Felhívó

Mindannyiunkat a Természet, a Világegyetem teremtett. Természeti-kozmikus erők cselekedtek értünk fogantatásunkkor és cselekednek bennünk biológiai-szellemi érésünk, látásunk hajtóerőiként. Az emberiség legtöbb ősnépe – a szumír, a szkíta, az egyiptomi, kínai, indiai, káldeus, görög, római – mind felülről, a Kozmoszból származtatta magát. A mai civilizáció azonban megtagadta múltját, szülő tényezőit, és a Természet leigázását tűzte ki legfőbb céljául. Egyet tudunk ezzel mi érteni, mi emberek, a Természet lányai-fiai, mindannyian? Nekünk személyesen is az a legfontosabb az életben, hogy megtagadjuk szülő tényezőinket és ezzel önmagunk lényegét, hogy leigázzuk a Természetet, emellett semmi más nem számít? Mára olyan útra terelődött az emberiség, ami elfűrészeli életünk kozmikus függőhídját. Ha sikerül kifűrészelni az emberiséget a világból, a nemlétbe zuhanunk. Valóban ez a legsürgősebb és legfontosabb teendőnk itt a világon, a Természet ölén?

A világtalanságtól csak szellemiségünk megnyitása, életünk és sorsunk átfogó látásának megszerzése menthet meg. A világító, a földi valóság egészétől az égig érő értelem, mindannyiunk eredetileg kozmikus, Természettől kapott ajándéka, mindannyiunkat összeköt. Az igazság e természeti összeköttetés révén tud átadódni, láncreakcióvá válni. Az igazság láncreakcióit nekünk kell begyújtani!

Nem művi hókusz-pókuszokhoz, nem művészeti, nem szakmai jártassághoz kötött, hanem általános és egyetemes emberi tulajdonság az élet, a Természet felé forduló mély, gyönyörűség-teli fogékonyság, értelmet nyiladoztató kíváncsiság, érzékenység. Éljünk mindannyian ezzel a természetes fogékonysággal, ami nem a civilizáció, hanem a kultúra alapja – különben az elembertelenített, iparosított robotgépek, a társadalom vak fogaskerekei eltakarítják és bezúzzák életünk emberi dimenzióinak elpusztítható maradványait.

Éljünk azért az életért, amiért születtünk!

Emeletes mesehajó

A régi káldeusok, és nyomukban az első görög filozófusok szerint a világ négy őselve: az exisz, a létezőket átható dinamikus minőségek elve; a fizisz, a növényvilágot átható élet elve; a psziché, az állatvilágot átható lelkiség elve, és a nousz, az emberi világot átható értelem elve. A Világegyetem e négy őselvből épül fel, erre a négy őselvre vezethető vissza minden jelensége.

A csillag, a növény, az állat és az ember. Ebben a világban az ember feladata, hogy a növények intelligenciáját, a bennük megtestesülő csillag-akaratot megfejtse és valóra váltsa. Az állatvilág a csillaglelkű növények cselekvővé válása. Az emberi kultúrának a Föld-csillag áramkört megteremtő növény- és állatvilág intelligenciája köré kéne épülnie, hogy jobban megismerhesse a növények folyamatos csillaghír-sürgönyének üzenetét, és így betölthesse a Világegyetem rendeltetését. A növényi intelligencia nélkül az emberi értelem légsúlyúvá válik, talajt veszt, és öncélúságba fullad. Az állati, a növényi és a csillag-társak kirekesztésével magára marad az ember a Világegyetemben. Az emberiség megmentéséhez a növények csillagtudása felé fordulásunk segíthet.

A növényi értelem csodája a világelme megtestesülése.

Az állati értelem a növényi csillag-áramkör kiteljesítésére született.

Az emberi öntudat – természet szerint – az értelem értelme, látóközpontja. Arra született, hogy a földi élet központjába állítsa a Világegyetem kiteljesítését.

