Világrend és EGÉSZ-ség. (2004. április – IPM)

Világrend és EGÉSZ-ség. (2004. április – IPM)

Megjelent: IPM 2004. április, 82-87.

 

Világrend és egészség

Nem csak dolgok, jelenségek, törvények léteznek a világon. A valóság legmélyén pedig ott rejlik a világrend. Személyes életerőnk az egész Mindenséget átható rendből ered. Lényünk egész-ségre, épségre törekvése köldökzsinórként a Mindenséghez köt bennünket. A világrend megismerésével és belső felélesztésével fenntarthatjuk kapcsolatunkat a Mindenség rendjével. A Mindenség törvényei összhangban kell álljanak egymással, mert a világ Egy. A külső világ rendje és az erkölcsi világrend természet szerint összhangban állnak egymással.

A világrend az ősi világvallásokban

Az ősi világvallásokban a kozmikus rend azt az elvet (elveket) jelenti, amikről úgy hiszik, hogy a világegyetem legáltalánosabb rendjét képviselik. Az emberi viselkedés terén a világrend a valóságra, igazságra, a helyes viselkedésre, vagy az emberi jogokra és igazságtételre vonatkozik  és a társadalmi és erkölcsi normák egészére, amelyeken a társadalom felépül. Sőt, talán még többről is van szó: minden egész a Világegészből eredhet, és közvetlenül a világrendből fakad. Induljunk útnak, vizsgáljuk meg, miben is áll a világrend!

A világrendre épülő ősi társadalmakban általános volt a hiedelem, hogy a társadalom egyedi eseményei nem véletlenszerű (és így értelmetlen) események, hanem részei egy nagyobb, értelmes mintának, ami az időben is jelentős kiterjedésű. Ez a bizalom – hogy az egész világegyetem az erkölcsi és természetes rend elvén alapszik és ez is kormányozza – az, ami képessé teszi az emberi lényeket, egyénenként és közösségeikben, hogy hatékonyan megoldják értelmi, erkölcsi és szellemi válságaikat, vissza tudják nyerni testi és lelki egészségüket. A Védákban a kozmikus rend neve rta. Rta a világegyetem változhatatlan törvényét jelöli, a kozmikus egységet, amely megelőzte az isteneket (!) és felülmúlja őket hatalomban és tekintélyben. A buddhizmusban a dharma jelöli a kozmikus törvényt, ami a világegyetem működését szabályozza, és az erkölcsi törvényt, az igazságosság törvényét. Az ókori Görögországban a szofisták az emberi élet legfőbb, helyes irányát abban látták, hogy az emberi törekvések egy irányba rendeződjenek azzal az eszményi renddel, amely a világegyetem mindent átfogó szerkezetén nyugszik. A sztoikus gondolkodók úgy hitték, hogy minden kölcsönösen összekapcsolódik egymással úgy, hogy minden egyes rész együttműködik az összes többivel, hogy egyetlen, jól rendezett, ésszerűen értelmes kozmoszt alkossanak. Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás egyaránt a világegyetem rendjének üdvözítő voltát vallották. Francis Bacon koráig (17. század) általános egyetértés uralkodott: a megismerés eszménye a kozmosz rendjének szemléletünkkel történő megragadása volt. Bacon felismerte, hogy a középkori vallásos gondolkodás alkalmatlan a világ alapos megismerésére, és fellázadt a homályos általánosságok ellen, a gyakorlati eredményességet követelve. Ennek nyomán a modern tudomány elvetette a nagy összefüggések vizsgálatát. Korunkra azonban a tudomány újra eljutott az alapokig, és most már alapokkal rendelkezik ahhoz is, hogy újra egységben, egységes rendben lássa a világot. De hogyan tudjuk ezt az egységes rendet felfogni?

