Megjelent:  1995 október, #51 Harmadik Szem

A Természet végső titkai

Bornemisza T. István könyvének kapcsán

Bornemisza István idegenben Stephen Thyssen Bornemisza néven szerzett világhírnevet és elismerést a magyar gondolkodásnak. Ő a Thyssen graviméter feltalálója, amely olyan finoman méri a gravitációs teret, hogy segítségével felkutathatók kőolajmezők, érclelőhelyek. Az elméleti biológia és a rendszerelmélet nagy gondolkodóinak, megalapozóinak névsora figyelemre méltóan sok magyar kutatót tartalmaz, mintha a magyar észjárás különösen közel állna az élet, a Természet és a Kozmosz titkainak meglátásához. Az elméleti biológia időrendben és jelentőségben első alakja Bauer Ervin, aki az élő rendszerek alapelvének logikai és matematikai megfogalmazója, az elméleti biológia mindmáig legmesszebbreható, általános érvényű matematikai törvényeit fogalmazta meg. Az elméleti biológia legelismertebb megalapozója Bertalanffy Lajos, idegenben Ludwig von Bertalanffy, aki a biológiai rendszerek mint nyílt, környezetükkel eleven kölcsönhatásban álló rendszerek elméletét, és egyben az általános rendszerelmélet alapjait fektette le. Polányi Mihály szintén korszakalkotó jelentőségű munkát végzett az elméleti biológia megalapozásában. A rendszerelmélet legjelentősebb kidolgozója és ma élő alakja László Ervin. Ehhez a vonalhoz kapcsolódik a szintén rendkívül eredeti intuíciójú Bornemisza István, aki a másik négy kutatóhoz hasonlóan magyar származású és munkásságának javát szintén Nyugaton fejtette ki.

Bornemisza István rövid életrajza

Bornemisza 1907-ben született Bécsben. 1918-ban családja a kommunizmus elől Hollandiába, majd Svájcba menekült. A zürichi egyetemen Max Planck tanítványa volt, majd a világhírű amerikai Massachusetts Institute of Technology-ban és a Washington University-n végezte tanulmányait, egyetemi doktorátusát 1932-ben szerezte Budapesten. Több európai egyetem díszdoktora. 1937-ben a párizsi világkiállítás Nagydíjával tüntették ki gravitométerjének elismeréseként. Több mint hetven tudományos tanulmányát közölték a vezető tudományos lapok, több mint ötven találmány fűződik nevéhez. Biológiai-filozófiai kutatásainak eredményeit először németül, majd angolul publikálta. “The Ultimate Secrets of Nature” c. könyvét 1954-ben publikálta az Egyesült Államokban (Vantage Press). E tanulmányban ezt a Magyarországon eddig nem ismertetett rendkívüli jelentőségű könyvet és ennek kapcsán támadt gondolataimat ismertetem.

A két alapvető természeti folyamat

“A véletlent szokásos az emberi tudás hiányosságának tulajdonítani. A véletlen elemek a természeti folyamatokban azonban valós és nyilvánvaló tényeket jelentenek. Ha nem léteznének, a Természet egy merőben gépies Világegyetemet jelentene, amelyben minden teljesen meghatározott, determinált, és az ok-okozati lánc folytonos egymásbakapcsolódásából állna. Az ilyen különös összetartozást úgy ismerjük mint, az okság egyetemességének elvét. Ez a teljes rendezettség a Természetben akkor állhatna elő, ha mindenhol és mindenkor, mindenben a folytonosság, a visszafordíthatóság, a hatás állandósága, az örökös visszatérés, ismétlődés, stabilitás és egyensúly uralkodna, ami azonban, akárhogy is vesszük, nem áll fenn.

