött példája sok más hasonló tapasztalattal együtt azt mutatja, hogy a modern nyugati ember elfelejtette, milyen hatalmas az élete. Hadd tegyem hozzá, hogy az is kérdés: nekem van életem, vagy inkább fordítva: tudatos énem csak egy része életemnek? Először is: ki ez az “én”? Mit ért a nyugati ember az “én” alatt? Szűk, mindennapi értelemben: öntudatunkat, öntudati irányító-központunkat. Öntudatunk birodalmába csak azok az ismeretek jutnak, amiket már tudatosítottunk, amiket öntudatunk ellenőriz, amikről tud. Kézenfekvőnek látszik, hogy életünkről csak azon ismereteinkkel tudunk beszámolni, amikről tudunk. Úgy tűnik, ez nem is lehet másként. Tény, hogy öntudatunk képes döntéseket hozni, képes irányítani viselkedésünket. De nemcsak öntudatunk irányítja tetteinket mert érzéseink, ösztöneink, önkéntelen indíttatásaink talán még nagyobb szerepet játszanak magatartásunk irányításában. Jó lenne felmérni, mekkorát, hogy képet kapjunk öntudatunk és életünk többi területének arányáról!

Vegyünk egy egyszerű példát! Nem kell megijednünk az alább következő egyszerű számolástól, olyan egyszerű szorzásokról-osztásokról lesz szó, amilyeneket a boltban mindennap elvégzünk. Megéri az elenyésző fáradságot, hiszen jutalmul olyan maradandó bepillantást kapunk életünkbe, öntudatunkba, ami egész életünkre jótékony hatást gyakorolhat, és amit másként nem szerezhetünk meg. Előttem számítógépem képernyőjén 600*800 képpont található. Mérjük egy képpont információ-tartalmát az információ legelemibb egységében, bit-ben. Egy bit információ tartozik a legegyszerűbb, igen-nem, fej-vagy-írás kérdés eldöntéséhez. Egy képpont azonban nemcsak két állapotot vehet fel, sokféle színű, színárnyalatú, fényerejű lehet, és ezért nem 2, hanem 32 bit információt hordoz. Így pedig a 600*800 képpont (600*800= 480 000) összesen 480 000*32 bit=15 millió 360 ezer bit információt jelent. Másodpercenként 16 képet tud az emberi szem megkülönböztetni, ezért egy másodperc alatt a képernyőről 246 millió bit információ jut be a szemünkbe. Látóterünk rendszerint jóval nagyobb a számítógép képernyőjénél, ezért a szemünkbe jutó információ általában 1-10 milliárd bit másodpercenként. Mekkora ez az információ az öntudatba jutó információhoz képest? Ezt is könnyen megbecsülhetjük! Az öntudatba jutó információáram példájául vegyük az olvasást! Egy perc alatt általában egy oldalt tudunk elolvasni. Egy oldalon általában 2 000 betű található. Egy betű információtartalmát vegyük 5 bitnek (öt igen-nem válasszal rendszerint kitalálható, az ábécé melyik betűjéről van szó). A nyelvtani szabályok, ismétlődések miatt egy oldal információtartalma az így kapott 10 000 bitnél rendszerint jóval kisebb, és általában egy elolvasott oldal minden információját nem tudjuk visszaadni. Ha olvasáskor mégis mondjuk hatezer bit információ jut be öntudatunkba egy perc, azaz 60 másodperc alatt, akkor egy másodperc alatt száz bit információt kapunk, mint öntudatunkra jellemző értéket.

Eljutottunk a célhoz, megkaptuk az óhajtott eredményt: öntudatunk információ-feldolgozó képessége kb. 100 bit/mp (102 bit/mp), szemünké viszont 10 milliárd bit (az egyes szám után tíz nulla áll, ezért rövidebben így írhatjuk: 1010 bit/mp). Öntudatunk tehát százmilliószor lassabb, mint szemünk! Ez tényleg egy óriási jelentőségű eredmény! A szemünkön át bejutó információfolyam százmilliószor nagyobb, mint az öntudatunkba bejutó! Az öntudat parányi kis zseblámpa, az önellenőrzés nélküli, vagyis szabad tudat viszont óriási reflektor! A tudat megvilágítja a világot, az öntudat pedig csak annyit, amennyit a tudat az orrunk elé tesz! De hát miből áll ez a rejtélyes tudat, ha nem öntudatos gondolatokból?