Tudomány és világrend

A mai tudomány álláspontja szerint az életnek nincs helye a valóságban, mert az élet merő látszat. Az asztalról például csak úgy látszik, hogy szilárd, áthatolhatatlan, valójában óriási űr választja el egymástól alkotórészeit, az atommagokat az atomhéjtól és a többi atommagtól. De az élet nem ilyen járulékos tulajdonság. Az asztalt érzékelhetjük áthatolhatatlannak vagy áthatolhatónak, ez az asztal viselkedésén jottányit sem változtat. Viszont ha a macska feldobja a talpát, attól kezdve egészen másképp fog viselkedni. A lényeges tulajdonság tehát az, amelyik a viselkedést befolyásolja. A fizika éppen azért lett sikeres, mert a fizikai testek viselkedésének törvényeit kutatja, és így a pillanatnyi adottságokat éppen a viselkedéssel kapcsolja össze. Nem a puszta lét, hanem a viselkedés a valóság lényegi ismertetőjegye, a valóság legfőbb megnyilvánulása. A viselkedés sokkal mélyebb, mint a puszta lét. A viselkedés hozza létre a létet, a viselkedés kormányozza a létet, a viselkedés a létezés mélyebb, alapvetőbb, alkotóbb szintje, mint a tényeké, és ezért képes bepillantást adni a jövőbe: mert a valóságalkotás törvényeit rejti magában. A vallás éppen azért nem lett a tudományhoz hasonlóan sikeres, mert merev adottságokban gondolkodott, nem pedig a valóságos viselkedés meghatározó törvényeinek felismerésére irányult.

A valóság alapvető megnyilvánulása a viselkedés. Az élet pedig alapvetően megváltoztatja a viselkedést, nemcsak befolyásolja, hanem egyenesen meghatározza, irányítja a viselkedés kezdetétől egészen a végéig. Itt az ideje, hogy a tudomány belássa, az élet legalább olyan alapvető alkotóeleme a világnak, mint az eleminek tekintett részecskék: a proton, az elektron, és társaik. Ha kíváncsiak vagyunk a világra, ha szeretnénk mindent tudni, ami számunkra fontos lehet, akkor tovább is kérdezhetünk: van-e még valami, ami meghatározza a viselkedést? Akármennyire is kerestem, csak egy ilyet találtam: a döntéshozó gondolatot. Amikor döntést hozunk, eldöntjük, hogyan viselkedjünk. Tehát képesek vagyunk meghatározni viselkedésünket, tudati, gondolati úton! Ez igen, ez tényleg ugyanolyan, mint a fizika esete: ott a fizikai törvények döntik el, hogyan mozogjon az adott test, itt pedig én döntöm el, hogy hogyan mozogjon az adott test – a saját szervezetemről van itt szó. Nem csodálatos, hogy a gondolkodó ember a gondolatával mozgat egy egész emberi testet?

A világegyetemet eggyé tevő szervezőerő valami varázslatos erő. Ha az anyag, az érzés és a gondolat egységes egészet alkot, lényegi összhangban, akkor a Világegyetemben az anyag, az élet és a tudat úgy hatnak kölcsön, hogy egymás lényegének, illetve a lényegi Egy-nek meg tudnak felelni. Ha a Világegyetem egységes egész, akkor teljes joggal tekinthető tudatilag vezérelt egységes rendszernek, és éppolyan teljes joggal tekinthető érzésekkel vezérelt összhangban álló rendszernek is. Az érzésvilág és a gondolatvilág egysége a kozmikus világrendben azt jelenti, hogy a gondolat megfelel az érzés lényegének, az érzés megfelel a gondolat lényegének. Mivel mindketten az Egy megnyilvánulásai, hű másai, egymásnak (az Egy másának!) is meg tudnak felelni. Az egyik ugyanolyan mása az Egy-nek, mint a másik. Nem merev alárendelésről van szó tehát, hanem értelemszerű, együttérző, együttgondolkodó kölcsönhatásról! A gondolat a kozmikus világrend szerint az érzésvilággal együttgondolkodik, együttérez, átérzi annak lényegét, és ezt a lényeget igyekszik gondolati síkon megfogalmazni. Ez a vezérlési mód az alkotó gondolkodás jellemzője. Az érzés viszont a gondolat megszületésekor ráhangolódik a gondolati síkon megjelenő, kiteljesedő értelemre, és lehetővé teszi, hogy a gondolat a gondolati létsíkon sokoldalúan körbejárja a logikai lehetőségeket, és megtalálja a lényegi kifejeződés leghelytállóbb módját. Ez a vezérlési mód a logikai ellenőrzésé, amelyben ismét együttműködik a gondolat és az érzés, de ennek során a gondolat a kezdeményező. Az alkotó gondolkodás nem lehet meg ellenőrző gondolkodás nélkül, csak ennek segítségével juthat szilárd talajra, amely a következő lépés elemi feltétele.