A Világegyetem egyetlen óriási elme. A világelme a világ-eszmecserén alapszik: a csillagvilág, a növényvilág, az állatvilág és az embervilág eszmecseréjén. Ne mondjuk fel a világelme közösségi szerződését! Ne némítsuk el a világelmét! Ne csonkítsuk meg sorsunkat! Teljesítsük ki emberi, természeti lényegünket! Legyünk csillag-élményű, növény-szívű, állat-lelkű, ember-értelmű világ-lények!

Erre kérlek csillag-szívű, állati-növényi-emberi élet-szerelemmel

G. A.

világpalánta

Emeletes mesehajó

Egyszer volt, hol nem volt

Nem is olyan régen

A lelkeknek szárnyuk volt

Néha most is érzem

Táltosszívük bennem dobog

Csillagokkal érzek

Nyílik körbe a világ

Mágikus szépsége

Látom az égi világot

Mint óriás elmét

Óriás elme mélyén

Bűvös pázsit szélén

Ott alszik égi vitéz

Körülötte égbolt

Gondolatárama úszik

Mindent bevilágít

Bűvös ereje uszályában

Lények raja éled

Benépesül körben az űr

Már bolygók is jőnek

Gondolathúsú csillagok

Vággyal tündöklenek

Életszerelmük szétárad

Napnál fényesebben

Hol sugaruk földet ér

Növények fakadnak

Életfakasztó csillagerő

Növényekbe torlik

Üde kecses ringásban

Alszik a sugallat

Éjszakánként kisuhamlik

Álma társat ébreszt

Legyen aki megölelje

Állati testvére

Máris éled s bogárzik

A mezőkön rajzik

Kerek erdőn egész nap

Virágokkal játszik

Összekötni csillagokkal

Növénység világát

Égi vadászmezőkön át

Megjelent az ember

Égretörő elméjével

Aki híd lehetne

Növényi antennák nyelvén

Ha mindent értene

látom az égi világot

mint óriás elmét

ősélet csodapalotáját

élet hűs forrását

ott fakad a csodakút

örök élet kútja

világunkat ez tartja

bévül szárnyaltatja

látom az égi világot

csillagtüzű elmét

őslételünk éghonát

itt él minden érzés

érzésből épül a Hold

s a csillag az égen

érzésnyilát elhajítja

szívembe találva

örömkönnyem felszikrázik

megejt a varázslat

látom az égi világot

szellemem hazáját

értelmem szárnya röpít

világló pályára

értelem-parázzsal

világító fénye

elűzi a sötétséget

új egeket fénylet

felfedező világhajó

gyöngyhajóként röptet

vakító világfénye

áthatja világom

cselekvő fényétől

százszínben világol

minden a világon

az értelem fénye

tiszta üdesége

gyöngy-akarata

puha fehérsége

éltet mindnyájunkat

a csillagban ez süt

ha megérted végre

az értelem szent varázs

létteremtő tündér

hajolj szavára, világ

s gyermeked fiadzik

gyermekünk a büszke élet

az emberi lélek

szilaj igaz fenséges

mint a Te szépséged

látom az égi világot

világító fényem

világ, szívedre talál

hívó hűs fényedre

tárulj előttem, világ!

