Miért sikertelenek a pesti marslakók. – Magyarság és tehetség. (1996. július 29 – Magyar Nemzet)

Miért sikertelenek a pesti marslakók. – Magyarság és tehetség. (1996. július 29 – Magyar Nemzet)

Megjelent: Magyar Nemzet, 1996-07-29

Magyarság és tehetség

Miért sikertelenek a pesti marslakók?

1956 – az emberiség történelmének egyik legfényesebb lapját nem is olyan régen mi, magyarok írtuk. De vajon a békeidőkben is mutatja a rendkívüliség jeleit ez a nép?

Nemrég zajlott le a matematikai diákolimpia, ismét, mint megrendezése óta általában, jelentős magyar sikerrel: a magyar csapat a harmadik helyet szerezte meg a nemzetek versenyében, 75 induló nemzeti csapat között. Ha belegondolunk, milyen kis ország Magyarország, lakossága mindössze 10 millió, mégis képes a 6 milliárd lakosságú Föld legjobbjai közé kerülni, ez bizony több, mint kimagasló eredmény. A nemzetközi diákolimpiák megrendezése óta, több mint negyedszázada diákolimpikonjaink az elsők között voltak, nemcsak matematikából, hanem az összes egyéb területen, kémiából, fizikából is. A tények annyira kiugróak, hogy ezek felett mások is elgondolkoztak már. Összehasonlításul, ha a sikerorientált, gazdag Egyesült Államok diákolimpikonjainak teljesítményét összevetjük a lakosság lélekszámával, és ezt tekintjük száz százaléknak, akkor a magyarok teljesítménye eléri a 3000 százalékot! Minek tulajdonítható ez? A kérdés annál inkább jogos, mert a két ország közül egyértelműen az USA költ többet oktatásra.

Egy magyarázat lehetne a magyar iskolarendszer fejlettsége. Valóban, igaz, hogy az IEA (International Association for the Evaluation of Educational Achievement) nemzetközi tudásszintvizsgálata szerint a magyar nyolcadikosok tudásszintje a világ élvonalában van, és 1970-ben, az első megmérettetéskor természettudományokban diákjaink még az oktatási reform hatására az azóta világelsővé fejlődött japán diákokat is maguk mögé utasították. Norman Macrea, a japán gazdasági csodát kutató amerikai közgazdász, az Economist volt szerkesztője azt írja Neumann Jánosról írt életrajzában (1992), hogy a történelem legeredményesebb iskolái kétségkívül a pesti gimnáziumok voltak 1890 és 1980 között. Keserű arra gondolni, hogy azóta a színvonal csökken, és Dr. Vári Péter, az Országos Közoktatási Intézet értékelési- és érettségivizsga-központjának igazgatóhelyettese szerint félő, hogy a liberalizációval elveszítjük saját adottságainkat, eddig megszerzett előnyeinket. Furcsa ugyanakkor, hogy az érettségiző diákok teljesítménye már korántsem olyan jó, mint a nyolcadikosoké. Ezek szerint tehát nem kizárólag a magyar középiskolák az okai a kiemelkedő eredménynek, hiszen akkor a nyolcadikosokhoz képest kéne feltűnő javulásnak fellépnie, és ennek épp a fordítottja tapasztalható! A mai magyar társadalomban elvesztette eredeti funkcióinak nagy részét az iskola (A magányos gyermek, Magyar Hírlap, 1995 dec.23). De akkor mi a magyar diákok kiemelkedő sikerének alapja? A titok nyitja a nyolcadikosokban van – kérdés, ez a titok meddig követhető vissza, hány éves korig. Talán az általános iskoláknak köszönhető a kiemelkedő eredmény? Tény és való, hogy a mai Magyarországon a tehetség legtöbbnyire inkább hátrányt, mint előnyt jelent. Kontraszelekció mérgezi a magyar társadalmat, az iskoláktól kezdve a legfelsőbb szintekig egyre nagyobb mértékben. És ha nem az iskolarendszer áll a sikerek mögött, akkor mi? Talán a családi nevelés?