A Világegyetem egysége ugyanúgy a tudat és az anyag egységét is jelenti. Ha az anyag és a tudat egységes rendszert alkot a Világegyetemben, amelyben lényegi megfelelés áll fenn, az azt jelenti, hogy a tudati indíttatás ebben a rendszerben kiváltja az értelemszerű anyagi megvalósulást. Más szóval: a Világegyetem tudatilag vezérelt anyagi rendszer, a fizikai testek viselkedése gondolattal irányított. A Világegyetem anyagi felépítése olyan kell legyen, hogy a tudati hatásokra, bárhol hatnak benne, az anyag annak lényegében megfelelő, aktív visszahatással válaszol. A tudat hatására az anyag válaszol, a világösszefüggések rendszerén átfutó gondolat a Világegyetem logikai szerkezetéből adódóan megtalálja azokat a lehetőségeket, amelyek az Egész válaszát jelentik a gondolati kezdeményezésre. Így az a természetszerű következmény, hogy a tett egy bizonyos idő múlva a Természet révén viszonzásra talál. Talán erről a kozmikus ősállapotról fennmaradó emlék tükröződik meséink egyes fordulataiban, és a kozmikus összhang emlékét őrzi a “jótett helyébe jót várj!” mesei tanítás. Nem kell itt feltétlenül arra gondolni, hogy a Természet emberszabású tudattal rendelkezik. A tudat ugyanis az értelmes, értelemszerű, célravezető szervezőerőt jelenti, és ilyen tudattal az egész élővilág rendelkezik, akárcsak a Világegyetem, az Egész is. Ez a tudat a természeti tudat, az öntudatlan tudat, amely tudja, mit kell tenni, de nem feltétlenül tud róla, hogy tud. Az őselvek, így például az élet elve, ugyanis eleve hosszú távú törvények. A madár leesése csak egy idő után követi az élet törvényét, mert a legelső pillanatban még szabadon esik, mint a kő. Amíg a fizikai erő pillanatnyi, addig a fizikai elv, a legkisebb hatás elve a távoli fizikai egyensúlyra irányul. Az értelem elve megköveteli, hogy túltekinsünk a pillanatnyi adottságokon, és belső életcélunkat minden körülmények között valóra tudjuk váltani. A hosszú távú irányultság tehát a Természet törvénye, nem azonos az emberi szándékkal, célszerűséggel, hanem sokkal mélyebb annál.

A világrend

A Világegyetem lényegét három első elv alkotja: az anyagelv, ami szoros összefüggésben áll az intuícióval, és az ösztönökkel; az életelv, ami szoros összefüggésben áll a lélekkel, és az érzésvilággal; és az értelemelv, amely a tudattal, a gondolatok világával áll összefüggésben. Az első elvek a Világegyetem belső szervezőerőinek tekinthetők. A világrendet az anyag-élet-tudat egysége adja. Ez az egység lényegi egység, egészség, amelyben mindhárom megnyilvánulási mód, az anyagi, az élő, és az értelmi, a Világegészt szolgálja. Az anyag, az élet és a tudat törvényei a fizikai törvények, az érzések törvényei és a logika. A megismerés hármasságát pedig a gondolkodás, a megérzés és az intuíció alkotják. Az anyag-élet-tudat hármas megfelel az intuíció-megérzés-gondolkodás hármasnak. Ez pedig azt is jelenti, hogy az anyagot irányító törvények megfelelnek az intuíciónak, az ösztönös világérzékelésnek. A világrendet az Egy irányítja, az Egész, a lényegi egészség. Ez az egészség megköveteli az érzések és az intuíció lényegi egységét. Az intuíció és az érzések lényegi egysége azt jelenti, hogy az érzések az intuícióval, a világérzékeléssel, a sejtések világával egységet alkotnak, azokból alkotó módon születnek, sarjadnak. A világrend egyik fő megnyilvánulása az alkotás törvénye. Az alkotás törvénye röviden kifejezve annyit tesz: bentről kifelé. Hosszabban kifejezve: a belső világnak meg kell nyilvánulnia. Ami bent van, annak ki kell jönnie, ami létezik, él, lüktet, érez, annak meg kell valósulnia, testet kell öltenie, olyan testet, olyan alakot kell fölvennie, amely kifejezi érzésvilágának felépítését, lényegét, mondanivalóját, szépségét. Pontosabban elmondva: a világ rendje azt mondja, hogy oda kell figyelnie minden létezőnek a sejtések világára, a világérzékelésre, az intuícióra, az ösztönös érzékelésre. Ez az anyag hivatása. Az anyagi világ folyamatosan alkotó tevékenységet végez belső ösztönvilágának szigorú törvényei szerint. Ez a világban szembeötlő, mert az anyagi alkotóerő külsőleg is érzékelhető alakot vesz fel, az alkotás törvénye szerint, és így formateremtő képességet is jelent.

Ez a szépségre irányuló formateremtő képesség különösen az alkotó tevékenység második szintjén, az érzések világban, a lélek világában, az élet világában érhető tetten. A növények és az állatok a leggyönyörűbb, legkáprázatosabb alakokat veszik fel, belső igényből fakadóan, amit tévedés lenne a fajfenntartással összekeverni, ahogy azt a mai külsődleges, felülről lefelé hierarchikusan, hatalmi elrendeléssel gondolkozó mai szemlélet sugallja. A növény, állat megalkotja saját érzésbeli felépítésének megfelelően, a szépség vonzásának engedelmeskedve szirmait, leveleit, virágait, illatait, ágainak, erezetének matematikai törvényszerűségeit, csodálatos mintázatait, sörényét, taraját, díszes bundáját, alakját, gazdag formakincsét, ékes fejdíszeit, szárnyait, lábait, karmait, farkát, szemének rejtélyes jelkép-erejű alakját, énekeit, táncait, mind-mind a szépség vonzástörvényeinek irányítása alatt. És ezek a szép alkotások mind elsődlegesen szépek és csak másodlagosan hasznosak, mert az élet lényege nyilvánul meg ebben a szépségben, és a fennmaradás az élet megléte után következő feladat. Az állat bundája a törzsfejlődésben előbb jelent meg a bunda látványát értékelő szem kifejlődésénél. Vannak az óceán fény nélküli mélységeiben ragyogó színekben pompázó teremtmények, amelyeket senki sem lát a szükséges fény hiányában. Adolf Portmann, a híres svájci biológus ezt nevezte “célnélküli jelenségnek”. Szépség a szépségért, a szépség önmagában összefügg azzal, hogy a természeti szép érdek nélkül tetszik. A szépség, mint elsődleges alaptulajdonság, felidézi az ősi, az ókorban még meglevő kozmosz-eszmét, amely szerint a Kozmosz elsődleges tulajdonsága a szépség. Az állat-és növényvilágban megnyilvánuló elsődleges szépség közvetlenül a Kozmoszból, a világrendből ered.

De még az érzésteli, érzékelhető szépség létrehozásában sem merül ki feltétlenül az alkotás. Az alkotás törvényének átfogó alakja kiterjed a gondolati világra is, és megköveteli, hogy a gondolatok az érzésekből szülessenek, hűek legyenek a természetes érzésvilághoz, együtt érezzenek a Természettel, a belső és a külső világgal, innen merítsék mondanivalójukat, hajtóerejüket, és innen íveljenek föl a gondolat világító erejéhez. Az alkotás átfogó törvénye kimondja, hogy a természetes alkotás a világrenddel összhangban a sejtésekből születik, a természetes érzésvilágot követi, és ezek megfogalmazása.