mint óriás elme

hétszintű csodahajó

mi pompázik benned

te égi csodahajó

lélekből épültél

életszerelemből

csodás őstudásból

rég szintjeid járom

hadd mondjam el neked

hogy szemeid lássák

amit most én látok

mert már két világkút

látja a világot

úgy ahogy én látom

ahogy te is látod

s ha elméink összeérnek

a világ feléled

újra szárnyal mint régen

a régi népmesékben

jövendőnk szent őshona

ez emberi elme

tündöklő száz szintje ím

előttünk feltárul

mindeniknek szelleme

maga a világfény

tiszta fényű értelem

ez világunk húsa

érzések világa

érzéseink foglalata

mik örökké élnek

ott ragyogsz világhajó

ma is fenn az égen

végtelen ősi éneked

sejtjeimben érzem

ott ragyogsz világhajó

a földi pázsitban

szálló pillangókban

cserebogarakban

ott ragyogsz világhajó

éji tengerünkön

hullámában lapuló

égi sejtelemben

ott ragyogsz világhajó

emberben állatban

vágyban gondolatban

sorsközösségünkben

ott ragyogsz világhajó

szemedben is látom

elméd ébredezve

világra kap benned

felvirágzik a világ

tavaszi mezőként

bűvös áradásban

mindenen átzúduló

életszerelemben

társkereső növények

fürdenek szívedben

s versemet e mezőhöz írom

ami benned serken

telisteli telisteli

életszerelemmel

zsongó rejtelemmel

Megidéző felidéző

Csodálatos álmot láttam Csodálatos álmot láttam

Bár te is látnád Bár te is látnád

Álmomban csillagként szálltam Álmomban csillagként szálltam

Te is ott voltál Te is ott voltál

Csillagtestvérek fogadtak a fényvártán Csillagtestvérek fogadtak a fényvártán

Megvendégeltek csillag-tudással Megvendégeltek csillag-tudással

S mint csillagóra csillaghúsú spóra Mint életfonalát megpillantó spóra

Ezerévekre visszaláttam Ezerévekre visszaláttam

Az ősi világot szép Magyarországot Az ősi világot szép Magyarországot

Világ csókja felém suhamlott Világ csókja felém suhamlott

Tetőtől talpig elborított Tetőtől talpig elborított

Együtt lélegeztem a tájjal Együtt lélegeztem a tájjal

Tüzek lobbantak föl bennem Tüzek lobbantak föl bennem

Tüzek lobbantak föl körbe Tüzek lobbantak föl körbe

Égtek a szerelemtüzek Égtek a szerelemtüzek

Égtek a szerelem s örömtüzek Égtek a szerelem s örömtüzek

Kívül s belül s körbe-körbe Kívül s belül s körbe körbe

Tüzek körül villódzó arcok Tüzek körül villódzó arcok

Szemeik a tűzbe mélyednek Szemeik a tűzbe mélyednek

Onnan látják meg a belső világot Onnan látják meg a belső világot

Ott látják az élő világot Ott látják az élő világot

A cselekvő fényt a szellemi erőt

A cselekvő fényt a szerelmi erőt

Onnan jelenik meg ez eleven álom

Ami átjön hozzánk tánc alakjában

A tánc hozza szépen szóló éneket

Szépen szóló ének hozza beszélő verseket

Idéző versek hozzák a fényes értelmet

Énekük hallom dobbanásuk érzem

A föld dübög a tánctól az ég felé ugrástól

Világító szavak megérkeznek hozzád

Belső világodat gyógyírral világítják

De kérlek bennük a világcsodát is lásd

Ne csak a felszíni értelmet csodáld

Hanem a világerőt a szerelem-erőt

Mely szárba szökken versbe szökken íme

És gondolattá érzéssé benned születhet

Átugrik az erő gondolatból testbe

A világszakadékot újra átívelve

Érezd a titok bűvös vonzását

Az életszerelem otthonra hívását

A világ otthonná tevésének álmát

Az otthon Édenné tevésének vágyát

Együtt lélegeztem a tájjal Együtt lélegeztünk a tájjal

Csillaglelkek földön járva

Földi testvérekre rátalálva

Rejtelmes növényi életvarázsra

Együtt lélegeztem a tájjal

Élményeim messze szálltak

A táj belső udvarába

Ahol beszél a méz forog a csupor

Minden mindent tud és érez