Példák a mindennapi életből

Mindennapi életből vett példával: előttünk egy földalatti megállója. Majdnem minden, az állomásra érkező ember tudja, hová tart, és célját hogyan éri el. És bár ez nagyjából behatárolja, determinálja minden személy cselekvési módjait, az emberek mégis előre nem látható fej- és testfordulatokat, mozdulatokat kénytelenek menet közben megtenni, hogy ne akadályozzák a többi embert hasonló céljaik elérésében. Az egész folyamat az okság és a véletlen elemek folytonos keveréke. Másik példa egy gyufaszál meggyújtása. Kétségtelenül oksági kapcsolat létezik a gyufaszál gyufásdobozhoz dörzsölése és kigyulladása között, de nincs folytonos oksági lánc az ok és az okozat között, ami a gyufaszál elmozdítása és a hevített levegőmolekulák véletlenszerű mozgását összekötné, amely a hőérzet alapja. Továbbá, a gerjesztett molekulák nem viselkednek rendezetten, előírt módon: rendszertelenek, szertelenek, kaotikusak, irreverzibilisek, ütközők, statisztikai jellegűek, vagyis előre meg nem határozottan mozognak, indetermináltak.

A véletlen a Természet kapcsolótáblája

Azt lehetne gondolni, hogy a véletlen egy különös, furcsa, vagy épp ártalmas erő, amely eltéríti a rend felé haladást a tökéletesebb útról. Ellenkezőleg, a véletlen a törvényeknek megfelelő előrejutáshoz nagyobb lehetőségmezőt tesz elérhetővé, amely nélkül lehetetlen lenne a törvények egyik szférájából a másikba jutni. Valójában a véletlen szerepe, hogy lehetővé tegye a különböző szintű, hatókörű, érvényességi körű törvények közötti átkapcsolást. A véletlen egy grandiózus kapcsolótábla a törvények érvényre jutásának szabályozására. Ez a kapcsolótábla-hatás rugalmassága, képlékenysége miatt új eseményeket tesz szükségszerűvé. A véletlen nélkül a Világegyetem merev és merőben gépies lenne, és elkerülhetetlenül darabjaira esne szét ha nem lenne mód a hibák orvoslására, a zavarok helyreigazítására, a működési mód ideiglenes kiiktatására.” – írja Bornemisza.

A véletlenben tehát a Természet szabad akarata jut kifejezésre. Ha minden előírt, determinált lenne, a Természet nem juthatna önakaratából egyről kettőre, nem építhetné föl a Valóságból az Örökkévalóságot, az egyszeri peremvilágból a gyújtó erejű érzéseken épülő, tisztító erejű legmagasabb tökéletességet.

A felvilág és a mélyvilág természete

Az “objektív” törvények csak a világ egy felszínét jelentik, éppen aktuális megvalósulási módját, amely mögött ott rejlik a világ igazi természete, amely nem áll feltétlenül egyenes és közvetlen kapcsolatban a megvalósuló, pillanatnyilag aktuális világgal, a felvilággal. A felvilág mögött ott rejlik a mélyvilág, ahogy az éber tudat mögött ott él a mélytudat, valódi, legigazibb, megvalósulásra váró természetünk. A látszólag szórványos, esetleges, mellékesnek feltüntetett véletlen valójában olyan kapcsolatban áll az oksággal, mint a szellem az anyaggal, sőt, mint az igazi, és bennünk újra élni akaró megtáltosodó eleven szellem a világ tetszhalott héjával, a pillanat kése alá vágott, a falhoz szögező tudományos vizsgálódás alá helyezett és ezért magát tetszhalottnak játszó élet-maradvánnyal. Mondhatjuk, hogy csak ez a tetszhalott világ, csak a halotti világ létezik, éppen úgy, ahogy mondhatjuk, hogy csak az létezik, amit tudunk, ami éppen tudatunkban fészkel, hiszen sohasem tudatosíthatunk valamit, ami nem jut be tudatunkba. Mondhatjuk, hogy a fizikai törvények egyetemes érvényűek, hiszen nincs más az aktualitáson túl aktuálisan, csak ez épp olyan, mintha nem akarnánk tovább látni az orrunknál, mintha azon igyekeznénk, hogy orrunk olyan hatalmas karimát növesszen, amely egész látóterünket eltakarja.