Az egység követelményéből adódik az együtt-érzés, együtt-gondolkodás követelménye, mégpedig logikailag kikerülhetetlen szükségszerűséggel. Ez az együttérzés, együttgondolkodás olyan alapvető követelménye a világrendnek, hogy ki kell emeljük – annál is inkább, mert a felvilágosodás racionalizmusa elsöpörte a talajt az ész alól. Az ész mindenhatóságának eszméje, ha elvesszük a Természettel együttérzés, együttgondolkodás talaját alóla, az észt egyfajta modern, totalitariánus diktátorrá igyekszik tenni, olyan teljhatalmú vállalati igazgatóvá, aki csakis saját, legtöbbször anyagi, rövidtávú pénzügyi érdekei szerint dönt. Itt nem egy felszínes, külsődleges ésszerűségről van szó, hanem a valóságot teljes mélységében átható, a valósággal együtt-élő, együtt-érző, együtt-gondolkodó, a valóságot társként elfogadó figyelemről. Ez az együttérzés kiterjed az egész Kozmoszra, és így minden kozmikus létező együttérez társként a többi kozmikus létezővel, egyetlen együttérző kozmikus érzésmezőt alkotva. Ennél a pontnál a közfelfogással egyező eredményre jutottunk. Sőt, a tudományos felfogással is egyezésbe hozható a kozmikus szimpátia eszméje, ha úgy pontosítjuk az élettelen tárgyak esetében, hogy a fizikai tárgyak kölcsönhatásait értjük az “együttérzés” alatt. A fizikai kölcsönhatások úgy valósulnak meg, hogy az atomi rendszerek “virtuális” (nem valóságos, vagyis nem fizikai) módon egy pillanat alatt feltérképezik az összes lehetséges utat, amit bejárhatnak, majd ezek a fizikai hatás-elvnek megfelelően összeadódva választják ki azt a változatot, amelyet a test követni fog a (fizikai) valóságban. Más szóval: minden anyagi test részecskéi pillanatszerűen terjedő kölcsönhatásaikkal feltérképezik az egész anyagi kozmoszt, az összes többi részecske helyzetét, és ennek megfelelően alakítják ki viselkedésüket. A kvantumelektrodinamika felismerte, hogy a kölcsönhatások parányi energia-kvantumok kicserélődéseként írhatók le, vagyis minden részecske minden más részecskével pillanatszerűen parányi energia-kvantumok seregét cseréli ki. Ha ezt a “virtuális” (fizikai értelemben nem valóságos, közvetlenül nem mérhető) kölcsönhatást, amely a kölcsönhatások alapját alkotja, érzékelésnek tekintjük, és a világ-érzékelést úgy tekintjük, mint ami szükségképpen érzésekkel is együtt jár, vagyis ha kitágítjuk az érzés fogalmát, akkor a szimpátia ősi eszméje és a modern fizika egyezésbe hozható.

A világrend az első elvek kölcsönhatásában, kölcsönösségében, társ-rangúságában, lényegi egységében fejeződik ki. A világrend nemcsak a fizikai, hanem a biológiai és pszichológiai létsíkon is tevékeny, tehát nemcsak fizikai, hanem tudományos, filozófiai, vallási, erkölcsi, művészi, esztétikai, és társadalmi jelentőséggel is rendelkezik. A kozmikus rend az egyetlen, amely valóban pártatlan, egyetemes és valóságos alapot adhat a tudománynak, a filozófiának és az erkölcsi értékrendnek éppúgy, ahogy segítséget nyújthat a vallások egymás ellen fordulásának legyőzésére, a közerkölcs, a művészet társadalmak megújulására, egésszé és egészségessé válására. A kozmikus rend megismerése fontos lehet a pedagógia számára is, közérthetősége, életközelsége, életszeretete a gyermekek számára is könnyen felfoghatóvá teszi, megkönnyítve és meggyorsítva a gyermekek szellemi éhségének kielégítését, és ezzel hatékonyan javítva szellemi fejlődésüket. De nemcsak általános jelentősége van a világrend eszméjének és a köztudattal összevetett képének. Mert van emellett egy legalább ilyen fontos és nélkülözhetetlen jelentősége is, amely a mindennapok küzdelmeihez, életvezetésünkhöz ad támaszt, fogódzót, erőforrást, útmutatást, célt és reményt gondolkodásunk alapjainak megvilágításával, amely lehetővé teszi az önálló gondolkodás és életvitel megalapozását.