Érzéssel csordultig telítve

Könnyen s belülről röpül

Minden üzenet körbeérez

Üzenete vidám s könnyeden száll

Minden növény sürgöny a levegő hírfolyó

A lepke egy levél egy szerelmes üzenet

Elmével játszó elmét becéző üzenet

És ahogy ebbe belesajdul a szívem

Mintha megkondítana valami harangot

És ettől megcsordul belőlem is az érzés

Megcsordul s kiárad átfolyik a tájba

Együtt lélegeztem e tájjal ó együtt éltem e tájjal

Éveken át ezen a tájon jártam

Gyermeklelkem itt nevelkedett

Minden zuga külön kis világ

Ahová az elmém tanulni járt

S most ahogy újra e tájon járok

Mintha a földi tenyésző világot

Egy mélyebb belső áramkör táplálná

Mintha testvér-világa átpárállna

Az élmény-sziget mélyebb televényéből

Teljesebb életet kapna és hordozna

Mert e tájat élményeim párája táplálta

Érzéseim nevelték a beszédre, szóra

Gyermeki világ felé fordulóra

Ahol minden beszél és minden mindent megért

S ahogy most újra errefelé járok

Érzem a világ titkára rátalálok

Minden lelket megidézek

Erejükkel összenézek

S csodáiknak márvány-tömbjét

Érzéseik vérkeringését

Szavaimban testetöltve

Új életre adom e földre

A füvek birodalmában

Élő szellemek

Kis zöld kardokat növesztenek

A széllel vívják

Játékos harcukat

Hajladozásuk körvonalai

Réges-régi írásként

Élményeket üzennek

Időtlen idők mélyén

Doboz-városokból

Fogaskerék-napok

Börtönrácsai mögül

Hozzád vágyik lelkem

Növényi világ

Leheveredve a fűbe

Meztelen testtel

Mohón olvasó pórusokkal

Figyelek

A napsugár érintésétől

Pórusaim szerelmes-tiszta

Illatot kapnak

Figyelem a fű illatát

Micsoda varázslat

Üde könnyed érzés birodalma

Elragad a messzeségbe

Röpítő könnyítő érzés

Észrevétlen tudás kerít hatalmába

Mintha a növényi kardok élén

Nekem készült balzsam sürögne-forogna

Gyorshírként zsibongva

Kenegeti elérhető pórusaimat

Milliónyi apró láthatatlan tündér

Illatos gyógyírral megrakodva

Tisztogatja hunyorgó kürtőimet

S az élet frissítő részegítő álma

Újra belém költözik gyógyító lázzal

Szinte égeti az éhes

Forró pórusokat

Mint egy feledésbe merült

Testvériség pecsétje

És feloldozó hatalma

Átfog és beavat

Az élet szédítő mélységébe

A levegőég ünnepén

Mely öröktől örökké tart

A fűszálak üzenete

Üzeneteket serkent

Mindenből ami élő

Sürgöny-hálózat vagyunk

Reléink nesztelen kattognak

Átsuhan rajtunk egy elmét borzoló üzenet

Mint megejtő varázslat

Felködlik a táj hangulata

Érzésekkel átitatott

Érzésekben fürdő

Bensőséges kifejeződése

És ahogy belénk költözik

Parányi életmag kisarjad szárnyat bont

Képzeletünket hajtja röpteti zsongatja

Hangulata zenél hív ég és föld közé

Látomásokban az ég

Nyüzsögnek rajzanak az illanó vágyak

Benépesül a táj dúsan sereglenek

Vezetik a bogarak röptét

Bűvös gyógyírként tisztítják a belső látást

A megfejtő távlatokba

A csillagok felé

Képi birodalmak

Csengő-bongó röpte

Némán nesztelen

Utaznak örökre

Talán csillag-tájak

Titkai hasadoznak

Az érzések bogárló

Telítettségében

A miriádnyi fűszál

Tengernyi katona

Mind összekapaszkodva

Élő televényként

Egyként érzik a Föld

Parányi rezgését

Távoli hangok

Fölerősödését

Az ég távoli

Küllőinek sejlését

A némán tovasikló

Élő gondolatokat

Tudom az érzés most

Hazajár

Fürdik forrásában

A tündéri világban

Arcom földhöz szorítva

Égető érzésben fürödve

Borzongó elmém

Mintha látni kezdene

Suttogó bensőséges hang

Szólít

Gyere

Gyere

Gyere a füvek birodalmába

Közénk állva

Látó társul

Vidd hírül a világról rég

Leszakadt embereknek

Érzéseink illatát