De térjünk át a sportra. Mi a magyar sportsikerek titka? A magyar sport belső szerkezete, kiépítettsége, anyagi ellátottsága messze áll a világ élvonaláétól. Ez sok esetben szinte meghatározza a teljesítményeket. Nálunk mégis más a helyzet, a magyar sportolók teljesítménye ismét csak világszínvonalú. Ismeretes, hogy a millió főre jutó aranyérmek számában az olimpiák újkori történetében Magyarország a világelsők között van (1 aranyérem/1 millió fő). Mondhatnánk-e erre, hogy a magyar sport intézményrendszere a történelem legsikeresebb sportolóit nevelte 1896-1992 között? Ha az amerikai sportolók teljesítményéhez viszonyítunk, bár mindez éppúgy vonatkozik Oroszország vagy Kína, Egyiptom vagy Brazília teljesítményére, akkor a magyar sportolók teljesítménye több mint 1000 százalékos. Itt figyelembe vehető volna az amerikai társadalom köztudomású, a magyar társadaloménál összehasonlíthatatlanul nagyobb fokú sport-orientáltsága, gazdagsága, és akkor ez a mutató bizonyára ismét 3000 százalék felettinek adódna. Tekintve, hogy az olimpia nem a tömegsport, hanem az élsport mutatója, és így elég, ha egy-egy kiemelkedő képességű edző megjelenik, mint pl. Széchy Tamás az úszóknál, és – vélhetnénk – máris megvan az eredmény magyarázata. Hasonlóképpen, a magyar iskolarendszer kiemelkedő eredményességét is visszavezették már egy kiemelkedő személy munkásságára, báró Eötvös Lórándéra. A szükséges mérlegelés, a megfelelő tényezők figyelembevétele helyett úgy tűnik, hajlamosak vagyunk itt az iskolarendszerre, ott egyes személyekre aggatni az érdemeket. Úgy tűnik, a legfontosabb tényezők közül épp az emberi tényezőt hagyták figyelmen kívül. Márpedig kettőn áll a vásár: az iskolarendszer mellett azt is figyelembe kell venni, kik, milyen emberek járnak az iskolába! Ami a tehetségképzést illeti, a kiemelkedő tehetségek továbbképzése más országokban sokkal előrehaladottabb, mint a mai Magyarországon. A Concours General-t, a francia középiskolák tanulmányi versenyét például jóval a magyar középiskolai tanulmányi verseny bevezetése előtt, nem a múlt század végén, hanem 1747-ben alapították. Történetében összesen egyszer fordult elő, hogy külföldi diák került be a legjobbak közé. És milyen különös: éppen egy magyar diákról van szó, Boros Andrásról, 1996-ban. De mi az oka, hogy a magyarságban eszerint ilyen rendkívüli gyakorisággal jelentkeznek kiemelkedő személyiségek? Ha nem az iskolarendszer, akkor micsoda- talán a család hatása?

Vegyünk hát egy olyan színteret, amely elsősorban születési adottságokkal függ össze, egy olyan képességgel, amely a legfiatalabb gyermekkorban alakul és fejlődik ki, és ez az emlékezőképesség, a memória. A memória fejleszthető képesség, de nincs intézmény, amely ezzel különösebben foglalkozna. Mégis, a nemrég megrendezett “Memory” világbajnokságon az első három helyezést egyaránt magyar versenyző érte el! Egyes tudományágakban a tények pedig mintha magyar hegemóniát mutatnának. Így például az elméleti biológia megalapítói és legjelentősebb alakjai szinte kivétel nélkül magyarok vagy magyar származásúak: gondoljunk itt Bauer Ervinre, Ludwig von Bertalanffyra, Polányi Mihályra, Bornemisza Istvánra, vagy László Ervinre. Fizikus körökben közismert anekdota, hogy a második világháború idején, amikor az Egyesült Államok tudományos potenciálján múlt a világ sorsa, és összegyűjtötte a világ legnagyobb tudósait, az atomkutató tudósok legfelsőbb bizottságának egyik ülésén elhangzott: miért nem beszélünk saját nyelvünkön, hiszen közülünk egyedül Fermi nem beszél magyarul! A Nobel-díjas Leon Lederman, a legnagyobb amerikai fizikai kutatólaboratórium igazgatója 1993-ban ezzel összefüggésben a “pesti marslakók” jelenségéről írt.