Hogy ezt megértsük, vegyük példának a zene varázslatos hatását! “A látható-tapintható világ felett különös, bármikor felidézhető varázslatként terül ki a zene világa. A zene révén mindig földöntúli hatalmakkal lépünk összefüggésbe” – írja Szabolcsi Bence nagyhatású, “A zene története” c. könyvében. Ezek a földöntúli hatalmak minden bizonnyal az öntudatos érzékelésen túli, öntudatlan érzékelés révén lépnek kapcsolatba velünk, mégpedig az érzékelés teljesebb, természetes formáival. Nem szólnak róla a feljegyzések, mikor vált a modern ember az öntudat foglyává, mióta azonosítja önmagát ezzel a kis zseblámpafénnyel. “A nyugati ember ma már csak természetellenest lát mindebben (a zene varázslatában) s nem természetfölöttit – ezt az ő sajátos fejlődése magyarázza” – teszi hozzá Szabolcsi Bence. Úgy tűnik, a nyugati ember szemlélete valamikor végletesen megváltozott, és érzékelésének százmilliószor nagyobb részének hadat üzenve magával a valósággal keveredett háborúba. Ami azt illeti, én még csak nem is tartom természetfölöttinek, amit a szem érzékel, még azt a túlnyomó részét sem, ami végül nem jut be az öntudatba. Nagyon is természetesnek, valóságosnak találom, hogy a szem és az agy a látással bejövő információt feldolgozza. Nem is kell, hogy minden információ bejusson az öntudatba: elég, ha a fontos információ bejut, a többi jobb, ha kint marad. De mi dönti el, mi maradjon kinn, és mi jusson be az öntudatba? Itt bizony újabb lélegzet-elállító felfedezés küszöbére értünk: szervezetünk, a szem és az agy öntudaton kívüli része bizony minden egyes bejövő bitnyi információt mérlegel önmagában és összefüggéseiben, és ezekről bizony értelmesen dönt! Az öntudat szűk tartományán kívüli tudatvilág tehát értelemszerűen cselekszik, vagyis nem nevezhető sem tudattalannak, sem tudatalattinak, hanem csakis tudatnak! Amit a nyugati ember tudatalattinak nevez, valójában az maga az öntudatlan tudat, az önellenőrzés nélküli, vagyis a szabad tudat! Azt a tudatot, ami valóban szabad, a nyugati ember tudatnélkülinek fogja fel.

Tudatunk tevékenysége hasonlít egy jól szervezett vállalatéhoz. A tudat tevékenysége megfelel a vállalat munkájának, az öntudaté pedig az igazgatótanácsénak. Hasonlatunkban persze óriási nagyvállalatról van szó, hiszen a mi személyes tudatunk “igazgatótanácsa” példánkban száz fős, alkalmazottainak száma pedig tízmilliárd, nagyobb, mint a mai Föld egész lakossága együttvéve! És ez az igazgatótanács maga is rendkívül gyors: másodpercenként száz döntést hoz! Úgy, hogy minden tagja minden másodpercben helyes döntést hoz! Így alkothatunk a valóságnak megfelelő képet a bennünk élő szabad értelemről, ami az önellenőrző értelemnél százmilliószor hatékonyabb, magasabb értelemként jelenik meg előttünk.

És ez még nem minden. Még csak az első lépést tettük meg belső univerzumunk feltérképezése felé. Még csak a szemünkkel felfogott információról alkottunk képet. De belső világunk mélyebb, bensőségesebb tartományaiban a külső érzékszervekkel felfogott információ árama mellett ott rejlik a belső érzékeléssel felfogott világ! Ez a belső érzékelés az, ami a külvilági információkat saját értelmezése szerint rendezi. Ez a belső érzékelés az alkotó gondolkodás alapja, sőt, az alkotó életérzékelés, érzéseink folyama is egyben. Szervezetünk belső biokémiai folyamatai olyan rendkívül gazdagok, hogy ezek számszerű becslése nem egyszerű feladat. Tény, hogy a biológiailag fontos molekulák tudják, mikor milyen folyamatban kell részt venniük, mikor merre menjenek, hiszen különben a sejtek élete nagyobb zűrzavarba fulladna, mint amilyenbe a budapesti közlekedés péntek délután. Ez pedig azt jelenti, hogy a biomolekulák élete is értelemszerű rendben zajlik, vagyis egy még mélyebb, molekulákat irányítani képes értelemre is rábukkantam, ami még sok-százmilliárdszor hatékonyabb a külső érzékelésnél is. Ez a molekulákat irányító értelem persze, amíg egészségesek vagyunk, nem önkényes, hanem a sejtek valóságos igényeit szolgálja. Molekuláris szinten ható értelmünk így a természeti erőkhöz hasonló, valójában maga is a Természetet átható szervezőerő megnyilvánulása. A Természetet átható szervezőerő maga is értelmes, értelemszerű, megfelel a valóságnak, az élet biológiai törvényeinek! A kozmikus szervezőerő az életet szolgálja! És ott van még szervezetünk egésze, minden szabad érzésünk, alkotói szabadságunk, gondolataink szabadsága, kimeríthetetlensége! Egy csodálatosan, szinte felfoghatatlanul gazdag, magasabb értelem létének bizonyítékaira bukkantunk rá a mostanáig tudatalattinak és tudattalannak nevezett birodalomban.

Vonjunk le néhány következtetést! Először is világos, hogy nem nekünk (öntudatos nyugati embereknek) van életünk, hanem fordítva: életünknek, az életünket átjáró, sok-százmilliárdszor magasabb értelemnek van öntudata. Ha (ne adj Isten!) önazonosságunkat öntudatunkra korlátozzuk, akkor nem énünknek van élete, hanem “én”-ünk csak kis része életünknek! Érző lény mivoltunk sokkal hatalmasabb, tágabb, értelmesebb, mint ami parányi öntudatunkba belefér. Vegyük mindehhez hozzá, hogy minden ítéletünk végső soron értékeken alapszik. Az értékek belső érzésvilágunk kikristályosodott erőközpontjai. Az értelem tehát végső soron a természetes érzéseken alapszik. Nem önkényes, hanem természetes, azaz valósághű érzékelést kifejező érzéseken. Életünk tehát sok-százmilliárdszor több, mint amit tudunk róla!

A molekuláris szinten tapogatózó magasabb értelemnek tudnia kell, a következő pillanatban melyik sejtben milyen molekulákat kell mozgósítson ahhoz, hogy az életfunkciók zavartalanul folytatódhassanak. Ez a tevékenysége nagyon hasonló ahhoz, ahogy nekem tudnom kell, hogy a következő pillanatban milyen billentyűket üssek le ahhoz, hogy eredményül helytálló, értelmes mondatok sorjázzanak ki számítógépem billentyűzetének nyomogatása következtében. A molekuláris értelem gondolkodása törvényszerű, a biológiai törvényeket követi; öntudatom tevékenysége szintén törvényszerű, az értelem, az értelmes jelentés törvényeit követi, beleértve a mondanivaló, a stílus, a nyelvtan, a jelentés formai és tartalmi törvényeinek sokaságát. Ez a tevékenységem nagyon hasonló ahhoz, ahogy a tavaszi fa tudja, mikor milyen rügyeket fejlesszen ki, mikor miféle leveleket varázsoljon elő a rügyecskékből, és hogyan tájolja be a kifejlődött leveleket úgy, hogy az egész lombkorona a lehető legelőnyösebb módon vegye a napfény számára fontos hatásait. Igen ám, de van egy lényeges különbség: a fa saját életét irányítja alkotó módon, én pedig csak a cikkírást! Ha párba akarnék állni a fával, akkor életemet kellene a fához hasonló biztonsággal és hasonlóan előnyös módon irányítanom! El kell ismerjem, a fa életét irányító értelem magasabb szintű, mint amivel én most ezt a cikket írom. És ez így is marad, kivéve, ha gondolkodásom felnyitja az öntudat falát, ha kilép az öntudat világából a napfényre, a természetes, valósághű, szabad érzékelés tágabb világába, és szövetségbe lép természetes érzéseimmel, a sejtjeimben cselekvő értelemmel, a természetet átható értelemmel.

Most már az is világos, miért jelenti a “felvilágosodás” az értelem kisiklását! A felvilágosodás ugyanis az értelem felszabadítását tűzte zászlajára minden más tényező hatalmi igénye alól. Ez így önmagában persze még helyes is lehetne. A gyakorlatban azonban a ráció, az öntudatra korlátozódó, a természetes, szabad emberi érzékeléstől magát elhatároló, mesterségesen leszűkített értelem alaptalanná, valótlanná, embertelenné, természetellenessé válik! Az ész ugyanis érzés nélkül csak üres magafitogtatás! Ha nem az egész embert szolgálja, hanem maga akar öncél lenni, akkor érzés-ellenes zsarnok lesz belőle! Ezért lett a felvilágosodásból szükségszerűen terror és szörnyeteg terminátor-társadalom a következmény! Az ész önmagában nem lehet más, csak rövidlátó diktátor. Természetes érzés és ösztönös belső érzékelés nélkül az emberi gondolkodás kiüresedik, embertelenné, gép-jellegűvé, tárgyszerűvé válik, és magatehetetlenül alárendelődik az éppen legügyesebb, legkényszerítőbb hatalmi viszonyoknak. Ezzel pedig éppen az ember addigi legfőbb segítője lesz legnagyobb ellensége.

Látnunk kell, hogy életünk alapjában egy olyan alkotó, együttérző gondolkodást jelent, amelyben a Természet erői megszemélyesülnek, és személyes életünkben, öntudatunk zseblámpa-fénye körül mérhetetlenül óriási kozmikus birodalmakban építik lépésről-lépésre életünk csodálatos, a mainál sokkal többre hivatott épületét. Sokszázmilliárdnyi együttérző, csodaerővel bíró kis munkás élete zajlik öntudatunk számára messze távolban, sejtjeink birodalmában, és mindegyik szorgalmasan, másodpercenként sok-sok hasznos, előre vivő tettel építi előre, szebbé, jobbá életünket. Érzéseinkkel, fogékonyságunkkal azonban képesek lehetünk ráhangolódni saját szervezetünk hullámhosszára! Életünk legmélyebb, természeti valójában egy, a mai öntudat rideg, embertelen, személytelen törvényeitől eltérő, életbarát, emberbarát logikát követ. Életünk értelmes szervező ereje tetteivel felemeli életünket, minden pillanatban felemeli a szakadék fölé, amibe menthetetlenül belezuhanna, ha az élet nemes szervező erői meg nem akadályoznák. Életünk értelmes szervezőereje így szükségképpen egyszersmind nemes erkölcsiségről, az élet mindenek fölötti tiszteletéről is számot ad minden rezdülésében. Életünk csodálatos, felemelő teljesség, az értelmes, érző, varázslatos Természet egészének helyi központja! Mi mindennek kellett ahhoz történnie, hogy ezt a nemes, magasabb értelmet fogollyá tegye egy nála sok-százmilliárdszor parányibb, rövidlátóbb, embertelenebb értelem!

Gondolkodásunk ma sem feltétlenül önkényes. Ha törekszünk a valósághűségre, az igazságra, és arra, hogy mások megérthessék és elfogadhassák, belássák igazunkat, el kell fogadjuk a logikát kalauzul. Ez a logika pedig csodálatos egy szerzet! Valami rejtélyes módon átjárja az egész Kozmoszt, és mi mégis képesek vagyunk vele együtt gondolkodni. A közösségi, igazságra törekvő gondolkodás tehát a Kozmoszt átható értelemmel együttgondolkodást jelent! Ez a végső titka annak, hogyan vagyunk képesek parányi ember-agyunkkal felfogni tőlünk fényévnyi távolságban levő jelenségeket, és előre jelezni, hogyan fognak viselkedni. Így tehát még gondolkodásunknak is vannak együtt-cselekvési, közösségi, igazságra irányuló, vagyis erkölcsi törvényei. És ezek a gondolkodást irányító erkölcsi követelmények magából a Természetből fakadnak.

Hasonlóan ahhoz, ahogy gondolkodásunk az együtt-gondolkodásra, az igazságra irányul, érzéseink természet szerint a szépre hajlanak, a szép felé vonzódnak. Ha lehet választani, önkéntelenül a legszebbet választjuk. Amíg az életerő természetesen tud érvényre jutni bennünk, amíg rossz, mesterséges hatások nem siklatták ki, addig minden ember, állat, növény az élet segítésén munkálkodik, örül az életnek, az öröm, a szépség felé vonzódik. “A látható-tapintható világ felett különös, bármikor felidézhető varázslatként terül ki a zene világa” A zene révén mindig földöntúli hatalmakkal lépünk összefüggésbe” – idéztük Szabolcsi Bencétől. Ez a varázslat évezredeken át a szépség felé vonzott, és a zene csak az utóbbi évtizedekben fordult ki annyira magából, hogy túlnyomórészt otthagyta a Szépség felé vonzódását. Tegyük hozzá: természet szerint, egészséges, romlatlan emberek még ma is a szépséghez vonzódnak. És ez ad az emberiségnek lehetőséget a szebb világ megteremtésére.

Parányi varázslények vagyunk, akik a megelevenedett Kozmosz kicsiny mozgó helyi központját irányítjuk itt a Földön! Nem árt, ha megbarátkozunk a bennünk élő csodálatos, a Szépség és az Igazság felé vonzódó, életbarát magasabb értelemmel. Ha öntudatunk visszatalál az élet alapjára, győzhetetlen szövetség jön létre: a földi és az égi, az emberi és a természeti értelem szövetsége. Ahogy műveiből kiderül, Arisztotelész még olyan korban élt, amiben természetes volt, hogy minden ember, és az egész Mindenség a Szépség, a Jóság, az Igazság kozmikus vonzásának jegyében él. Érdemes megjegyezni: a szépség ugyanolyan természetes célja az érzéseknek, ahogy az igazság a gondolatoknak. A jóság pedig a szépség és az igazság ápolásában, védelmében, éltetésében áll. A Szépség, a Jóság és az Igazság tehát a természetes érzés és a természetes gondolat eredeti céljai.

Érdemes itt megállni egy pillanatra okfejtésünkben. Ha az egész Mindenség a Szépség, Jóság, Igazság vonzásában él, ezek felé halad, értelmi tevékenységét ezek irányítják, vonzzák, akkor a Világegyetem nem lehet az a merőben közönyös, idegen, élettelen anyaghalmaz, aminek a nyugati civilizáció uralkodó vívmányai mutatják! És tegyük hozzá: ha a belső világunkban cselekvő természeti erők valójában életünk felemelésén dolgoznak, ha a Szépség, Jóság, Igazság felé viszik szervezetünket, akkor nem véletlen, hogy minden emberben él a hajlam a Szépség, a Jóság, az Igazság felé. Akkor az ember nem bűnözőnek született! Akkor nem a nyugati civilizációnak köszönhető egyedül, hogy az ember képes értelmes cselekvésre. Akkor velünk született hajlamaink, ösztöneink nem feltétlenül alantasak, sötétek, amikkel szembe kellene szállnunk.

És ha ez így van, akkor előttünk egy új, emberibb világkép bontakozik ki. Létezik egy további, óriási, páratlan előnye ennek az új, természet-barát világképnek: igyekszik a valóságra építeni: a természetes, teljes valóságra.

Grandpierre Attila

csillagász, zenész

/ Természetfilozófia