Egészség és világrend

De még ennél is többről van szó. A világrend vizsgálata egyben egészség-tan is. Gondoljunk a pszicho-szomatikus betegségekre. Mit is takar ez az elnevezés? A psziché, a lélek, okozta testi betegségeket. De lehetne szomato-pszichotikus betegségekről is szó, azaz testi okok által okozott lelki betegségekről csakhogy mivel a testi okokat könnyebb felismerni, ezért az ilyen típusú betegségeket nem nevezzük bonyolult néven, hanem egyszerűen betegségeknek nevezzük őket. Így pedig kirajzolódik a kép: a betegségek oka a test és a lélek összhangjának megbomlása, illetve a test és a lélek eltérése a természetes, egészséges állapottól. Bármelyik tér el először, magával vonhatja a másikat, és ez a magával vonás mutatja a két létsík, a testi és a lelki kölcsönhatásának szoros mivoltát. De vajon nem maradt-e ki a szellemi, értelmi, gondolkodásbeli betegség, elváltozás, eltérés a betegség-típusok felsorolásából? Ez egy nagyon lényeges kérdés, amely bevilágít nemcsak az ember belső világának, de a Kozmosz világának legmélyére is. Ugyanis a modern, divatos felfogás a nyugati civilizációban évszázadok óta a dualista felfogás, azaz a test és a tudat kettősségén alapuló világszemlélet. Ez a Descartes-tól eredő nézet egyszerűen semmisnek, önállótlannak, levegőnek tekinti a lelket, és így a hozzá szorosan kapcsolódó biológiát, az élet tudományát. Így van ez mindmáig a nyugati világban. Miközben az utóbbi évtizedekben az anyag egyeduralmát kifejező felfogás például az új tudományos folyóiratok témaválasztásában kezd kitágulni, az anyagon kívüli létezés tilalmának feloldása még mindig csak részleges, mert még mindig csak a tudat természetének vizsgálatára korlátozódik. Bár több nemzetközi tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja vagyok, és ez bizonyos szintű tájékozottságot is jelent, a több mint tízezer tudományos folyóirat között, amelynek listája elérhető számomra, mégsem tudok mindmáig olyan tudományos folyóiratról, amely az élet természetének átfogó vizsgálatát tűzte volna ki célul. Kórtünet ez, és egyben kortünet, annak a kórnak a tünete, amely az élet természetének kérdését még mindig kizárja a tudományos vizsgálatok köréből. E kórtünet súlyának felfogásával megérthetjük, hogy a modern tudományos felfogásban az életnek egyszerűen nincs helye. Az ember testre és tudatra felosztásával éppen végtelenségét veszíti el, azt a végtelenséget, amit a lélek, az élet képvisel. Szögezzük le még egyszer: a modern nyugati civilizáció a testnek adja a fő szerepet, de egyes esetekben a tudatról is hajlandó tudomást venni. Ezzel szemben, ahol nem a kívülről ránk erőltetett kényszer-világnézet szabja meg állásfoglalásunkat, hanem a mindennapi tények, tapasztalatok, a betegségeknél például, ott egy furcsa és mindmáig észre nem vett módon egy gyökeresen más felosztás érvényesül: a betegségek vagy testi, vagy lelki okokra vezethetők vissza. Ez a felosztás pedig a test-lélek felosztásnak felel meg! Vagyis a lélek szerepe közvetlenül jelentős a betegségek kialakulásában, míg az értelem eltérése az egészségestől, az igazságtól, a valóságtól úgy tűnik, jóval kisebb szerepet játszik. A betegségek az életfunkciók külső vagy belső eredetű zavarai, testi vagy lelki eredetűek. A modern felfogás szerint a test és a tudat a két alapvalóság. A betegségek – de kedvesebb jelenségek is, mint például a tánc – azonban a test és a lélek valóságának nagyobb szerepét mutatják. Testi valónk pedig természet szerint szerelemből, vagyis lelki kapcsolatból születik. Lehet, hogy természet szerint a modern felfogásban kitagadott testvér, a lélek a legalapvetőbb valóság?

/ Természetfilozófia