Megjelent: Harmadik Szem 1994 március, 28. o. # 32.

A tudat eredete.
Az idealizmus logikája

Idealizmus és materializmus

Materializmus és idealizmus – édestestvérek az abszolutizálásban. A materializmus totalitariánus nézőpontjában csak az anyagot látja minden mögötti végső abszolútumként, az idealizmus ugyanezzel a gesztussal a tudat, a szellem új keletű fogalmát abszolutizálja (a tudat fogalmát Descartes vezette be a XVII. században, ezzel kialakítva a test és a szellem elválasztott felfogását). Egy következetes idealizmusban a lényeg mindenben ez, a lét teljessége kizáródik ebből a gondolatkörből, az egészre rányíló gondolatot is csak egyoldalúan, a fogalmi gondolkodásból, a feltételezett Istenből, szellemből, Abszolút Eszméből vagy a totálisan leellenőrzött tudatból elgondolva, kiindulva fogja fel. Az érzékelhető univerzum ezért szükségszerűen jut az alantas anyagiság vádpadjára, a Természet a földi siralomvölgy kárhozatos, búbánatos szerepébe. Történik mindez anélkül, hogy az idealizmus konkrétan, használhatóan meghatározná, mit is ért tudat, szellem alatt. Amíg a materializmus anyagfogalmában az élettelenségre kerül a lényegi hangsúly, (G.A.: A materializmus logikája. Harmadik szem, 1993. dec., 1994. jan.) az idealizmus tudatfogalma legtöbbnyire stílszerűen, testetlenül, megragadhatatlanul lebeg a materialista vagy idealista felfogásra már úgyis eleve beállított olvasók előtt. Nehéz elhinni, hogy egy meghatározatlan alapfogalom jegyében tagadható minden, ami meghatározható, megfogható – de a materializmus ellentmondásainak gazdag tárházát ismerve mindez, ha nem is elfogadhatóvá, de érthetőbbé válik. Mindenesetre, mivel kiindulópontom az, hogy a kiinduló alapfogalmakat tisztázni kell, hiszen a gondolatrendszerek logikája mindig az alapfogalom szükségszerű logikai következménye, ezért most (és a továbbiakban, ld. köv. szám) kísérletet teszek a szellem fogalmának meghatározására.

A fogalmi gondolkodás forrása

A fogalmi gondolkodás a mai nyugati civilizációban elsősorban a külvilágra irányul (ld. G.A.: A természetes gondolkodás, Harmadik Szem, 1993. október). A tudat így elsősorban a külvilágból érkező ingereket dolgozza fel, jeleníti meg a maga számára, ezeket elemzi, dolgozza fel az ész, az értelem. Maga ez az elemzés, a fogalmak kialakítása, tartalommal megtöltése, elhatárolása nagyrészt nem-tudatos, és egy mélyebb szinten, a mélytudatban zajlik (G.A.: A gondolkodás pillérei, Harmadik Szem, 1993. november). Eközben gondolkodásunk a beidegzett gondolkodási szokásokra, előítéletekre, sémákra támaszkodik.

A fogalmi gondolkodás maga viszonylag új keletű az emberiség történetében. A mélytudat teljesebb érzékelése, az álombeli gondolkodás elemibb erejű, mintegy magától működő folyamatok, amelyek megelőzik a tudat tevékenységét. Maga a tudat azt jelenti, hogy már tudunk valamiről, már egyszer felfogtuk, elhelyeztük elménkben, már valamilyennek elképzeltük azt a folyamatot, amit érzékelünk, és már el is helyeztük eddigi bizonyításaink rendszerében, mintegy lepároltuk, rovargyűjteményünkbe helyeztük gombostűre tűzve, s ott tetszésünk szerinti időpontban, halottan, rendelkezésünkre áll. A teljesség érzékelésének ez a megmerevítése az absztrakció, az elvonatkoztatás eredménye, ami a lényeglátás megjelenésének következménye. Képzeljük el, hogy csodáljuk a tengert, a vihart, a hullámok közt szikrázó Nap vakító tündöklését, s eközben egy halász a hálóját húzza, a favágó a fát vágja, az autószerelő az autót szereli, kiemeli az egyik szelepet, s felkiált: megvan! ez volt itt a lényeg! A lényeglátás mögött mindig egy konkrét szándék húzódik meg, nyíltan vagy közvetve, még a filozófiában is, aminek nem szükségszerűen vagyunk tudatában (legtöbbször ezen alapszik a filozófia hatékonysága). Maga a tudat egy öntudatlan gondolkodási folyamatra épül, s akkor és azáltal válik tudatossá, ahogy a teljességből fölötlik egy szempont, egy rész-nézőpont, ahogy valamelyik rész fontosabb lesz, mint az egész, s ezzel egyszerre az egész többi része mint lényegtelen, jelentéktelen tényező, háttérbe kerül, érzékelése gátlódik.

Maga az érzékelés, a teljesség érzékelése is szinte megragadhatatlan a tudat számára, elsiklik előle, mint sok álom. Maga az a törekvés, hogy formát adjon a még megformálatlannak, sokszor paradox. De ahogy az álmok is megragadhatók, ha a teljesség iránti érzékünket képesek vagyunk közben megőrizni (pl. művészi alkotás közben), úgy a fogalmi gondolkodás sincs szükségszerű ellentétben a teljesség érzékelésével – de ehhez minden egyes esetben egy ma már különlegesnek számító figyelem, érzék kell.

Külső és belső látás

Gondolkodásunk alapjainak manipulálása, érzékelésünk külső társadalmi befolyásolása a gyermekkorban kezdődik. V. Loewenfeld elméletében kétféle gyerekkori típust különböztet meg. Az egyik azt ábrázolja, amit lát. a másik azt, amit érez. Az első a látványt kívülről látja, így ábrázolja, a második meg szinte egész testével, lelkével tapintja, érzi, belülről éli át. A lényegkiemelés gyakorlata gyakran paradox eredményekre vezet a mai társadalomban. Ilyen többek között a butaság különös sikere, amit Erasmus óta (híres könyvében, a “Balgaság dicséretében” részletesen bemutatja ezt a széles körben terjedő jelenséget) már tudatosan is ismerhetünk. A tudat a lényegkiemeléssel egyidejűleg gátlással is jár, a teljességet érzékelő mélytudat (elő-tudat) bizonyos tartományait kiemelve, elkülönítve. A mélytudat a teljesség érzékelésekor minden lehetséges gondolatot végigjátszik magában, át a tudat számára szinte beláthatatlan következményekig, a lehetőségek világát kibontva. A mélytudat még nem gátol, nem emel ki, így az agyban sem fejlődnek ki gátló központok, sőt, az eddig kifejlődötteket is képes ez a teljességre kibomlás elsöpörni. Az emberré válás hajnalán az ember mint szexuális lény is szabaddá vált a párzási időszak ideiglenességétől – ez az azóta is megőrzött eredmény mutatja, milyen elemi erővel bomlott ki az emberré váláskor a mágikus mélytudat.
(folytatjuk)

Grandpierre Attila