Dr. Vári Péter (Országos Közoktatási Intézet) megállapította, hogy Magyarországot a nemzetközi vizsgálatok a legösszetettebb tudást nyújtó országok közé sorolják. Lehet, hogy számos speciális területen lemaradtunk az élbolytól, de a komplex ismeretek révén ez könnyebben behozható, míg a speciális képzést szerzett diákok aligha képesek az általános műveltségi hiányt pótolni. Ez a tény rendkívül figyelemreméltó, és megvilágítja a probléma lényegét. Mert bár igaz, hogy a magyar társadalom atomizálásával párhuzamosan egyre inkább szétesik a család, egyre kevésbé képes teljesíteni feladatait, de ez a romlás még nem érte el azt a szintet, ahol a világ többi országa ebben a tekintetben áll. A társadalom romboló hatásai utoljára érik el a családot – ha a család szétesik, a modern fogyasztói társadalom rothadását már semmi sem állíthatja meg. A magyar társadalomban az anyák még mindig a családot részesítik előnyben a karrierrel szemben, eltérően a nyugati országoktól (Új Demokrata, 1996 június 22). Az iskola speciális ismeretei a családban szerzett élményekre, benyomásokra épülnek. Ezért én a magyarság különös sikereit nem kizárólag az iskolarendszer fejlettségében látom, bár ennek szerepe kétségtelenül lényeges, hanem elsősorban a magyarság családszeretetében, és az emögött meghúzódó, a magyarságra jellemző életszemléletben, életélményben. Az a nép, amely a legjobban szereti az életet, a szabadságot, ha szabadságát elveszti, ez a rabságot nehezen tűrő állatokhoz hasonlóan önelhagyásra (depresszióra) és öngyilkosságra hajlamosíthatja; és mindkettőben a magyarok a “világelsők”. Az élet igazi természetének, szabadságának kibomlása, a bennünk hordozott átfogóbb, mélyebb tudás teljesebb, öntörvényűbb életérzésre tesz fogékonnyá, és így szabadság- és igazságszeretővé, szilajjá, élettelivé. Ezek világszerte régóta a magyarság, a magyar virtus ismérvei.

A magyarság máig tartó rendkívüli tehetsége még jóval szembeötlőbb, ha meggondoljuk, hogy a mai Magyarországon sajnos nem előnynek, hanem inkább hátránynak számít, ha valaki magyarnak vallja vagy érzi magát, és az önbizalom, az önértékelés egészségessége a siker egyik legfontosabb tényezője. A magyarság hányatott sorsa, ezeréves elnyomattatása dacára képes volt megőrizni nemzeti sajátosságát, egykori család- és életszeretetének, életélményének olyan mennyiségét és minőségét, amely az egész élet megalapozásában mindmáig nemcsak páratlan a világon, hanem messze kiemelkedően, kisugárzóan világít az adatok mögül. Az egész emberiség legfőbb érdeke, minden sikerességi szempont fölött, hogy e tekintetben ne a magyarság csonkuljon szüntelenül a többi nemzethez képest, hanem a világ népei teljesedjenek ki a magyarsághoz. Így hát a magyarság egyik fontos létfeladatának tekinthetjük, hogy ezt a természeti adottságát ne engedje lerontani.

Mérlegelni kellene, hogy egy ilyen képességekkel mindmáig rendelkező nép miért nem tud kitűnő adottságainak megfelelni. A magyar felnőtt társadalom történelmi-gazdasági teljesítményének sikertelensége a magyar szellemi-lelki adottságok ismeretében valójában érthetetlen rejtély. Ha a magyarság, a világ ilyen jelentős szellemi nagyhatalma szellemi kapacitását saját történelmi-gazdasági sikertelensége okainak feltárására irányítja, és létrehozza ennek független, önálló intézményes kereteit, gyorsan megláthatja és megoldhatja ezt a mindannyiunkat legkézzelfoghatóbban szorongató, életbevágó és jövőbeható problémát. Kívánjuk, úgy legyen!

Grandpierre Attila

Irodalom:

Három aranyérem Bombayból. Magyar Nemzet, 1996 július 17.

Gyengülő tudással is élmezőnyben. Népszabadság, 1996 január 13.

A magányos gyermek. Beszélgetés dr. Ranschburg Jenővel. Magyar Hírlap, 1995 december 23.

Itt születnek Európa segédmunkásai. Új Demokrata, 1996 június 22, 42.

Az első külföldi diák az elitklubban. Magyar Nemzet, 1996 július 18.

Marx György: Volt egyszer egy huszadik század. Népszabadság, 1996 január 6.

/ Magyarságtudomány

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom