Az öncsatolt Világegyetem 2. (2000. július – Harmadik Szem)

Az öncsatolt Világegyetem 2. (2000. július – Harmadik Szem)

Megjelenik: 2000 július,  Harmadik Szem

Tudományfilozófia Új Tudomány
Természetbölcselet
A végső világ feltárása

Az öncsatolt Világegyetem – 2.

Világunk az esetleges, a törvényszerű és a minden világban abszolút létező eseményekből áll. Előző cikkemben feltártam, hogy a Világegyetem az abszolút igazságok, a természeti-kozmikus alapértékek és a szabad akarat abszolút, minden mást logikailag megelőző létén alapszik. Ráadásul ebben nem is kételkedhetünk, ha logikusan gondolkodunk: mert az abszolút létének kétségbe vonása mindent viszonylagos érvényűnek állít, és így önmaga érvényét is viszonylagosnak, korlátozottnak kell elfogadnia, ezzel viszont éppenhogy az abszolút létét erősíti meg. Hasonlóan, ha valaki tagadni akarná a szabad akarat létét, érveket kellene emellett felsorakoztatnia. De minden szabad akarat elleni érvelés éppen arra épít, hogy eltérítse a szabad akarat létének híveit nézeteiktől, és ezt csakis akkor tudja megtenni, ha azoknak van szabad akaratuk, ha képesek önállóan belátni, hogy nézetük helyes vagy helytelen, ha képesek dönteni helyes és helytelen között, vagyis ha szabadon képesek dönteni – és így a szabad akarat elleni érvelés önmagát cáfolja. Ebből következően a szabad akarat maga is az abszolút létezők birodalmába tartozik!

Az Ős-Természet

De hogyan tartozhat a szabad akarat az abszolút létezők birodalmába? Könnyen azt gondolhatnánk, hogy az esetlegesség, a véletlenszerűség, vagyis az “abszolút” ellenpárja éppen a szabad akarattal áll kapcsolatban. Mert ha a világot az abszolút felől szemléljük, hol születik az első “relatív”, esetleges? Világos, hogy az “első esetleges” megszületése feltételez valamiféle szabad akaratot: mégpedig azt a szabad akaratot, ami választ az abszolút lét és az esetlegesség addig feltáratlan, megvalósulatlan birodalmának megnyitása között. A világteremtés titkainak egyik központi eleme, hogy a korlátos létezők világát, a valami világát meg kellett előzze egy korlátok nélküli világ, amit a Mindenség Mindenségének hívok. A Mindenség Mindenségének világában még nem voltak korlátok, minden létező léte korlátlan, abszolút volt. Ha elképzeljük a bennünk élő vágyak mintájára a Mindenség Mindenségét a kozmikus vágyak óceánjának, akkor úgy foghatjuk fel, hogy ezek az ős-vágyak még maguktól azonnal valóra váltak. Az ilyen lét végtelenségének emlékét génjeinkben hordozzuk, ezért vágyunk életünkkel a szebbre, a jobbra, életünk továbbadására, életünk értelmére. Ez az abszolút lét csak egyetlen szempontból tekinthető hiányosnak: és ez éppen abban áll, hogy “csak” abszolút, mentes a relatívtól, a viszonylagostól, az esetlegestől, a korlátok közé vetett élet égető szomjától. A tökéletességről és halhatatlanságról írt fantasztikus regények egyik fő gondolata, hogy a halhatatlanság unalmas, mert egy halhatatlan életben nincs igazi tétje semmiféle eseménynek. Szerintem ez nem feltétlenül van így. Számomra kérdés, hogy halálfélelem nélkül érzéseink nem lennének-e képesek élményszerűségben felülemelkedni az unalom szürkeségén. Azt hiszem, nincs szükség halálfélelemre ahhoz, hogy érezzem az élet ízét. De ahhoz, hogy életem egészét bevilágító élményeket éljek át, hogy ezeknek értelmet adjak, ahhoz életemet végig át kell látnom, és ez kiemel a pillanatból, távlatot ad. Az emberi, korlátok közé vetett élet tétje minden tétek lehetséges legnagyobb tétje: maga az élet. A korlátok nélküli világ saját hajtóerejének, megvalósulásának, tisztulásának létfeltétele a véges világ megteremtése, az élet tétjére élhető élet megszületése. És ha ez a korlátok közti világ nem elszigetelt a korlátok nélküli világtól, ha a véges önmagában hordozza a végtelent, akkor megváltozik a halhatatlanság-halandóság viszonya: a halandó minden pillanatban magában hordozza a halhatatlanság átélhetőségét. Megszületik a halhatatlanság mindennapi elérhetőségének birodalma.

