A magyar ősvallás nyomában 1. rész – Zászlónk eszméjének ősjelentései
megjelent: Arany Tarsoly. 2005 augusztus.
A magyar ősvallás nyomában. 1. rész.
Zászlónk eszméjének ősjelentései
Nemzeti jelképeink egyik legfontosabb eleme: nemzeti zászlónk, lobogónk. Vajon milyen érzés hajtotta eleinket, hogy megalkossák az első zászlót? Miféle gondolat kifejezésére született meg az emberiség történetében a zászló? Mit jelentett? Meg lehet ezt fejteni évezredek távolából?
Zászlónk másik elnevezése, a „lobogó”, magában rejti a választ. Lobogó! Valóban, a zászló lobog, ma is! Ez a zászló lényege! Amikor lobog a zászló, lelkünk is vele lobog! Lelkesítő ereje lobogásából fakad! De miért? Mi köze lehet a levegőben lobogó zászlónak a lélek éltetéséhez? Ezek a gondolatok a jelképkutatás tudományában, mai szemellenzőinek összefüggésrendszerében nem merültek fel. A válasz kívül esik az utóbbi évezredek látóhatárán, ősmúltunkkal, magyarságunk mibenlétével függ össze.
A magyar ősvallás jórészt földalatti búvópatakként élte túl az elmúlt évezredek üldözéseit, de annyit mégis tudhatunk róla, hogy őseink tisztelték a tüzet, a Napot. Ha őseink a lobogóban észrevettek valamit, ami nemzeti vallásunk éltető Istenéhez kapcsolódik, az nem lehet más, mint az a lobogás, amivel a lélek is lobog. S ha a lélek lobog, akkor eleven, akkor tüzes – s ha tüzes, az égi tűz lobog benne, az Élet tüze! Itt a kapocs a zászló, a lélek, a tűz és a kozmikus tűz, az Élet tüze között!
A zászló eszméje bevilágít őseink érzésvilágába. Aki az első zászlót kitalálta, az a selyem (külön kis keretben: A selyem feltalálása.
A selymet mégsem a kínaiak, hanem az eurázsiai sztyepp-övezet lakói, a Kárpát-medencétől Kínáig, a szkíták elődei találták fel. Irene Good, a Harvard University’s Peabody Museum ősi textil-termelés és szál-elemzés specialistája szerint a selyem nem Kínából ered, hanem egy Nyugat-Európában és Ázsiában honos selyemhernyótól, több mint 4 500 évvel ezelőtt. Science News Online, 11 December 2004, Vol. 166, no. 24, p. 376. Remnants of the Past, High-tech analyses of ancient textiles yield clues to cultures, by Diana Parsell;www.sciencenews.org/articles/20041211/bob8.asp) lobogását figyelve önkéntelenül elragadtatott, annak úgy lobogott a lelke, hogy a selyem lobogásától úgy érezte, a zászlóban a kozmikus lélek lobogása testesül meg! A zászló és a kozmikus tűz közötti értelmi háló gyújtja ki a tűz-tisztelet összefüggésrendszerét is előttünk. A földi tüzet is azért tisztelték őseink, mert lobogásában az égi tűz, az Élet tüzének megtestesülését látták, élték át! A teljes elemében élő lélek legjellemzőbb viselkedése a büszke, nyughatatlan fölfelé törekvés, újra és újra fel-felcsapó indulattal, szenvedéllyel, tűzzel, még magasabbra, a legmagasabbra szárnyalni! Zászló, tűz, lélek közös tulajdonsága: mindhárom lobog! A tűz olyan, mint a magyar lélek, lobog az égre, lobot vet, ahogy újabb és újabb tápra lel, az új táppal megerősíti szárnyalását, ívelését, nyalábokba, lángnyelvekbe szerveződik, s rajként fut, lobog, ünneplő ujjongásban az égre.
És fordítva is igaz a gondolatmenet. Ha a zászló lobogásának eszméje a lélek mély, bensőséges megfigyeléséből, a lélek és a tűz hasonló lényegűségének felismeréséből fakad, abból a megfigyelésből, hogy a selyemszövet a tűzhöz és a lélekhez, az Élet tüzéhez hasonlóan lobog, és emiatt alkalmas a lélek lobogásának felélesztésére (mágikus felfogás! Nem indoeurópai, hanem magyar kultúrkör!), akkor a zászló eszméje csakis egy tűz-tisztelő és mágikusan érző és gondolkodó népből fakadhat! Többezer éve olyan civilizációval vagyunk körülvéve, ami se nem tűztisztelő, se nem Nap-tisztelő, az Élet kozmikus tüze helyett idegen hatalmasságokat szolgál, az égitestek, a természet-vallás, a Természet ellen fordult – a zászló eszméje tehát nem eredhetett a nyugati, indoeurópai népek civilizációjából. Egyetlen olyan kultúra ismert, amiből minden tűztisztelet fakad, ahol a tűz, a Nap, az Élet áll a középpontban, és ez az emberiség legősibb tanítómesterei, a mágusok világfelfogása: a mágikus világszemlélet.