A mesebeli világ újrateremtésének fizikai lehetősége

De hát miféle világ létezhet azon kívül, ami éppen létezik? Képzeljük el, hogy a kapcsolótábla kapcsolási törvényszerűségei függnek attól, hogy egy nép, vagy az egész emberiség közös tudatmezeje éppen milyen beállítottságú, miféle erkölcsiséget vall és mifélét érvényesít valójában. Ha létezik ilyen csatolás, hatás, akkor az aktuális valóságok mint egy hatalmas, beláthatatlan vadon lényei állnak elénk. Az a felvilág, amely gonosz, ellenséges, önző, hatalmaskodó, haszonleső, rövidlátó, ezen hatás révén létrehoz egy olyan kapcsolótábla programozást, amely azokat a fizikai törvényeket kapcsolja be, amelyek gonoszságra, ellenségességre, haszonlesésre vezetnek. Az a felvilág, az az emberi közösség, amely a jócselekedetekre, a társasviszonyra, a kölcsönösségre, az emberi kiteljesedésre hajlik, azt érzékeli magában és azt hajlamos meglátni a külvilágban is, olyan fizikai törvények érvényesülését segíti elő, amely a világ természetének jóságos, emberi kifejeződését nagyobb valószínűséggel, gyakorisággal juttatja érvényre. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten – tartja a mondás, és igaza lehet, ahogy valószínű, hogy ez egyszer, régen egy másfajta felvilágban született. A valóságnak létezik természete! Az a látás, amely a világot objektívnek, egyedül létezőnek és létezhetőnek állítja be, olyan, mint a jámbor emberre adott kényszerzubbony, akivel azt igyekeznek elhitetni, hogy ez a kényszerzubbony a lét egyetemes törvénye. Ahogy az emberek a nyugati személyiségmodell fokozatos elsajátításával egyre inkább “felnőnek” az objektív, megváltoztathatatlan világhoz, ahogy végképp lemondanak gyermekkori álmaikról, világmegváltási szándékaikról, ahogy egyre merevebbé, állandóbbá, megbízhatóbban kiszámíthatóvá épül ki tudatuk működési rendszere, úgy nőnek egyre inkább bele az előre elkészített ketrecekbe. De ha akarjuk, az emberi közösségek újtateremtésével fizikailag megvalósíthatjuk azt a mesebeli világot, amely ugyanazon fizikai törvényeknek olyan határfeltételeket ad, hogy a jótett helyébe jó legyen a válasz!

Visszatérő változások

Bornemisza elkülöníti a Természet oksági elemeit a véletlen elemektől, hogy tanulmányozni tudja viszonyukat. Ezzel az Univerzum működésének módjairól alapvetően új betekintést nyer. Mindennapi életünkben is tapasztaljuk az ismétlődő, konzervatív eseményeket, amelyek a természeti események törvényszerűségéről alkotott meggyőződésünk alapját adják, és ezeken túl az átalakító, megújító fejlődés megjósolhatatlan elvét. Az ismétlődő események visszaállítható, egymásra szabályos időközönként következő ciklusokat jelentenek. Az ilyen periódikus változásokat nevezi “visszatérő változások”-nak. Ezek az okság elvének körkörös érvényre jutását jelzik, az adott rendszer szerveződésének csak átmeneti átalakulásával járnak, a rendszer alaptermészete érintetlen marad. Szélsőséges esetben, ezek a folyamatok állandósultak, egyáltalán nem járnak a rendszer természetének megváltozásával. Ilyen a súrlódás nélkül pörgő lendkerék forgása. Minden létező dolog bizonyos fokig állandósult.

Az események másik osztálya magába foglal mindent, ami megszakítja a Természet egyhangúságát, a merőben gépies Univerzum merev okságát, azáltal hogy átalakítja a rendszer szerkezetét, jellegét, ami analóg a lendkerékre ható súrlódással. Ezek az irányt adó vagy vissza-nem-térő “szerkezeti változás”-ok, amelyek általában rendszertelenül, csak egyszer következnek be, és amelynek bekövetkezte után a vizsgált rendszer előző állapota nem állítható vissza az előző módon, még változatlan feltételek között sem. Ilyen szerkezeti változást jelent az atomok szerveződése, vagy szétesése, a csillagok sugárzás miatti tömegvesztése, az élő szervezetek növekedése és halála, a Föld árapály hatására fellépő fékeződése, a gépek elhasználódása, azaz általában minden olyan változás, amelyben a szerkezet megváltozik, anélkül, hogy a rendszer kezdeti állapota visszaállna. Mind az oksági elv, mind az újdonságot, spontaneitást létrehozó erő megtalálható mindenhol, egyetemes, de nem kizárólagos.

(folyt. Köv.)
Grandpierre Attila