Kövessük tovább a Világegyetem megszületésének és kifejlődésének logikáját! Először is, a Világegyetem a feltétlen létezők birodalmából indul a megvalósulás felé. Ez azt jelenti, hogy a Világegyetem léte a megvalósulás, a véges keretek közé vettetés előtt még meg nem valósult, azaz: képzeletbelinek tekinthető. Ez a képzeletbeli világ azonban abszolút elsődlegességgel bír a megvalósuló világhoz képest, és ez a képzeletbeli világ az, ami végtelen, feltétlen, és minden lét abszolút alapja. Ez a képzeletbeli, abszolút világ vizsgálataim szerint egy rendkívül figyelemre méltó képességgel is rendelkezik: szabad akarattal. A szabad akarat nemcsak a lehetőségek közötti választáshoz, hanem az új lehetőségek előidézéshez is szükséges. Így indította el a Világegyetem szabad akarata a képzeletbeli világ valóra válását, a Valami világának megszületését, hogy kiegészítse és kiteljesítse a feltétlen lét birodalmát.

A lehetőségek világa

Ha már megszülettünk, itt, a véges birodalmában, az ember egyik legfőbb vágya, hogy valami lehetetlent elérjen, hogy a lehetetlent is valóra váltsa. Minden lehetőséggel rendelkezni, a lehetőségek legvégső határáig – ez a kísértés időről-időre felszínre tör. Az ember lázadó lény, nem akar megelégedni a lehetségessel, nem képes belenyugodni a lehetségesbe. Az ember több annál, hogy az adott lehetőségek között élje le életét: magának is szükségképpen új lehetőségeket kell teremtenie – olyan lehetőségeket, amik eddig nem léteztek, amik eddig elképzelhetők sem voltak. De hogyan képes az ember arra, hogy érezze, túl kell jutnia a lehetőségeken? Hogyan képes az ember előre látni, magában hordozni azt, ami nem lehetséges? Hogyan képes az ember a lehetőségeken túli világot megsejteni, és a lehetőségek világát úgy alakítani, hogy a lehetetlen – valóra váljon? Ez nyilván nem képzelhető el anélkül, hogy az ember lényege részt ne venne egy mélyebb, a lehetőségeken túli világban, a lehetetlen világában. De feltárható-e a lehetetlen birodalma?

A “lehetőség” fogalma többféleképpen is érthető. Ha egy lehetőség feltárul előttem, lehetőségemben áll, hogy megtegyek valamit, amit az előbb még nem tehettem volna meg. De azt jelenti ez, hogy akkor a lehetőségek világa az időben változik? Új lehetőségek születnek, és ami az előbb még lehetetlen volt, egyszercsak valóra válik? Átalakul a lehetetlen lehetségessé? Nem kerülünk-e itt fogalmi ellentmondásba? Úgy tűnik, nem, hiszen soha nem a lehetetlen válik valóra. Ahhoz, hogy a lehetetlen valóra váljon, először lehetségessé kell válnia. A lehetetlen világa tehát két lépésre áll a való világtól: a kettő között ott áll a lehetőségek világa. Az embernek viszont át kell látnia a lehetetlen világából a megvalósítandó világra, meg kell találni az utat, a módot, hogyan valósítható meg a megvalósítandó világ.

A lehetetlen világából előre látható a való világ alakulása – ha a lehetséges mellé bevesszük a természeti és az emberi akaratot. A megszülető új lehetőségek ugyanis egyrészt a Természet által születnek – a Világegyetem szabad akarata által, másrészt az emberi szabad akarat által jönnek létre. De miféle természetű ez a szabad akarat? Véges vagy végtelen? Ahhoz, hogy szabad akarat lehessen, átlátható lehetőségek között kell döntenie – a belül élő megvalósítandó világ eszméje irányában. A lehetőségeknek átláthatónak kell lenniük ahhoz, hogy dönteni tudjunk köztük. Ezért ha nem látjuk világosan a bennünk természeti alapon élő megvalósítandó világot, tudatosan nem tudunk dönteni. De ha tudjuk, hogy a cél eleve bennünk él, mégpedig természeti alapon, a természeti erők ültették belénk, akkor a természeti akarat felé fordítva figyelmünket közelebb juthatunk saját belső világunk kirajzolódásához. A mi emberi szabad akaratunk a Természet szabad akaratának folytatása, fényének meghosszabbítása, összpontosítása. Ha tisztán akarunk látni belső világunkban, a Természet fényét kell összegyűjtenünk magunkban.