A történeti dokumentálás érdekében Ammianus Marcellinus, a 4. században élt római császár történeti könyveiből idézünk. „Mondják, ha ugyan el lehet ezt hinni, hogy az égből hullott tüzet is soha ki nem alvó tűzmedencékben őrzik náluk (a mágusoknál), és ebből egy csekély részt, mint szerencsehozót, régente állítólag az ázsiai királyok előtt szoktak vinni. Ennek a nemzetségnek az ivadéka a régi korban csekélyszámú volt és az ő szolgálataikkal éltek a perzsa hatalmasságok az ünnepi istentiszteletnél. Bűn volt az oltárhoz közeledni, vagy áldozathoz nyúlni, míg azt egy mágus erre a célra fogalmazott imádsággal előzetesen meg nem áldotta. Lassankint azonban elszaporodtak és egész nagy, külön névvel nevezett törzzsé váltak; majorokban laknak, amelyeket nem védenek erős falak; meg van nekik engedve, hogy saját törvényeik alatt éljenek, a vallásra való tekintetből pedig nagy tiszteletben részesülnek.”
Kik voltak a mágusok? Az angol nagyszótár, az Oxford English Dictionary (1989, IX: 185) a “Magian” címszó alatt a következőket írja: “1875 LIGHTFOOT Comm. Coloss. 151 Akkor volt ez…amikor a mágikus rendszer meggyökerezett Kis-Ázsiában; 1877 Outlines Hist. Relig. 165 A mágusok pre-szemita és pre-árja papi törzs voltak Nyugat-Ázsiában”. A mágusokról pedig (1989, IX:202-203): “c1400 Three Kings Cologne 49 Szent Ausztin azt mondta, hogy a mágus szó káldeai nyelven annyi, mint ha azt mondanánk, filozófus; 1555 WATREMAN Fordle of Facions II. vii K iv b (Perzsiában) a mágusok (azaz a természet titkaiban járatos emberek)”. 1614-ben SYLVESTER Bethulias Rescue v. 301 megemlíti, hogy a párthusoknak is voltak mágusaik (u. ott). Hérodotosz azt írja, hogy a mágusok a médek szent kasztja. Média az ókori Perzsia elődje. Vajon kik lehetnek ezek a médek, akiknek szent törzsük a mágus törzs? Rájöttem, hogy a legilletékesebbeket, a kortárs népeket kell vallatóra fogni. Perzsául Médiát úgy mondják: Mada. A „mada” név nyomában kutatva rábukkanunk a szarmatákra, akiknek nevét újabban a „Surya Mada”, „Surya Madra” (Surya: az indiai Napisten), „Napistenű Médek” indiai névből származtatják. Aradi Évától, a neves India-kutatótól tudom, hogy a hinduk a legmagasabb, bráhmin kasztba egyedül a „magar” nevű mágusokat vették be, mert róluk a bráhminok elismerték, hogy többet tudnak, mint ők maguk. Ha tehát a perzsák a méd mágusokat „mada”, „magos” néven nevezték, az indiaiak „madra” és „magar” néven, akkor a méd és a magyar mágusok között közvetlen kapcsolat állhat fenn. Ennek a fényében válik érthetővé, miért nevezte magát Attila hun király a médek királyának, és miért viselt méd öltözetet!
Diogenes Laertius “A kiemelkedő filozófusok élete” című, i.u. 200 körül született munkájában megírja, hogy a mágusok az egyiptomiaknál is ősibbek. Művének első mondatai szerint “Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy a filozófia tanulmányozása a barbároknál kezdődött el. Nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a perzsáknak voltak mágusaik, a babiloniaiaknak vagy asszíroknak káldeusai, az indiaiaknak gimnoszofistái; a kelták és gallok között a druidák népe”. “A mágusok részrehajlás és előítéletek nélkül dolgoznak…A legősibb tanító nemzetség, törzs, kétségbevonhatatlanul” írja Thomas Stanley, a 17. században született „A filozófia története” c. művében. Babilon mágus papjait “káldeus” néven ismeri a történelem. Az antik világ egyetlen papsága sem volt híresebb a mágusoknál. A mágusok voltak jónéhány nagy görög gondolkodó tanítómesterei, mint például Püthagorász, Démokritosz, Platón, és “ők adták át a Nap-kultuszt Indiának” – írja Gnoli az 1993-ban megjelent „The Encyclopedia of Religion” címszavában. “A mágusok a Napkultusz papi kasztja” (Redards, Lexikon der Alten Welt, 1965, 1809). A “pogány” magyarokhoz látogató bizánci és nyugati misszionáriusok a magyar vallás papjait “mágusok” néven említették (Dömötör Tekla, The Encyclopedia of Religion, 530). A Kassai Kódex-ben följegyzett középkori magyar inkvizíciós perek jegyzőkönyvei a magyar vallás papjait mindig “mágus”-ként, az öreg főpapokat “pontifex magorum” néven illetik (Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció, 1999, 197).
A mágusok eredete tehát éppen a magyar őstörténelemhez vezet bennünket. A zászló lobogása szinte megjeleníti a lélek lobogását, és a lélek lobogásában a kozmikus őstűz, az Élet, az Élő Világegyetem lelkének örök szárnyalását.
(folyt. köv.)
Grandpierre Attila
csillagász