A Világegyetem, a Természet az öntudatlanul működő természeti akarat önmagára visszacsatolásával jut előre, egyre magasabb kiteljesedés felé. A kozmikus lét, az élet, a tudat és az öntudat olyan szintjei a Világegyetemnek, amelyek irányítási, szerveződési szintek, amiben egy következetes akarat valóra válása mutatkozik meg. Amikor az önmagára visszakapcsolódó ős-Világegyetem, ős-Természet elindította a megvalósulás lavináját, ugyanúgy önmagára volt utalva, önmagával lépett újfajta kapcsolatba, mint amikor az emberréváláskor az öntudatlanul tevékeny tudat öntudattá vált, önmagáról tudó létközponttá alakult. Mindannyian érezzük az ön-csatolás alapvető, világformáló szerepét – nemcsak a matematika, a fizika, hanem a természettudomány általában, és még a művészetek is az öncsatolás vonzásában élnek. Sőt, mindezeken túlmenően, a humorban, és életünk legszemélyesebb érintettségében is érzékeljük az önmagára vonatkozás alapvető szerepét. Gondoljunk csak a paradoxonokra!

Paradoxonok és az Élvezet Elve

A paradoxonokra többnyire úgy gondolunk, mint érdekes és élvezetes gondolati játékokra, amik azonban csak látszólagos ellentmondást jelentenek, ha valódiak, hiszen a valóságban ellentmondás nem létezhet. Így már a paradoxonokra gondolás is egyfajta paradoxont jelent (amennyiben a paradoxonok valódiságából következtetünk azok látszólagosságára) – ami viszont egy újabb paradoxon, hiszen ha paradoxonokra csak paradoxonok segítségével gondolhatunk, akkor ha az előbb még nem gondoltunk paradoxonokra, akkor már egyáltalán nem gondolhatunk, hiszen ehhez eleve rendelkeznünk kell egy paradoxonnal.

A paradoxonok leírásához többnyire három fogalomra van szükség: az ön-csatoltság, az ellentmondás és az ördögi kör fogalmára. Az ön-csatolás önmagára vonatkozást fejez ki. Ilyen például: ez a mondat megszületett. Ezzel a mondat önmagáról jelent ki valamit, tehát öncsatolt.

Az a mondat, hogy “ez a mondat nem született meg”, nemcsak öncsatolt, hanem ellentmondásos is, de ettől még nem paradoxon. Paradox jelleget attól kap, ha minket is bevon a játékba, ahogy azt a “Kérjük, hagyják figyelmen kívül ezt a feliratot!” feliratozású tábla szemlélésekor átélhetjük. A paradox jelleg akkor kap el bennünket, ha érezzük, hogy belső világunk lehetetlen feladattal birkózik. Ha ugyanis eleget teszünk a felhívásnak, és figyelmen kívül hagyjuk a feliratot, akkor értelemszerűen bele kell bonyolódnunk ebbe a feliratba, hiszen épp arra szólít fel, hogy ne vegyük figyelembe, de akkor azt sem vehetjük figyelembe, hogy ne vegyük figyelembe, vagyis akkor figyelembe kell vennünk. Ahhoz, hogy úgy tegyünk, amire felszólít, nem szabad eleget tennünk annak, amire felszólít. Ez már körbefutó érvelés, de csak egy kört fut le, nem többet. Ilyen a 22-es csapdája is. “Orr őrült, a hadsereg elmeosztályán fekszik. Le lehet szerelni. De a leszerelés feltétele, hogy a betegnek kérnie kell. Ha kéri, akkor nem lehet őrült, (hiszen akkor lenne őrült, ha őrült létére nem kérné), tehát nem szerelhető le, és akkor röpülnie kell a bevetésekre. Orr tehát őrült, ha repül, és egészséges, ha nem, de ha egészséges, repülnie kell. Ha repül, őrült és akkor nem kéne repülnie, de ha nem teszi, egészséges, és akkor meg kell tennie.”

Ezzel azonban még mindig nem jutottunk el az igazi, teljes paradoxonhoz. A paradox jellegű csapdákban ahhoz, hogy úgy tegyél, ahogy az állítás szól, nem szabad úgy tenned. A teljes paradoxonban ennél többről van szó! Meg kell tenned, amire az állítás felszólít, és ha megteszed, akkor nem teszed meg – de ha elállsz tőle, hogy megtedd, azzal megteszed!

(folyt. köv.) Grandpierre Attila

Irodalom:

Hughes, P. and Brecht, G. 1978, Vicious Circles and Infinity, Penguin Books

/ Természetfilozófia

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom